Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Budapest, a húgyszag fővárosa

Budapest, a húgyszag fővárosa

// írta: Média Panda - kategóriák: budapest, országimázs

budapestpisi.jpg

A forgalmas nagyvárosok büdösek, ez alól nincs kivétel: összemosódik a szélben az török gyrososból áradó mérsékelten gusztusos illatfelhő a körútról hullámokban támadó kipufogófüsttel, amott egy rakás kutyaszar színesíti a képet, ott az étterem mögötti kukákból ömlik a rothadás aromája, és az csak nem egy hányás ott az aluljáró közepén? Van ilyen. De amire valahogy nem találok magyarázatot magamban az az, hogy mégis lesz Budapesten évről évre áthatóbb a húgyszag?

Mert az is biztos, hogy nem az én orrom áll rá egyre jobban az amúgy konstans állandó szinten tartózkodó pisaszagra, szóval egész biztosnak érzem, hogy egyszerűen többet pisálnak az utcára az emberek, mint előtte. Büdösebb a város, csókolom! És nem csak úgy hirtelen beköszöntött a pisacunami, és divat lett az utcán pisálni, mint a lányoknál a leggings, hanem szépen lassan egyre kevesebb és kevesebb ember veszi a fáradtságot, hogy ne az utcán pisáljon. Ha menni kell, hát menni kell, vagy mi a franc.

nyugati_pu_001.jpg

Múlt hétvégén a moziünnep alkalmából kétszer is jártam a nyugatinál, és hát egyik alkalommal se volt a legtisztább a környék, de ezen szinte már meg se lepődök. Viszont amikor vasárnap kora este az egyik mellékutca felé igyekezve majdnem megfulladtam, olyan penetráns húgyszagfelhőbe sikerült belesétálni, azt már alig hittem el. Van ott egy felüljáró, alatta autók parkolnak, és onnan áradt egyik oldalról a kellemetlen illatpompa, de a közeli építkezésre ránézve is látszott, hogy ott is kaptak rendesen a térelválasztó kordonok. Azt meg azért ne mondja már nekem senki, hogy mindenki pont azon a három, öt percen veszítené el a szobatisztaságát, ami arra kéne, hogy besétáljanak a Westendbe. De most komolyan. Csak egyszerűbb, gyorsabb odacsurgatni valahova, cipzár le, cipzár fel, balra el.

És ebben egyébként világbajnokok vagyunk, részegen miénk az arany a "Jaj, hová pisáljak?" Olimpián: minden sötétebb kapualjból lehet hófehér piszoár, minden kevésbé forgalmas aluljáróból lehet rögtönzött nyilvános wc, láttam már embereket összepisálni játszóteret, szökőkutat, házfalat, de a csúcsok csúcsa az volt, amikor az 907-es éjszakain - amin mindig vannak ellenőrök - volt összepisálva a csukló előtti két ülés, valamint maga a csukló közepe.

Azt szerettem volna megkérdezni az ellenőröktől, hogy ugyan, meséljék már el nekem, mégis azt ki hozta oda össze? Jobban mondva kik, mert hát egy emberből nem néztem volna ki. A szagot még a busz legvégén is lehetett "élvezni", sajnos a hátsó két ajtónál levő ellenőrök nem tudták nekem megmondani, ki volt az elkövető zseni, a húgytengeren meg nem volt kedvem átkelni, így ez örök rejtély marad.

Az a legszebb, hogy a húgyszagnak is van saját csúcsideje: télen még kevésbé érezni azért, de nyáron már sokkal intenzívebben odavág az eu de pisa, pláne, mivel nyáron sokkal több a bulizó, egy részeg embernél meg talán már csak a terhes lovak pisálnak többet. De még talán ők se. Ezért például nyáron a "bulinegyed" romkocsmákkal és a földből kinőtt szórakozóhelyek sokaságával megszórt teljes területén, szinte kivétel nélkül lehet érezni szombat és vasárnap reggel hattól nagyjából fél nyolcig teljes erejű, kilenckor, tízkor már eltűnőben levő csípős pisaszagot. Kapualjak környékén jobban, de ott mindegy, mert oda este jó eséllyel úgyis behánytak.

alfa-money-kft-blaha-lujza-ter1.jpg

És hát szívesen mondanám, hogy az a megoldás, hogy tartson rendet mindenki a saját portája előtt, de mondjuk ha nekem kéne minden szombat reggel azzal indítanom a hétvégét, hogy hányást meg húgyfoltokat locsoljak le a ház oldaláról, vagy éppen járdáról, lehet előbb-utóbb éjjel hozzávágnék valakihez egy lábast, vagy véletlenül pont akkor lökném le a cserepes muskátlit, mikor az erkély alatt öklendezik valaki.

A város takarítja, amennyire lehet, az tény. Legalábbis a Deák környékén szoktam látni szombat és vasárnap reggel takarító kommandót, akik ürítik a púposra pakolt kukákat, meg néha a járdát lemosó kocsit is elcsípem pont. És személy szerint inkább bevállalnám azt, hogy reggel hatkor, fél hétkor egy kicsit morogjak a takaró alól, mert mossák a járdát hétvégén "kora hajnalban", mint hogy a mocsokba és/vagy 'szagba másszak le a hétvégi nagybevásárlást elintézni. Szóval az érintett területeken lehetne kicsit "koncentráltabban" időzítve takarítani a város részéről.

Mert egy tisztább város jobb élmény a turistáknak, az itt lakóknak, meg úgy általában, annak csak előnye van. Szerintem. Egyszer egy tanárom mesélte, hogy mikor egy valahol vidéken lakó német kollégája itt járt, teljesen be volt lelkesedve, hogy micsoda király dolog ez az össznépi tiltakozás a kormány hulladékkezelési politikája felé, hogy az emberek a földre dobják a szemetet! A csikkeket, papírzsebkendőket, műanyagpoharakat. És hogy neki ez mennyire tetszik. Mert ő, azzal a gondolkodásmóddal, ahonnan való, el sem tudta képzelni, hogy valaki csak úgy ledobja a szemetet a földre. Cél nélkül. Mert nem törődik vele, hogy ki fogja felszedni, vagy mi lesz azzal ott. Hol érdekli? Nem gondolja komolyan senki, hogy ő azt majd cipeli ötven, száz métert a legközelebbi kukáig, ugye? Ne vicceljünk már!

342aed5056b8232773060aaa85cd6d2806da99d5.jpg

Az se lenne utolsó, ha lenne több nyilvános mosdó. Jobban mondva, ha lenne. Mert nem nagyon van. Bezárták őket, van amelyikből romkocsma lett, ha meg netán van, az olyan állapotban, hogy az ember kétszer is meggondolja, bemenjen-e. Marad a plázák, éttermek, kávézók mosdója, aki meg bulizni van, az átalában úgyis az adott szórakozóhely mosdóját használja. Amíg ott van. Aztán két szórakozóhely között, meg a hazafelé úton igazából megoldja, ahogy tudja. Fára, falra, kapualjba. Mert nyilvános wc az úgy nincs.

Meg felmerül, mint puszta gondolat, hogy jó lenne, ha mi, magyarok nem csak akkor kapnánk fel a fizet, amikor a mi házunkat, a mi épületünket pisálja valaki oldalba. Vagy ha legalább ha mi, magyarok nem pisálnánk le a saját földünket. A saját fővárosunkat. Ha oda mernénk állni a részegek külföldiek, részeg magyarok elé, hogy légyszíves ne hugyozd le a városom, a városod! Hogy pont annyira itt élsz te is, mint én. Hogy amikor lepisálod a falat, a fát, a bármit, akkor nem csak magad minősíted kicsit, hanem ezt az országot is, meg mindenkit, aki itt él. Arra van a legközelebbi mosdó, örülök, hogy segíthettem, szia!

138 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szomszéd Tibi 2013.10.18. 23:05:18

A '90-es évek Budapestjén a kutyaszarral volt hasonló a helyzet.

2013.10.19. 12:29:29

Teljesen igazad van.

Csak halkan merem megkérdezni, tudjuk-e hogy a permanensen közterületen élő hajléktalanok mennyiben járulnak hozzá ehhez?

Mert a bulisták után legalább feltakarítanak. De a hajléktalanok által "termelt" anyaggal mi lesz?

2013.10.19. 13:28:04

A csatornaszagot még a Budapestről szóló úti beszámolójában is megemlítette egy orosz turistalány.

(Lenti poszt harmadik bekezdésében.)

cocobinky.blog.hu/2012/08/29/kszenyija_puskina_budapest_ejszakai_elete_offline

Spacecake 2013.10.19. 14:22:29

jaj,most mi lesz velünk....

Circus 2013.10.19. 16:14:05

A Nyugatinál a híd alatt még ott a húgyszag, tegnap este jártam arra - tényeg penetráns.

