Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Lázár János kissé ellentmond saját magának, az Origo tulajdonosa 300 milliárdos állami beruházást kap

Lázár János kissé ellentmond saját magának, az Origo tulajdonosa 300 milliárdos állami beruházást kap

// írta: Média Panda - kategóriák: politika, origo, botrány, lázár jános, befolyáslás

Na kérem, ez szép nyilatkozat. Lázár János azzal kezd, hogy az ő politikai nyomására távolították-e el az Origo főszerkesztőjét, Sáling Gergőt. Szerinte nem, és firtatja, hogy morális és erkölcsi kötelessége lenne a volt főszerkesztőnek kiállni a nép elé, és ezt tisztázni. Ezzel csak egy baj van: hogy Sáling Gergő szerződése ezt nem teszi lehetővé. Nyilván már rég nyilatkozott volna érdemben, ha megteheti.

Ezt pedig Lázár Jánosnak tudnia kellett

Nem tudnia illik, tudnia kellett. Nem csak azért, mert millió helyen megírták, és ha olvasott bármi online hírt a témában, akkor találkozott ezzel - hanem azért is, mert ő felkészületlenül "nem mehet csatába", nem nyilatkozhat baromságot, mert azzal magát égeti - ha van még ennek a kifejezésnek értelme a haza politikában. Egyszerűen nem engedheti meg magának. Ha pedig tudott erről a szerződésről, akkor pláne etikátlannak érzem, hogy nyilatkozatot követel Sálingtól. Ha van köze Lázárnak/a kormánynak a menesztéséhez, ha nincs. Mert így olyan, mintha őt próbálná okolni a kialakult médiavisszhang miatt.

Ennek tükrében ez a kis videó különösen vicces.

A videó másik fele, ahol Lázár arra reagál, hogy miért tolta be a kétmilliót az államkasszába, ha szerinte nem volt vele visszaélés, még viccesebb: ő a magyar nép érdekében, a magyar nép jövője érdekében nagyon fontos, kiemelten fontos személyekkel tárgyalt. De azt nem kívánja elárulni, hogy kik azok. Ahhoz az országnak semmi köze. Birkák, ne bégessetek, majd én jobban tudom. Azt a részt, ahol arra reflektál, honnan van a pénz, inkább nem is kommentálnám nagyon. Flegma, félvállról odavetett mondat. Politikushoz nem illő mondat.

Közben kiderült az is, hogy az Origo gyeplőjét tartó cég, a Deutsche Telekom 300 milliárd forintos beruházást kapott az államtól, ami elég szép biznisz. Ide változtatás nélkül be is idéznék két hírt:

Ezekért az ügyekért felel Lázár János - vs.hu

"Lázár felel majd az informatikáért is. Ezen a területen a kormány átfogó vidékfejlesztési informatikai fejlesztés tervez minden háztartásba a Deutsche Telekommal közösen. Szintén fontos feladatának nevezte a teljes közbeszerzési rendszer átalakítását és egyszerűsítését."

A másik gyöngyszem pedig az Origoról származik:

"Lázár mindkét bizottsági meghallgatásban hangsúlyozta, hogy a miniszterelnökséghez tartozik annak a 300 milliárd forint értékű stratégiai megállapodásnak a felügyelete is, amit a Deutsche Telekommal kötött a kormány, és az a lényege, hogy széles sávú internetet akarnak biztosítani mindenhol az országban."

Tehát a dolgok sorrendje időrendben:

  • Az Origo pert nyer, ahol a döntés értelmében Lázár Jánosnak el kell számolnia a két millió forinttal: mire, mikor, miért, hol, kivel. (Ezt nem teszi meg, inkább betolja egyben a kasszába.)
  • Az Origo főszerkesztőjét, Sáling Gergőt teljesen váratlanul menesztik, Lázár és a Deutsche Telekom szerint nem politikai nyomásra.
  • Lázár felel az informatikáért, és a kormány leszerződik az Origo "gazdájával", a Deutsche Telekommal egy 300 milliárd forintos informatikai projektre.

Az Origo menesztett szerkesztője nem nyilatkozhat, mert köti a szerződése, Lázár János és a Deutsche Telekom viszont igen. A Deutsche Telekom viszont már Németországban is magyarázkodni kényszerül a nyilvánosság előtt, ugyanis a németek kínosnak érzik a kialakult helyzetet. A németek kínosnak érzik a nálunk a kialakult helyzetet. Lázár János és a Deutsche Telekom szerint a kettő nem függ össze. A fentiek tükrében mérlegeljen mindenki saját maga.

Azóta Sáling mellett a hírek szerint távozott a szóban forgó Lázár cikkek írója, Pethő András is. De szintén távozott György Péter, alapító. 

Időközben az Átlátszó megjelentette az Origó szerkesztőségi megbeszélésének felvételét, meghallgatható itt.

Gépház üzen:

Kommentelés egyelőre szünetel, ezúton is üdvözlöm az Alkotmánybíróság döntését. Kérdés, kérés, óhaj-sóhaj esetén megtaláljátok a posztot Facebookon, vagy pedig itt lehet (s)írni levélben: mediapandablog@gmail.com

komment
süti beállítások módosítása