@Spacecake: ugye, te nem itt élsz, tehát virtuálisan sz@rsz bele?

jpmjpm 2013.10.19. 16:42:21

ez nem az utcán pisálástól van, hanem a,mióta ,megépült a csepeli szennyvíztisztító azóta a városban szarszag van random helyeken. a lágymányosi híd környékén pedig állandó fosszag.

ennyit nem lehet az utcán pisálni, hogy ilyen szarszag legyen.

euAgWzgmmtq7K 2013.10.19. 19:00:24

eau de pisa, gratulálok, az eau vizet jelent.
egyébként meg azért van hugyszag, mert az utcán pisálnak az emberek, mert egy koszos, balkáni fővárosról van szó.

lobaszopiatej 2013.10.19. 19:02:37

Szerintem meg konkrétan szarszag van, pl. belbudán az alacsonyan fekvő helyeken, és nem az aluljárókra gondolok.
Aki vidékről jön azt azonnal orron csapja, főleg nyáron amikor kiszárad a csatorna.
Persze ez az igénytelen bulizós pestieket nem zavarja.

euAgWzgmmtq7K 2013.10.19. 19:04:05

Senkinek nem kell odaállnia, önkéntes rendőrködni, mert vagy kap ő is egy fröccsentést, vagy lefejelik. Ez belülről és onnan kéne fakadjon, hogy a rendőr megbüntet. Meg is büntet szabálysértésért, de a bulinegyedben meg ezeken a területeken valszeg szólva lett nekik, hogy ne vegyék észre, mert akkor nem kapják a "jattot". Ennyi.
Nyilvános WC pedig körülbelül minden metróállomáson és nagyobb téren van egyébként. Csak ezt a bizonyos két betűt kell megkeresni a szemeddel, egy táblán.

yatumux 2013.10.19. 19:05:59

Köszi! Ott a pont. Amúgy az emberek is büdösek.

Kánikulában 4-6 vill.

Szép fiatal lányok is csípős izzadságszag, hazafelé érezni a hagyma szagot amit az ebédidőben szereztek be...

Hiába a dunszt nyáron. Akkor 2x3x kell zuhanyozni, stb.

Alaister Grand 2013.10.19. 19:09:54

hogyhogy miért?
Ennek két oka van. A kutyabuzik, meg a hím tajparasztok. Mindkettőből egyre több van.
Egyrészt manapság egyre terjed a "védjük meg az összes kutyát" mozgalom. És ahelyett, hogy végre rájönnének, hogy akkor lesz itt kánaán a kutyáknak (és embereknek), ha végre kurva szigorúan veszik a törvényeket, és szénné büntetik a felelőtlen gazdikat, továbbá ha kötelezővé teszik a háziállatok kasztrálását, hogy szaporodjanak parttalanul.
A parasztokat meg nincs mit magyarázni. A pasik többsége tényleg és komolyan meg van arról győződve, hogy azért, mert az isten olyan pisilőkét adott neki, amihez nem kell levetkőzni, vécén güveszkedni, szóval megteheti, hogy bárhol pisiljen, már ez rögtön szabad is, sőt, kötelező is.
Hát nem. Az utcán hugyozás nem decens. Nyilván vannak vészhelyzetek, de úriember akkor is elvonul, amennyire csak tud. Nem körbehugyozza a belvárost, mert olyanja van. De ezeknek lehet magyarázni, bunkó faszok.

marczy 2013.10.19. 19:16:38

Érdekes módon kicsit odébb, egy bizonyos városban, amit valaha Vindobonának hívtak, OLYAN rend és tisztaság van, hogy öröm nézni, pedig ott is van koldus bőven, török, albán, sajnos magyar is...
De valamiért nem brunyálják tele az utcát!

Érdekes módon OTT meg tudják oldani, hogy az utcára még a kutyák sem szarhatnak, vagy ha mégis, a kedves gazdit úgy megbüntetik, hogy attól koldul.
(Nem is látsz sehol kutyaszart! Zacskót, ami a megfelelő célt szolgálja, tesznek ki minden nagyobb sarkon.)

Mert az osztrák rendőr mozog is, és minden sarokra jut egy, és ha kell, büntet. Legalább a kutyaszarra odafigyelnének itthon, ha már nincs pénz normális hajléktalanellátásra... Mert akinek kutyája van, az annyi, mintha egy embert tartana el, azaz nem olcsó dolog.

De érdekes módon a labancoknál az utcát takarítják is rendesen, munkaidőben, az utcaseprőnek ez a dolga (bár meg is van fizetve rendesen), és járműve is van neki néha.

Summa summarum: NEM a Balkánon szeretnék élni addig sem, amíg még ebben az országban vagyok!

balu999 2013.10.19. 19:29:31

Nem nagyon látni a városban nyilvános wc-t a köztereken. Ahol meg van ott általában este 10-kor bezár pl. Boráros tér. Szóval hánykor is indulnak bulizni?
Megoldás lenne csak leszarják a Budapestet.
Rengeteg a kutyás , kis utcákban a belvárosban szinte az összes utca tele van hugyozva , nem csak az emberek pisálnak oda hanem kutyák is sétáltatás közben.
Fejekbe nagyjából sikerült beleverni , hogy a kutyaszart szedjék össze de a kutya pisit nehéz.

Tapogatott Kukorica 2013.10.19. 19:37:32

Budapest, Budapest, te pisás.

Tökönrúgott Feleségek 2013.10.19. 20:02:17

@yatumux: mi bajod van a hagymaszaggal?? itt a húgyszagról volt szó! nehogy összehasonlítsd már a kettőt! vagy nem szereted a pörköltet?

jelentéktelen alak 2013.10.19. 20:07:43

Budapesten járva, engem is zavar ez a szag. Szinte álandóan érezni a belváros jentős részén. Hogy mi ennek az oka világos. De hogy miért csak bizonyos városokra jellemző, nem tudom.
Lehet én voltam roszkor rossz helyen, de Párizsban sokkal erőteljesebben tapasztaltam ezt. Londonban bár nem hugy szagvolt, de rettenetesen büdös volt a város, mikor ott jártam. Torinóban rosszul is lettem az ott terjengő szagtól. Viszont pl. Prágában, Bécsben, sosem éreztem zavaró szagokat. Pedig ezeken a helyeken nem csak egyszer-egyszer voltam. Van még egy csomó svájci, német, spanyol , skót város, ahol ugyan csak egyszer voltam, de vagy éppen jókor, vagy arra nem jellemző a jelenség. Glasgow rettenetesen undorító, koszos, rendezettlen város benyomását keltette bennem, de talán az erős szélnek betudhatóan, büdös egyáltalán nem volt. Miért van az, hogy bizonyos városok tudnak mit kezdeni ezzel a problémával, mások nem?

yatumux 2013.10.19. 20:12:41

@Tökönrúgott Feleségek: imádom a pörköltet. :) isteni pörköltet főzök.

De ha munkába megyek kimosom a hajamból a hagyma szagot. :)

DirtyHarry 2013.10.19. 20:32:46

az helyzet, hogy ez mindenhol igy van... a turisták is csinálják, sőt :)

politikailagnemkorrekt 2013.10.19. 20:38:23

Nekem a rohadék kutyaszarral sokkal több bajom van. A baromállat kutyatartók (tisztelet a kivételnek) azt hiszik, hogy a Vérmező, a Városmajor, a Városliget vagy épp a Feneketlen tó mind-mind arra valók, hogy reggel és este megszarassák az ocsmány dögöket. A végtermékkel meg...lesz ami lesz.

Denielo Hungara · http://eosarok.blog.hu 2013.10.19. 20:47:28

A poszt nagyon igaz. Annyit tennék talán hozzá, hogy ez nem a balkáni helyzet, hanem egyedül hozzáállás kérdése. Párizsban is pisiszagúak az utcák, míg tőlünk keletebbre is vannak tiszta nagyvárosok.

Több zöldterület kellene, az biztos.

demobacsi 2013.10.19. 21:08:36

én meg úgy látom,politikus szag van /brunz és fekélia/

JohnHenry 2013.10.19. 21:14:39

az egész világ egy nagy vécécsésze.

véres horror 2013.10.19. 21:17:06

@politikailagnemkorrekt: jelezném, hogy a környékünkön élő kutyások közül átlag 10-ből egy hagyja ott, a darabárut.

Spacecake 2013.10.19. 21:21:14

@Circus: de bizony h itthon élek,csak ne tegyünk úgy
1.mintha ez lenne a legnagyobb probléma
2.mintha más nagyvárosban nem lenne ilyen

Valóraváltógép 2013.10.19. 21:43:52

@...elmúlik...: Kevéssel. A hajléktalannál még meg is tudom talán érteni, neki sok lehetősége nincs. De általában elég jólszituáltnak tűnő emberek is csinálják, és igen, turisták is. Múltkor két taxis is gombolkózott a falnak fordulva egy droszton. :)

Többször javasoltam már az életvitelszerű miskárolókéssel járkálást, és az éppen huggyantó jóember farkájának a két nyisszal való eltávolítását... de akkor meg vérfoltok lennének.

@Spacecake: Ez az egyik nagyon komoly probléma, próbálj meg egy húgytól bűzlő pöcegödörbe hazajárni. Én csináltam egy ideig, sokkal jobban zavart, mint akármi más.

Más nagyvárosban is ELŐFORDUL ilyen, elvétve. De senki nem veszi természetesnek, és megengedhetőnek.

Szerintem büntessük. Helyszíni bírság mondjuk 150 ezer.

Bartush 2013.10.19. 21:52:45

Hosszú idő óta ma jártam ismét újra a Ferenciek terén. Leírhatatlan a szag ami a metróaluljáróból felérve megcsapott.

maestro1 2013.10.19. 22:10:11

A bolttulajdonosok is igénytelenek. Pár hete felújították a Blahán a patikát, és továbbra is ott van az árkádok alatt, a bejárat mellett közvetlenül a húgyfolt, minden áldott reggel. Undorító, és az is, hogy kora reggel nem képesek leslagozni. De az egész Blaháról beszélhetnék, gusztustalan húgyszag terjeng az egész téren.

Sandor Akarki 2013.10.19. 23:19:28

Módszerváltásig voltak 2 Ft-os nyilvános WC-k. 1990 körül eltűntek, bezárták őket. Most közel sincs annyi és arányaiban sokkal drágábbak úgyhogy mindenki oda pisál ahova tud.

Éjjel a részeg fiatalok, éjjel-nappal a hajléktalanok. És mindenki már is, mert ha kell akkor kell.

vörös meteor 2013.10.19. 23:19:29

Nálunk nem csak behánynak hanem be is szarnak a kapu alá,)

cso zsi 2013.10.19. 23:39:15

@jpmjpm: Az Árpád hídnál a Váci úti felüljáró alá járnak a az aluljáró "lakói".
A Dózsánánál a Vízművek kerítéséhez.
Újpest irányába már bármi szóba jön, ahová nem fekszenek éppen.

@Valóraváltógép: Szégyen, hogy a taxisok így oldják meg. Bár nem biztos, hogy csak az övék. Te mit tennél a helyükben, két fuvar között?

Hazai, bár nem hazai tulajdonú szolgáltató cég, országosan rengeteg, szinte minden településen egy, nagyobb településen több létesítménnyel.
Az épületek tulajdoni jogát a tulajdonosok elkótyavetyélték, majd jól visszabérlik.
Pénz nem számít, mert így más tartja karban. (Mint anno az IKV.)
Azaz számít, mert a fűtést leszerelték, vizesblokkot, mosdót, piszoárt, lezárták, leszerelték, lefolyót bebetonozták. Se víz, se csatornadíj nincs tovább.
Ellenben van a munkáját a helyszínen akár órákon át végző 1-8 ember, akik vagy a bokrok tövét látogatják meg, vagy szerencsés esetben a településen lévő multiáruházat.

Valóraváltógép 2013.10.19. 23:42:14

@cso zsi: "Te mit tennél a helyükben, két fuvar között? "
Keresnék egy nyilvános budit, vagy bemennék egy vendéglátóhelyre. Mi mást?

cso zsi 2013.10.19. 23:44:20

@marczy: Nálunk a kutyaszaron nincs rendszám, tehát a közteres azon nem keres egy fillért sem. Keres inkább egy öt centi ki/belógó szabálytalan parkolást, és az rögtön egy húszas lesz.

cso zsi 2013.10.19. 23:47:46

@Valóraváltógép: Nyilvános budit keresgélhetsz Pesten, nem fogsz sokat találni.
Vendéglátót? Meki, Burgerking pinkódot kér a wc-ajtón, tehát fogyasztanod kell (elvileg), hogy hozzájuss. Hogy elhagyd a taxit az akció miatt, azonnal drosztra, vagy fizetős parkolásba kell állni.
A taxidroszt, és a "közeli illemhely" sem esik sűrűn egymás mellé.

cso zsi 2013.10.19. 23:49:48

@Spacecake: De, ez nagy probléma pl. húsz év folyamatosság mellett. Akik a 3-as metró vonalánál laknak, ismerik ezt napi szinten.

2013.10.19. 23:55:48

Sok buzi jár ide ide külföldröl, mert olcsók a magyar himringyók. Ők pisálják tele a várost, ha berugtak valahol. Persze, ha liberális lennék azt mondanám: Legyünk büszkék rájuk!

De nem vagyok liberális, így köpök rájuk!

schawo2 2013.10.20. 00:24:59

Olyan nincs, hogy valami nem piszoár.

Measurer 2013.10.20. 00:37:51

@...elmúlik...: Konkrétan a Stollár Béla út felőli parkolót lehatároló támfalat használják ingyen WC-ként. Egyes nyugati városokban a hajléktalanok számára WC-ket, dijmentes vécézést biztosítanak.
www.schwarzerpeter.ch/db/1/150.pdf
www.hinzundkunzt.de/die-ultimative-toilettengeschichte/

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.10.20. 00:38:19

@cso zsi: Mondjuk eleve egyértelmű állatkínzás kutyát tartani belvárosban, tehát nem kéne a szarra rendszám, csak a kutya kéne plusz a gazdi lakcímkártyája, és lehet is büntetni.

Hamar megszűnne a húgyszag, és a kutyák is jól járnának.

Csak igény nincs erre, persze, hogy nincs, mivel ez jó lenne mindenkinek.

A mi utcánk a szerencsétlen kutyáktól húgyszagú.
A sok paraszt állatkínzó "állatbarát" nem fogja fel, hogy pont olyan, mintha ő maga hugyozna maga alá, ha a kutya simán az utcán hugyozik.
Plusz ROSSZ helye van annak a szerencsétlen állatnak. "Pedig ő szereti a zállatokat". Nem, nem szereted, akkor nem kínoznád.

netnepper 2013.10.20. 02:15:31

Régen - cirka 25-30 éve - szép város volt BP. Az emberek természetesek és kedvelhetők voltak, ezért szerettem ott lenni.
Ma már undorító a tömeg, gusztustalan figurák jönnek-mennek mindenfelé. Az emberek pedig lárvaarccal lökdösik egymást, mint a Resident Evil sorozat zobijai.
Ha időnként arrafelé is vet a balsorsom, menekülök amilyen gyorsan csak tudok.

EURO2000 2013.10.20. 03:15:22

Pl. a játszótereken sincsenek wc-k. Az anyukák a közeli bokrokba viszik a gyerekeket, akik nem tudják még szabályozni a dolgaikat. Az eredmény: tömény vizelet és szarszag, eldobott használt papírzsebkendők és törlőkendők a játszóterek környékén. Welcome Balkánia...

Peppone Botazzi 2013.10.20. 05:57:33

@Coco Binky: Na szerintem pont nem egy ruszkinak kellene ilyen szemponból okítani minket.... :D

zila5 2013.10.20. 07:40:33

Most min csodálkoztok.
A Kossuth téri kintlakásos tüntetők fényesen bebizonyították, hogy mennyire tökös dolog az ország házának kapujába vizelni.
Amit ti éreztek itt-ott, az csak gyenge utánzat. :D

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.10.20. 08:06:22

Helsinki is húgyszagú, az utcákat elárasztja a kutyaszar. Az erdőt is. Budapesten a II., XII. kerületekben a jómódú házak kutyaszartól és húgytól bűzlenek. Elég végigmenni ezekben a kerületekben az utcán. Ez egyértelműen a mindent megengedő demokraták bűne. Be kell mindent tiltani.

2013.10.20. 08:07:01

Látom egyes megtévesztettek szerint már megint a liberálisok tehetnek erről is. Amúgy engem jobban zavar acigicsikk, papírzsepi, csokis zacsi gátlás nélküli szétszórása a nyílt utcán. Autókból kidobálva...

endi21 2013.10.20. 08:19:40

Tény és való, Budapest penetráns húgyszagú lett! Köszönhető részben a hajléktalanoknak, részben a gátlástalan kanoknak. Pár napja érkeztem haza Isztambulból, ott még a sikátorokban sem éreztem húgyszagot, miért is nem? Az ember azt hinné, egy "arabos" országban lazább a hímnem. Hát, tévedés.
Szigorúan büntetném az utcán hugyozást, legyen az a hajléktalan, bulizó vagy akár a kölykét a bokrok között pisáltató "anyuka".
Hányok már kimenni az utcára, főleg a hidak alá, ha netán csak ott tudok parkolni. Boráros tér: kész katasztrófa a 2-es megállója!

Drago Brutic 2013.10.20. 08:20:35

@netnepper:
Erre írom mindig: ne is gyere soha Pestre! Rohadtul unom már a frusztrált vidéki picsogást a "gusztustalan, lárvaarcú" pestiekről. Maradj a takaros, muskátlis falucskádban, nézd a csillagszemű, tisztalelkű embereket bazmeg. Ennyi.

volesojinka 2013.10.20. 09:08:24

@...elmúlik...: jaj, hagyjuk már a hajléktalanokat, annyira egyszerű mindenért őket hibáztatni. Pláne, hogy baromira leegyszerűsítené a posztban jelzett problémát, amitől nekem is forog a gyomrom. Elképesztőnek tartom, hogy a férfiak (nem hajléktalanok! konszolidált külsejűek, idősebbek, fiatalok egyaránt) milyen helyeken és milyen gátlástalanul képesek könnyíteni magukon, sajnos sokszor szemtanúja voltam/vagyok az ilyen eseteknek, és alig akarom elhinni, hogy a XXI. század egyik európai országában így mennek a dolgok. Rettenetes húgyszag van valóban városszerte, nyári melegben különösen hányingerkeltő a dolog.

volesojinka 2013.10.20. 09:19:36

@Már a magyar foci is jobban teljesít!: érdekes, bizonyos rögzült butaságok milyen nehezen irthatók ki az agyakból, ha valaha is volt egy kutyád, aki a társad volt, nem csak olcsó riasztónak vetted, soha nem írnál ilyen marhaságokat a városban tartott kutyákról. Én pár éve kertvárosban lakom, ennyi boldogtalan, depressziós kutyát, mint a kertekben tartott jószágok, még soha nem láttam ( ennél csak a falun, láncon tartottak szomorúbbak). A legtöbbet nem viszik sétálni, mondván, ott van naki a kert. Miután mostanában nem kerítéseket, hanem erődítmény falakat állítanak a hülye jómódúak, a szerencsétlen kutyák még csak kibámészkodni sem tudnak az utcára. Nem messze tőlem van két drága jószág, két fáraókutya egy kis elkerített kerti részen, amikor jön haza a gazda, egymást taposva igyekeznek elé a kapuhoz, de az csak hessegeti őket az útjából, egy jó szót is sajnál tőlük. Azt mondani, hogy szegény kutya, akik a városban lakik, legalább akkor a baromság, mintha azt mondanád, hogy szegény ember, aki a városban lakik.

♔bаtyu♔ 2013.10.20. 09:24:20

Rögtön jönnek a magyargyűlölők, a fusztrált vidékiek.

A belváros lényegében egy gigantikus, főleg este működő szórakoztató központ. A magyarozóknak elmondanám, hogy többségében a külföldiek vizelnek a kapuk alá, ugyanis ezekre a helyekre elsősorban ők, másodsorban vidéki magyarok járnak. Egyes nemzetek, olaszok, görögök, franciák nagyon nem is látnak ebben kivetnivalót, még annyira sem, mint mi.

Nincs ebben semmi különleges, kis balatoni falucskában pedig mi pestiek kapjuk oldalba valamelyik bokrot hajnak kettőkor.

Valóraváltógép 2013.10.20. 09:32:31

@cso zsi: Mondom déli. A pályaudvarokon van van nyilvános wc. De ha hugyálni akar, természetesen fogyasszon, egy kávé árába nem hal bele. Az első fuvarnál megkapja borravalónak.

" Egyes nemzetek, olaszok, görögök, franciák nagyon nem is látnak ebben kivetnivalót, még annyira sem, mint mi."

Ott is csak az aljanép nem lát benne semmit, nyugodj meg.

midnight coder 2013.10.20. 09:37:09

Alapvetően három probléma van:
1. Kutyák. Ebből az állatfajtából sajnos rengeteg rohangál a városban, és ha leesik a hó, kb 2-3 nap alatt nem lehet úgy megtenni 100 métert a városban, hogy ne lenne a járdán méterenként 2-3 sárga folt.
2. Hajléktalanok.
3. Tahók.

Valóraváltógép 2013.10.20. 09:40:58

@Drago Brutic: Tényleg lárvaarcúak. Vannak mindenféle alfajok, pl. a lárvaarcú telefonáló kislány, ennek a minősített esetei a lárvaarcú, metróba éppenhogycsak becammogó, aztán megálló (hadd zárja oda az ajtó az utána jövőt) kisfiú-kislány, aztán a súlyosbított verzió a telefonáló bambakamasz... aztán a tragédiaverzió, amikor ugyanezt az ötvenes (bohócnak/kislánynak) öltözött vén kurva csinálja... aztán ugyanez a metrólépcsőn lefelé rohanó, mindenkit meglökdöső, jobbik esetben a nyitott kis kávjával/sörével/pálinkájával lelöttyintő állatka, akire ha rászólsz, szájat nyit... aztán van a kaszáspóknyi testtömegű, egyébként is - nyiszlett, de amellé még anorexiás is - kislány, aki ennek ellenére úgy terpeszkedik széjjelvetett lábbal, hogy egyrészt 4 ember helyét elfoglalja, másrészt csak az nem lát be a pinájába, aki direkt másfelé néz... meg sok minden, szóval nem kell elájulva lenni a bambanéptől. Lehet hogy le kellene szoknom a tömegközlekedésről. :)

Valóraváltógép 2013.10.20. 09:42:29

@midnight coder: A kutyahúgynak más szaga van, mint az emberének. Másképpen büdös, és nem lesz annyira penetráns soha.
Itt az emberekkel van gond.

♔bаtyu♔ 2013.10.20. 09:43:04

@Valóraváltógép: Ja értem. Te hajnal kettőkor inkább tekeregve megvárod az óránként járó éjjeli buszt.

Horányi Dubcsek László 2013.10.20. 09:44:14

először kínáljanak megoldást, legyenek éjjel-nappal nyitva tartó nyilvános wc-k, jó sok, aztán onnantól lehet kegyetlenül büntetni.
ha megiszol pár sört egy szórakozóhelyen, majd teszemazt célbaveszel egy másikat vagy hazaindulsz, van, hogy az a pár sör már útközben leér, wc meg sehol. ami van is, azt is bezárják éjjelre. egyébként ilyen szempontból bécs sokkal rosszabb. ott hétköznap éjjel kb semmi nincs nyitva.

rug82 2013.10.20. 09:52:04

Budapest nem a magyaroktól, hanem a Deák téren - és környékén - flangáló kaftános zsidrákoktól és az egész várost birtokukba vevő cigányállatoktól húgyszagú és büdös!

rug82 2013.10.20. 09:54:24

@Valóraváltógép: Az emberekkel itt (sincs) gond. A gond a zsidókkal és a cigányállatokkal van! (Nem származás szempontján, hanem viselkedés alapján jelzőzöm, nem vagyok rasszista, csak tapasztalt.,..)

Valóraváltógép 2013.10.20. 09:54:40

@♔bаtyu♔: Milyen hajnal kettő, meg busz? Hol írtam ilyet? Éjszaka nem nagyon mászkálok kint, ha mégis, akkor taxival.

Valóraváltógép 2013.10.20. 09:59:41

@Horányi Dubcsek László: Kifogás, kifogás, kifogás... az mindig van. Bliccelsz is, mi? :)
Gyakorold, hogy nem hugyozol azonnal, ha kell, akkor sem. Meg lehet szokni, olyan másfél nap után kezd el kurvára fájni. Akkor már elhiszem hogy KELL, de ha másfél nap járóföld a belvárosban egyszerűen nincs.

Egyébként is minden sarkon van hat vendéglátóegység, meg 2 pláza. Ennek a fele éjszaka is nyitva van.

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:00:55

@rug82: Én zsidót még nem láttam utcára vizelni. Általában ennél több tartás van bennük.

2013.10.20. 10:03:53

Menjetek el Athénba, na ott van büdös szarszag mindenhol a tuti jó csatornáiknak köszönhetően. Megérkeztünk anno és felfordult a gyomrom.

Psyman 2013.10.20. 10:04:36

Javaslom Párizst, vagy Lyont megtekintésre. Illetve szagolásra. Mindkettő orbitálisan büdös, Budapest sehol sincs hozzájuk képest.

2013.10.20. 10:05:35

@rug82: Csak azt tudnám hogy a rákba látod egy emberről, hogy zsidó? Mert a cigány még csak-csak, de én aztán meg nem tudnám mondni, hogy zsidó vizelt valahova vagy magyar. Vagy ez úgy meg, ha vizel és fehér akkor tuti zsidó? Vagy van rajtuk gecc nagy pajusz?

2013.10.20. 10:06:16

@Psyman: Jaja, túl van ez egy kicsit lihegve. Engem amúgy inkább a dízel szag zavar.

2013.10.20. 10:07:36

@C16SE: De az is szarabb pl. Montenegroban.

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:09:06

@C16SE: @Psyman: Szerintem nem kell hasonlítgatni semmihez, hogy debezzeg ott. Ha ott szarszag meg húgyszag van, akkor ennyivel máris előrébb leszünk náluk, hogy itt nem engedjük meg.
Büntetni kell, szigorúan és keményen. Emellett rászólni, szembesíteni vele hogy egy undorító primitív állat, kellemetlenné tenni neki a tevékenységét (mondjuk vedd célba a tökét vízipisztollyal, és nyomj rá egy tárat cukrosvízzel, amíg hugyozik), akármi.

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:10:55

@C16SE: Nem, nincs. Undorító a város, szó szerint fulladozol melegebb időben.
A hülyébbje (ilyet is láttam párszor) kukába hugyozik. Lehet hogy úgy gondolja ez az intelligensebb megoldás, de amilyen szaga annak van... és még az eső sem tudja elmosni.

berry eater 2013.10.20. 10:11:32

A lakosságot a járműveken rendszeresen izgató közterületfenntartóknak lenne a takarítás munkája igazán a profiljukba vágó. Nem fegyvert vagy gázsprayt kell nekik adni hanem seprűt, lapátot és tisztítószereket hogy megérdemelt helyükön legyen lehetőségük teljesíteni.

2013.10.20. 10:14:54

@Valóraváltógép: Mondom túlliheged. Persze büdös, de azért nem undorító. Ha nem bírod költözz el, kicsit túlérzékeny vagy. Egy nagyvárosban soha sem lesz olyan a levegő mint falun. Mint ahogy olyan csönd sem lesz. Cserében ad mást.

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:15:46

@berry eater: Bérletet kell venni, ahogy más is csinálja. Akkor a gonosz közterületes egyszeriben átvedlik kedves és segítőkész alkalmazottá.

Én szeretem látni őket, ha fent vannak, nincs bandázás, nincs buszon-metrón sörözgetés, büdös dolgok zabálása, rablás, zaklatás. Nemmellesleg bliccelés sem.
Jó lenne, ha minden járműre jutna kettő.

Nem nagyon való nektek ez a polgári országmodell, hm?

kvadrillio 2013.10.20. 10:16:57

EZT OKOZZA A KÉPVISELŐK ÁLTAL PREFERÁLT TÁRSADALMI STRUKTÚRAVÁLTÁS ! A FÉL-HÁROMNEGYED MAGYARORSZÁG LÉTMINIMUM ALÁ DÖNGÖLÉSE KÖVETKEZTÉBEN PISÁL-SZARIK A MAGYAR FÖLDRE.

DE ÖRÜLNI KELL ANNAK, HOGY VISZONT AZ ÚJGAZDAG 20 %-NAK MINDEN INGATLANÁBAN LEGALÁBB 10-15 CSILIVILI PISZOÁR-ILLEMHELY ILLATOZIK...UGYE....

rug82 2013.10.20. 10:17:57

@C16SE: A zsidrákot minden magyar felismeri a fajtajellegek alapján. Azt persze utólag én sem tudom megmondani, hogy zsidrák, vagy ember vizelt - de a tevékenység közben látszódik! :-)

rug82 2013.10.20. 10:20:00

@berry eater: Nem a lakosságot "izgatják" a közterületfenntartók, hanem a jegyet, bérletet nem vásárló ingyenélő, tetves büdös állatokat!!!!

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:20:10

@C16SE: De. Mások húgyának a napon rohadó szaga, undorító. Sőt, ha nem fürdesz naponta, vagy nem veszel fel tiszta ruhát, az is.
Nem én vagyok túlérzékeny, te vagy igénytelen selejt. Miért költöznék? Imádom a várost, olyan értékeink vannak, amit a magadfajták nem vesznek észre, de én azért látom, és ragaszkodom is hozzájuk.
És ezekben nem a húgyodban tocsogva akarok gyönyörködni, mert apádanyád prolinak nevelt. Kérj bocsánatot tőlük, mert a hibájukat nem vetted észre időben, és végre viselkedj. Mint egy ember, és ne mint egy utolsó, mocskos állat.

Vagy költözz te falura, azon belül is a cigánysort javaslom. Ott azt csinálsz,amit akarsz, senkit nem fog zavarni.

Itt meg szégyelld magad, hogy ilyesmi mellett merészeltél szót emelni, meg kampányolni neki.

kvadrillio 2013.10.20. 10:20:26

@kvadrillio: EGYÉBKÉNT A SZERVKERESKEDŐK IS ÖRÜLNEK, HOGY MÉG MINDIUG ELÉG SOK JÓ VESEMŰKÖDÉSSEL RENDELKEZŐ MAGYAR VAN ITT......

kvadrillio 2013.10.20. 10:22:24

@Valóraváltógép: ..a helyzet az, hogy ezt a pisálási-szarási problemát is megoldja hamarosan ORBÁN STADION-HÁLÓZATA ! OTT LESZ ELÉG wc......

kvadrillio 2013.10.20. 10:25:03

@kvadrillio: arról nem is beszélve, hogy mennyivel több drogot fognak nyelni a magyar halak.....

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:30:46

Lehet hogy mégiscsak be kellene hozni megint az általános egyházi oktatást, ahol ütnek, ha nem érted a szép szót... egyesekkel másképp nem lehet boldogulni.
Egyből nem lenne probléma, hogy ki hol hugyozik. Fel sem merülhetne, mint lehetőség.

2013.10.20. 10:32:33

@Valóraváltógép: Buta gyerek vagy nagyon. Azért fogod ezt is fel így. De nem baj, vagytok sokan. Majd szégyellem magamat, ne félj.:))) De azért kíváncsi lennék, hogy ezt szemtől szembe is meg mernéd mondani, nem csak a monitor előtt ülve? Szerintem nem. Igénytelen selejt, ez is jó. Meglepődnél kisgyerek.:)

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:35:32

@C16SE: Igen, sokan vagyunk, és ahogy ti állatiasodtok elfelé, úgy fogy a türelmünk. Ha valaki jó alaposan seggberúg egyszer utcárahugyozás közben, az lehet, hogy én leszek.
:)

A szüleidet kellene megbírságolni, más ötletem nincs. Felelőtlen dolog volt téged önálló életre alkalmasnak nyilvánítani, primitív vagy hozzá.

" De azért kíváncsi lennék, hogy ezt szemtől szembe is meg mernéd mondani, nem csak a monitor előtt ülve? "

Meg, persze. Hol találkozzunk? Miskárolókést vigyek? A végén még elszaporodsz itt nekünk...

kvadrillio 2013.10.20. 10:36:47

@Valóraváltógép: ..le vagy maradva..., mert már zajlik az általános egyházi oktatás, miután a fidesz odaadta nekik az iskolákat. Megy ezerrel a kisgyerekek butítása....MARX-ENGELS TANÍTÁSAI HELYETT, A BIBLIAI ENGEDELMESSÉG JÓL MEGÍRT MESÉI ÖZÖNÉVEL...

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:37:33

És te? Fel mered vállalni mindenki előtt, hogy ez a véleményed? Vigyázz, amint eljössz, megy ki az egész youtubera, a kispofáddal együtt. :)

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:40:30

@kvadrillio: kvadi, én csípem a fideszt, végre egy párt, aki azt mondja a kölyköknek, hogy megtanítalak a rendre. Nézd meg, mekkora szükség van rá.
Talán ha ez a szerencsétlen alkatrész kettővel feletted megfelelő oktatásban részesül, most nem kellene nekem ránevelnem a helyes viselkedésre. Egy pár pofon is elkelt volna közben, ahogy elnézem.

KissGecihuszár 2013.10.20. 10:42:13

"budapest, budapest; de csodáás..." Hát ha van valaki, aki totálisan kiábrándult (és épp ezért már lassan 1 éve ezt nem "élvező") ebből a velejéig lekoszlott, mocskos, húgyszagú, hajléktalanseregtől és egyéb más, kétes elemektől, lerohadt VII, VIII, kerületi bérházaktól, össze-vissza repedezett, toldozott-foltozott utaktól, járdáktól, hemzsegő okádék fővárostól, akkor az én vagyok! Asszem, épp tegnap volt az rtl fókusz pluszban egy riport olyan külföldi -zömmel jóléti társadalmakból érkezett- diákokkal, akik odáig meg vissza vannak ettől a hányadék várostól, akiknek pont ez kell, ez tetszik. Nekem az lenne a tiszteletteljes javaslatom, hogy költöztessük el a bp-n működő, éves 200 milliónál nagyobb árbevételű cégek 70-80%-át Kelet és Dél-Magyarországra, egyetemben az ezen cégeknél melózók szintúgy ilyen arányával, romboljuk le a panel nyomortelepeket, vigyük el a BKV legfiatalabb járműveit a vidéki nagyvárosokba és a megmaradt lepukkant belvárosi negyedeket, romkocsmákat hagyjuk ott azoknak, akik buzulják ezeket a helyeket, onnét pedig a kocka Ikarusokkal mehetnének haza, melyeket kedvükre össze-vissza okádhatnának, húgyozhatnának, foshatnának! Így legalább mindenki azt kapja, amit megérdemel; a real vidék végre sok-sok, magas hozzáadott-értékű melóhelyet, ugyanis az összes dolgozó úgyse jönne a melóhely után,akinek ebből a bp-i valóságból elege van és csak kényszerből élt ott, az végre jó levegőt, zsúfoltság, kosz, bűz, egyéb szar helyett jó levegőt, élhetőbb környezetet, míg a sok kretén humán egyetemista, illetve budapest éjjel-nappal szellemében "élő" pedig az önfeledt dagonyázást a saját és a többi faszkalap okádékában, szarában. Kell ennél jobb???

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:47:56

@KissGecihuszár: Kell hát. A mocsodék embereket kell addig ütni, amíg felfogják, hogy ez így nem helyes (vagy azt fogják fel, hogy betörik az arcuk, ha nem viselkednek ember módjára, nekem mindegy).

Kelet-Magyarországgal nem sokra mégy, ott az emberek alkalmatlanok értékteremtésre. 60 év segélyentengődő rutinját nem fogod kinevelni belőlük, akármit telepítesz.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.20. 10:48:02

romkocsma nagyhatalom vagyunk?
azza akarunk valni?
akkor minek kell sirni a vegtermek miatt? az egy TERMESZETES dolog hogy sortol csak ugy lehet berugni ha onti magaba az ember, akkor meg a vegen huggyantani is fog

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.20. 10:49:34

Amszterdamban lattam, hogy piszoarok vannak kirakva par helyre az utcan, olyan allos hogy oda vegezzek a dolgukat es nemet nagyvarosban is ereztem athato hugyszagot, ott ezt mar nagyban csinaljak, az hogy nalunk regen nem volt az egy megkimelt allapot volt, de mint latjuk masok kepesek a kihivasokat kezelni...

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:55:42

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Esetleg vehetnéd kihívásnak/lehetőségnek azt, hogy mi nem csináljuk, hiszen egy undorító igénytelenségről van csak szó.
Ha a kínaiak meg tudják szokni hogy ne köpködjenek, itt is menni fog.
Ehhez viszont azt kell, hogy állatfajtáékban tudatosítsd, hogy férgek, akiket mindenki lenéz, és mindenki undorodik tőlük.
Fel lehetne nyalatni velük a húgyukat, vagy nem tudom.

Valóraváltógép 2013.10.20. 10:56:46

Egyébként én faszokat sem szeretnék nézni az utcán, és azt sem szeretném, ha a gyerekeknek ezt kellene nézniük. Épp elég van belőlük felöltözötten.

2013.10.20. 10:57:52

A Nyugatinak azon a részén (Bajcsy kezdete) eléggé általánosnak tűnik a jelenség sajnos. Ritkán járok arra de szoktam érezni, mindkét oldalon (lehet, hogy középen pisilnek, a híd alatt?).
Először komolyan megdöbbentem... és igen, szerintem is ember pisi ez nem kutyáé. Azokkal is megvan a gond de más téma...

KissGecihuszár 2013.10.20. 11:00:08

@netnepper: így igaz, szívemből szoltál, mert én is menekülök, ha néhanapján erre sodor az "élet"! Anno a '70-es, '80as években sokkal élhetőbb volt a város, csak aztán jött a fene nagy "demokrácia", a demszky-patkány által képviselt "magyarosch liberalizmus", melynek eredményeit napi szinten "élvezhetik", akiket azzal ver a Jóisten, hogy bp-n kell, hogy éljenek. Őszintén sajnálom a nagyobb részüket, főként azokat, akinek "fel kellett költözni", mert ebben az elkúrt országban csak a vízfej és agglomerációja, illetve Győr és agglomerációja kínál normálisabb megélhetést széles néprétegek számára! Ezért gratulálok magamnak és a Magyar Nép azon részének, akik anno '90-ben, mondjuk a taxis blokád idején nem általlottak csinálni némi kis forradalmat, hogy még csírájában fojtsák el ezt a senkiházi moszkovita ballibsi hazaáruló bűnbandát, amelynek köszönhető országunk jelenkori reménytelen helyzete!

2013.10.20. 11:00:21

@volesojinka: Tudtam én, hogy nem leszek népszerű ezzel a gondolattal (különösen mostanság), de az alap problémát azért mégiscsak ők jelentik, mert azok számaránya, akik csak éppen ott végzik el kisdolguk, ahol rájuk jön, lényegesen alacsonyabb.
Abban teljesen igazat adok, hogy néha konszolidáltnak kinéző emberek viselkedése is megdöbbentő.
Az, hogy valaki nem hugyozik az utcán, neveltetés, intelligencia és jóérzés kérdése.
Mondjuk egy hajléktalannak valóban behatároltak a lehetőségei ebből a szempontból, de ez messze nem ment fel senkit.
Mert a többi embernek viszont joga van ahhoz, hogy ne egy húgyszagú városban éljen.

KissGecihuszár 2013.10.20. 11:03:09

@Drago Brutic: Te szerencsétlen elmebeteg, hát miről beszélsz te?? Titeket kéne eltakarítani ebből az országból, mert csak kárt okoztok, miattatok ilyen ez az ország, kis ballibsi buzeránsok!

Valóraváltógép 2013.10.20. 11:14:15

@...elmúlik...: Ezt magyarázd meg azoknak, akik szerint ezzel semmi probléma, mert van, ami még büdösebb.
Én nem is értem, hogy tud valaki idáig aljasodni. Valaki valamit ebben az országba nagyon elrontott.

A hajléktalanokat szerintem nem érdemes ide venni, rajtuk jobban látom, hogy próbálnak valamit, pl. üvegbe vizelni. De egyébként én sem akarok hajléktalanokat látni, zavar hogy úton-útfélen zaklatnak.

Viszont ha benyomjuk őket egy gettóba, ahhoz képest ami ott lesz, a pokol az kismiska.

Valóraváltógép 2013.10.20. 11:15:18

@KissGecihuszár: Te egyébként ilyenkor józan vagy?

2013.10.20. 11:22:52

@Valóraváltógép: Nem mondom, hogy tudom a megoldást a hajléktalan problémára. Bár tudnám.
Azt tudom, hogy fizetünk embereket, akiknek a probléma megoldása lenne a feladatuk.
Nos eddig nem jeleskedtek, most sem azt teszik.
A végeredményt viszont mi szagoljuk.

Valóraváltógép 2013.10.20. 11:26:32

@...elmúlik...: "Azt tudom, hogy fizetünk embereket, akiknek a probléma megoldása lenne a feladatuk."

Ezek az emberek főként arra jók, hogy a saját problémájukat oldják meg. Ez a probléma kb. úgy írható körül, hogy ha nem maszatolnának, ők munkanélküliek lennének... a hajléktalanok amúgy sok szempontól hatalmas biznisz.
Ha ráérsz, javaslom hogy sétálj el egy pár szálló felé, és nézd meg az intézmény személyzetének a magánautóit. Nem az olcsó márkákat fogod látni. :)

politikailagnemkorrekt 2013.10.20. 11:30:55

@véres horror: Akkor te nyilván Hamburgban, Stockholmban vagy Koppenhágában laksz :)

Valóraváltógép 2013.10.20. 11:34:30

@...elmúlik...: De egyébként azért nincs megoldva, mert nincs rájuk jó megoldás. Rosszból meg az a legjobb, hogy eltűröd, de nem veszed észre őket.

Az elég ostoba retorika, hogy szegénység miatt nem lehet valakit büntetni. A hajléktalan nem szegény, a szegény a minimálbért kereső, és ezért napi 8-10 órát gürcölő alkalmazott. Ha évekig az utcán élsz úgy, hogy nem tudsz enni, inni, aludni, üríteni, bárki belédrúghat, megverhet vagy felgyújthat mert éppen úgy tartja kedve, érhet bármilyen sérülés, ami vagy meggyógyul vagy elüszködösik, és ezt ellátás nélkül, szó nélkül el kell tűrnöd, az valamivel rosszabb, mint a nagyüzemben csirkének lenni.
Annak legalább van annyi perspektívája, hogy egy hónap múlva megnyekken, csak addig kell elviselni az egészet.

Ilyenek után már senki nem tud visszailleszkedni a társadalomba, és a tudata is megváltozik. Nem hasonlít igazán egy átlagemberéhez. Még egy olyan igénytelen állatka átlagemberéhez sem, aki szerint nyugodtan hugyozzunk az utcára. Nem lehet velük mit kezdeni.

Ez van. Elég szégyen, hogy hagyunk embereket idáig jutni. De hát hagyunk.

Valóraváltógép 2013.10.20. 11:38:37

@politikailagnemkorrekt: Én ezt a nyolckerben is elég gyakran láttam. Mondjuk azt is elég gyakran láttam, hogy egyszercsak valamelyik emeleti ablakból az utcára esik egy égő cigi. Ha valakinek a hajába, akkor oda.

Nevelés. Általános, kötelező, és a szülők tevékenységét pótló, más megoldás nincs. Aki pedig nem viselkedik ennek megfelelően, azt büntetni. Szigorúan és drágán.

2013.10.20. 11:47:47

@Valóraváltógép: Mint mondtam, sajnos nem tudom a megoldást. A végeredmény viszont valóban elszomorító és ez nem csupán nálunk működik így. Nálunk gazdagabb országokban sem nagyon tudnak mit kezdeni vele, vagy nem is akarnak.
És ez szégyen, valóban.

Valóraváltógép 2013.10.20. 12:19:17

@...elmúlik...: Én tudom, de azt nem lehet sem leírni, sem megcsinálni. Meg úgysem vállalná fel senki. Pedig lényegesen humánusabb lenne, mint ez a helyzet.

2013.10.20. 12:28:39

Azért szívesen meghallgatnám (olvasnám).

NemNick 2013.10.20. 12:33:21

@d.hardman: Te sem Budapesten élsz, ez látszik...

Lencsés István 2013.10.20. 12:33:24

Lehet hogy vannak helyek ahol van húgyszag , de ettől még elég jó helyet ért el legutóbb , szóval ....

phaszfej 2013.10.20. 12:33:39

Az egész város már egy nagy non-stop fesztivál. Nem csoda, hogy mindenhová odahugyoznak a részegek. Persze városból fesztivált csinálni lehet, mert a nép birka.

Valóraváltógép 2013.10.20. 12:38:35

@...elmúlik...: Inkább itt nem, ne haragudj. Ha érdekel, privátban átküldöm.

euAgWzgmmtq7K 2013.10.20. 12:40:04

@NemNick: Honnan látszik, nagyokos? Szóval, te ezért hugyozol az utcán? Nem hiszem, hogy rá lennék fixálódva a WC-kre, de ahány közlekedési csomópontot végigfuttatok az agyamban, mindegyiken tudom, hol a nyilvános WC. Úgylátszik, itt bújik ki a szög a zsákból, hogy ki miatt van húgyszag. Szarni is az utcán szoktál?

euAgWzgmmtq7K 2013.10.20. 12:46:14

@KissGecihuszár: ja, mert a gazdaságilag a SzuN függő, szocialista népköztársaság az aztán annyira jövőbemutató volt 89-ben.

NemNick 2013.10.20. 13:02:37

Szerintem négy dolog van - és nem lesznek benne a hajléktalanok, mert arányaiban nem vesznek ki akkora részt ebből a problémából:

Egyrészt - és csodálom, hogy ennyi karakterbe ez nem fért bele a posztban - a tényleg örömteli kutyapiszok-eltakarítási fejlődést látva sem kellene elfeledkezni arról, hogy minden kutya pisál. Mindenhol. Mindig.
És Budapesten sok a kutya. Darabszámra is, de lakosra vetítve a top ötben vagyunk.
És azt nem tudják a még olyan gondos gazdik sem összegyűjteni.

Másrészt - dacára annak, mint amit néhány nagyarcú itt hirdetett - kevés a köztéri WC. A vállalható meg még kevesebb. Az este tíz után, mondjuk hajnali kettőkor nyitva tartó meg aztán pláne. Arról az apróságról, hogy 200 Ft-od sem mindig akad egy pisilésre (akár összegben, akár apróban), meg már ne is beszéljünk.

Harmadrészt pedig, a posztoló írja: "a város takarítja, amennyire lehet, az tény. Legalábbis a Deák környékén szoktam látni szombat és vasárnap reggel takarító kommandót..."
És nagyjából ennyi el is mond mindent a tájékozottságáról. A "város" helyett a kerületek takaríttatnak, ott, ahol a kerületek illetékesek, a Közterület Fenntartó meg ott, ahol a főváros illetékes. Márha.
Mert ilyen klasszul szervezett fővárosban élünk.
A Nyugati vagy Blaha környékén nem fogsz látni szombat, vasárnap hajnalban "kommandót". Menj csak ki és nézd meg.

És ha már a takarítás (és negyedrészt): hány olyan vers, novella, bármi olvasható, amiből kiderül, hogy bizony, még az ötvenes-hatvanas években is azzal kezdődött a nap (és nem kilenckor, amúgy) hogy a házmesterek, bolti alkalmazottak, mittudoménkik a járdát takarították nyitás előtt.
Tudtok bárkit, aki ezt csinálja még?
Ezt azért is kérdezem, mert fővárosi és kerületi önkormányzati rendeletben is előírt kötelessége lenne ez a tulajdonosoknak és bérlőknek...

NemNick 2013.10.20. 13:03:42

@d.hardman: A prosztó, paraszt stílusban előadott baromságodra nem ragálok, de örömmel nyugtázom, hogy találtam.

euAgWzgmmtq7K 2013.10.20. 13:04:35

@NemNick: Te szóltál be először, te paraszt.

euAgWzgmmtq7K 2013.10.20. 13:05:43

@NemNick: És egyébként meg budapesti vagyok

Valóraváltógép 2013.10.20. 13:14:07

@NemNick: "Másrészt - dacára annak, mint amit néhány nagyarcú itt hirdetett - kevés a köztéri WC. "

Olyan véglényeknek, akik nem bírják ki 2-3 órán át huggyantás nélkül, ha minden sarkon állna kettő, az is kevés lenne. Egyébként nem kevés. Semmi kedvem budik között sétálgatni az utcán, tanuld meg szabályozni az ürítési szokásaidat.
Valaha erre 3 éves kortól neveltek, és mindenkinek sikerült elsajátítania. Ma már nem megy?

" Arról az apróságról, hogy 200 Ft-od sem mindig akad egy pisilésre (akár összegben, akár apróban), meg már ne is beszéljünk.
"

Akkor ne pisilj. Vidd haza, és örülj a 200 forintnak, amit spóroltál.

"Mert ilyen klasszul szervezett fővárosban élünk"

Fordítsuk meg a kérdést. Ha nem lennétek undorító tesznye állatok, eleve nem kellene mit takarítani. Ez nem egy természetes szolgáltatás, hanem problémakezelés. A probléma te vagy, meg a szivárgó farkad.

"
És ha már a takarítás (és negyedrészt): hány olyan vers, novella, bármi olvasható, amiből kiderül, hogy bizony, még az ötvenes-hatvanas években is azzal kezdődött a nap (és nem kilenckor, amúgy) hogy a házmesterek, bolti alkalmazottak, mittudoménkik a járdát takarították nyitás előtt. "

Te tipikusan az a fajta hülye vagy, akit kár volt megtanítani olvasni, mert úgysem érti, amit lát. Ez nem a funkcionális analfabéta szintje, nem is a félművelté, ez valami rosszabb. A nevelés és tartás nélküli félállaté, aki nem is érti, mi szüksége lenne ilyesmire.
Az ötvenes években a járdatakarítás a hótól letakarítást jelentette, esetleg a falevelektől, vagy azt, hogy ha mai szemmel tiszta, akkor is lesöpörték, hogy még tisztább legyen.

Valóraváltógép 2013.10.20. 13:15:53

Azért szeretem a bloghut, mert itt mindig rádöbbenek hogy az elmebaj az ország természetes állapota. :)

Meg arra, hogy milyen kicseszett szerencsés vagyok, hogy oda születtem, ahova.

makkospacal 2013.10.20. 13:35:42

A cikk írója vagy totál vak, vagy kutyatartó.
Előbbi a naivitást, utóbbi az ostobaságot magyarázná.
Ugyanis tipikus kutyás védekezés a részegekre és hajléktalanokra kenése ennek az óriási problémának.
Mint ahogy a naponta az utcán keletkező 40 tonna szarért pedig a gyerekek a felelősök.

A lényeg, hogy totál le vagyok döbbenve, amikor ilyen cikkek születnek.
Miközben a városi kutyatartóknál (állatkínzóknál) alapvetés, hogy napi 2-3 turnusban az utcára ürítik a dögöket.
Ezért van bazdmeg húgyszag a városban te elmebeteg. Ehhez képest az emberek okozta húgymennyiség semmi (persze ez is gáz természetesen)
Illusztrálom egy icipici utcarészlettel:
kepfeltoltes.hu/view/110307/kutya2_kicsi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Itt szellőztess, vagy eleve éljél. Az ott egy ablak igen, emberek élnek ott. A városban minden fal így néz ki bazdmeg és 95%-ban nem emberek csinálják.

Normális ez az ország? Normális a városi kutyatartó? Állat és emberkínzók!

NemNick 2013.10.20. 13:40:42

@d.hardman: Na, akkor most elérted, hogy válaszoljak:
1. Az, hogy megállapítom, hogy a nagyképű posztjaidból világosan látszik, hogy fogalmad sincs, miről beszélsz, az a nárcisztikus kis lelkednek lehet "beszólás", de valójában reagálás és ténymegállapítás. Nem mellesleg igazam volt.

2. A stílus maga az ember. Kettőnk közül - különösen a posztjaidat olvasgatva - el lehet dönteni, ki a "paraszt".
Minden más olvasónak ajánlom, döntsön maga.

3. ha már a pótolhatatlan munkásságod szóba került, idézek:
"ahol én élek, ott is simán előfordul az ilyesmi (Ny-Eu)."
Most melyik hozzászólásodban is hazudtál? Vagy, hogy "budapesti" vagy az azt jelenti, hogy 1994-es emlékeid szerint? Vagy, mikor rokonlátogatáson átrohantál a városon? Vagy hogy itt anyakönyveztek véletlenül?

Csak azért kérdem, mert nyilván megalapozottan osztod az észt ilyen tahó módon, ugye?

Részemről ennyi, én végeztem veled.

euAgWzgmmtq7K 2013.10.20. 13:45:50

@NemNick: Ja, nyilván végeztél, még a végén be kell ismerned, hogy hazudtál. És még én vagyok a nárcisztikus. Igen, a stílus maga az ember, személyeskedve szólítottál meg, és hazugsággal vádoltál az első nekem írt posztodban, nyilván ennek megfelelően válaszoltam, parasztkám. A két dolog hol zárja ki egymást? A részletekhez semmi közöd nincsen, tudod, feltalálták a légi közlekedést is, de megismétlem, kapásból felsorolok 15 teret Budapesten, ahol van nyilvános WC, és ha valóban ez érdekel, akkor azt is megírhatnám, hogy idén melyiket használtam. Valójában te vagy a sértődött, és a nárcisztikus, és te támadsz személyeskedve. Ezt Freud egyébként kivetítésnek nevezte. Budapesten pedig igenis vannak nyilvános WC-k.

Valóraváltógép 2013.10.20. 13:54:00

@...elmúlik...: Oké. :)

@d.hardman: Most mit védekezel egy ilyen húgypumpa előtt? Bele kéne fojtani a saját levébe... és ez még meg mer szólalni.
Jól meg kellene bírságolni a szüleit, mert képtelenek voltak összetöccsenteni egy közösségi életre alkalmas példányt.

NemNick 2013.10.20. 13:54:43

@Valóraváltógép: "tanuld meg szabályozni az ürítési szokásaidat. "

Azt hiszem, erre mondják, hogy mindenki magából indul ki...

"Akkor ne pisilj. Vidd haza, és örülj a 200 forintnak, amit spóroltál. "
Szerintem meg fuss neki annak a mondatnak még egyszer. Kérhetsz telefonos segítséget is, nem szégyen.

"Ha nem lennétek undorító tesznye állatok, eleve nem kellene mit takarítani."
Én úgy vagyok vele, hogy a fajtádat, a mocskosszájú, monitor mögül böfögő, agresszív majmokat sem bírom, de elfogadom, hogy vannak.
Na, ugyanígy elfogadom, hogy mindig lesznek, akik nem bírják tartani valamilyen okból kifolyólag.
Ezt amúgy a városokban általában belátták már, ha neked nem megy, azzal neked kell kezdened valamit.

"A probléma te vagy, meg a szivárgó farkad."
Tulajdonképpen innen már nem is szívesen írok választ, mert a hányinger kerülget a gondolataid láttán. Azon azért erősen gondolkodom azon, hogy vajon szemtől szemben is ekkora arcod lenne-e...

Mindenesetre azt érzem, hogy - a minden bizonnyal nálatok szokásos - agresszív, tajparaszt módon (a'la hardman) védekezésre akarsz kényszeríteni, de a személyeskedés nem érvelés. Ez van.

Megintcsak azt tudom mondani: a stílus maga az ember. Ennek fényében "félállat"-ozzál tovább...

De részemről lezártalak téged is.

Valóraváltógép 2013.10.20. 14:02:31

@NemNick: Drága fiam, először más elő abból a húgyban tocsogó proletártempóból, amibe belenőttél, és amiben kéjelegsz. Aztán oszd az észt, te pondró, te.

"a stílus maga az ember. "

Ezt nem nagyon kellene hangoztatnod, miután teljes mellszélességgel kampányolsz az utcárahugyozás ellen, és még azzal is bepróbálkozol, hogy lapítás helyett szájat nyiss. Ha fensőbbségesnek akarsz látszani, ahhoz nem így kell hozzáfogni. :)

Azt ajánlom, lapíts, és köszönd meg a többieknek meg nekem, hogy valamilyen szinten megpróbáljuk pótolni a gyerekszobádat.

"De részemről lezártalak téged is."

Hozzáfogni sem kellett volna. Lapítani, szégyenkezni, másképp csinálni, az eligazítást megköszönni.
legalább látszólag ember módra élni, akkor is, ha az a liberálproli ösztönlény belsőd lázadozik ellene. Ennyi a dolog.
Na eridj.

És hugyozd ki magad előtte, te véglény, te.

Valóraváltógép 2013.10.20. 14:04:22

@NemNick: 1. "Azt hiszem, erre mondják, hogy mindenki magából indul ki... "

2. "Én úgy vagyok vele, hogy a fajtádat, a mocskosszájú, monitor mögül böfögő, agresszív majmokat sem bírom, de elfogadom, hogy vannak. "

***

Válasz 1. IGEN. :)
Válasz 2. LOL.

Valóraváltógép 2013.10.20. 14:06:20

Azaz, mássz elő. Meg dolgod. Mindegy, úgysem érted te ezt... hugyibugyi.

Persze, szívesen találkozom veled, megy utána a munkahelyedre róla a felvétel. Gyönyörködjön benne mindenki, és ott terjeszd az igét. :))

Valóraváltógép 2013.10.20. 14:08:03

A poszternek javaslom átnevezni a posztot "BUDAPEST ZOO, avagy a köztünk élő állatok"-ra.

William Kidd 2013.10.20. 14:20:28

Mondjuk a klasszikus, romkocsmas, heber feliratos zsido getto (Deak ter, Dohany utca, Klauzal ter) teruleten tenyleg erzi az ember, hogy egy igaz hugyszagu, koszos, budos teruletre tevedt. Az ott lako embertipus es a kornyezet szinonimaja egymasnak.

cso zsi 2013.10.20. 14:43:36

@Drago Brutic: Pedig a "lárvaarcú" az lehet, hogy épp falubelije, aki órákkal korábban kel, mint aki a városban lakik. Mire beér a busszal, félig zombivá válik.

cso zsi 2013.10.20. 15:01:32

@Valóraváltógép: Te tudod, kinek, mire válaszolsz?
Vigyázz, hogy a saját nickjeidet ne keverd össze, mert a végén magaddal fogsz beszélni, és bősz egyetértésben lesztek. Mennyi időnkét regelsz újat?

Valóraváltógép 2013.10.20. 15:04:35

@cso zsi: "Te tudod, kinek, mire válaszolsz? " Hogyne tudnám.

"Mennyi időnkét regelsz újat?"
Ritkán. :) És te?

Valóraváltógép Béta 2013.10.20. 15:29:33

@cso zsi: Például most is, bár most véletlenül. Ezt a vackot itt addig fogják javítgatni, amíg teljesen használhatatlan nem lesz.

cso zsi 2013.10.20. 16:29:59

@Valóraváltógép: :)))
Nekem még nem volt szükségem újabb, vagy másodnick létrehozására, és (talán) csak egy blogon nem hagynak többé hozzászólni.
Az meg annyit is ért... :))))

Valóraváltógép 2013.10.20. 16:38:01

@cso zsi: Nálam bejátszik mindenféle, gépváltás, elfelejtem a jelszavakat, beleundorodom az egészbe, ilyesmik.

A jobangelé is annyit ért, csak felbosszantott az agyatlan libája, meg a szüléskomplexusa. Egyelőre talán valaki kellene, aki hajlandó lenne felcsinálni... mindegy, hagyjuk. :)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.20. 20:46:17

@Valóraváltógép: "Esetleg vehetnéd kihívásnak/lehetőségnek azt, hogy mi nem csináljuk, hiszen egy undorító igénytelenségről van csak szó."

en amikor atmegyek a belvaroson akkor allandoan le szoktam dudalni a nyugat europai turistakat, hogy huzzon el az utambol, ez balkan es itt nem glasszal a gyalog az autos zoldben
tehat koszonom en veszem es teljesitem itt a kihivast
a kihivasnak a masik reszet is teljesiteni kellene pl. a retek rogantoni nem ujabb szallodat es hugycsinalot(==romkocsma) tamogat hanem kozteri hugyoldat
esetleg szamomra meg az is elfogadhato lenne ha elpateronlank az osszes romkocsmat a sok 40 alatti turistaval egyetemben

viszont amig a nyugati turistanak a penzebol a sok majom elvezkedik addig igenis szokja meg a penetrans hugyszagot, mert -mint irtam!- nyugaton is odacsinalnak
de meg egyszr ott irtam hogy normalisak a varosvezetok es ezt megakadalyozando szinte odatolnak egy piszoart ahol brunyalnanak

netnepper 2013.10.20. 23:21:20

@Drago Brutic: És még én volnék a frusztrált:-))).
Jó, OK., legyen hát...
Akkor inkább azt mondom, hogy szép és okos tekintetű lárvaarcokat látok tifelétek:-)))).

Circus 2013.10.21. 23:06:43

Írta már valaki Velencét (az olaszt), mint irtózatosan büdös, csatorna/mocsárszagú várost? NE menjetek oda 20 fok fölött, kiábrándító...

mandolinos 2017.06.30. 22:19:29

Budapest egyre koszosabb, büdösebb, szemetesebb. Szemetel hazai, külföldi, öreg, fiatal. Nincs házmester, utcaseprő, csősz, járdatakarító. De hová menjenek a hajléktalanok az aluljárókból dolgukat végezni? Pénzük erre nincs, az italra kell. Mennyi is a bünti a megállókban eldobott csikkekért? Minden megállóban forintok százezrei hevernek. Beszedi valaki a büntetést? A közterületért szedik a foglalási díjat, de aki szedi, az nem takarítja. A vendéglátók, melegkonyhások környékén a járdák elzsírosodtak, mert a kukáikból csöpög, végig a társasházak belső földszintjein is. Non Stop pizzaműhelyek büdösítenek az utca felé, ha van is elszívásuk hátul, aminek a társasház lakói nem örülnek. Én örülök, hogy a turisták egyre többen jönnek, és egyre többet költenek. De ebből a város takarítására kellene sokkal többet költeni. A nem fizető parkolókat milyen hamar megbüntetik, pedig a szemetelőket kellene, legyen az ember vagy vállalkozás. És nem vígasztal, nem érdekel, hogy más városok is egyre mocskosabbak. Én itt élek, itt adózok...
süti beállítások módosítása