Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Idén 29-edszerre égett porig a balszerencsés svéd karácsonyi kecske

Idén 29-edszerre égett porig a balszerencsés svéd karácsonyi kecske

// írta: Média Panda

gioat.jpg

1966-ban egy svéd város, Gävle lakói úgy döntöttek, egész jó ötlet lenne egy hatalmas, gigantikus karácsonyi kecsét állítani, ami talán odavonz pát látogatót, vagy csak szépen mutat. A kecske egészen sokáig húzta (nézőpont kérdése) ugyanis ahogy beköszöntött az újév, valaki felgyújtotta. Pontban éjfélkor.

Az ünnepi kecskét azóta is minden évben felállítják, viszont a mára gyakorlatilag senki nem lepődik meg, hogy ha porig rombolva találják. A jó és a gonosz erői minden évben összecsapnak ebben a klasszikus karácsonyi regében.

http-_2f_2fmashable_com_2fwp-content_2fuploads_2f2015_2f12_2fgettyimages-499140902.jpg

Lássuk hát a balszerencsés kecske legszebb és legcsúnyább éveit. Van bőven mindkettő.

 

1966, az első kecske

Stig Gavlén ötlete volt a szalmából készült óriás karácsonyi kecske - hamar kiderül azonban, hogy a városnak nem volt elég forrása a befejezéshez, végül egy non-profit szervezet elnöke, Harry Ström saját szakállára kifizette a kecske építési költségeit. A kecskét Szilveszter este gyújtották fel, az elkövető nem helyi lakos volt, és vandalizmus vádjával állították bíróság elé. Az első kecskére kötöttek biztosítást, így Harry Ström visszakapta a pénzét.

1967

Semmi nem történt.

1968

A kecske túlélte az évet. Kerítéssel vették körbe, mivel korábban a gyerekek előszeretettel játszottak bújócskát a kecske körül - és a kecskében - valamint a pletyka szerint egy pár szexelt is a szoborban. Az ezt követő években drótkerítéssel védték a kecskét.

1969

A kecske Szilveszter éjjel porig égett.

1970

A kecske 6 órával(!) a felállítása utána porig égett, két részeg tinédzsert gyanúsítottak az elkövetéssel. A kecskét újraépítették nádból.

1971

A kereskedők szövetsége megelégelte, hogy állandóan felgyújtják a kecskét, így nem építettek újat. A helyi Természettudományi Egyesület és egy iskola vette magára a kecseépítés feladatát.

13-christmas-goat_w710_h473_2x.jpg

1972

A kecske szabotázs következtében összeomlott.

1974

A kecske ismét leégett.

1976

A kecskét elütötték kocsival.

1978

A kecskét darabjaira rugdosták szét.

1979

A kecskét felgyújtották, és leégett - még azelőtt, hogy befejezték volna az építését. Egy új kecskékt építettek, és megpróbálták felgyújthatatlanra elkészíteni. Az új kecskét felgyújtották, és darabjaira rugdosták.

1980

A kecskét felgyújtották és porig égett Karácsony este.

1981

Semmi nem történt.

1982

A kecskét december 13-án, Luca napján felgyújtották.

1983

A kecske lábait szétszedték.

1984

A kecskét december 12-én felgyújtották, egy nappal Luca-nap előtt.

1_burning_christmas_goat1.jpg

1985

A 12 és fél méteres kecske bekerült a Guinness Rekordod Könyvébe, létezése óta először. A kecskét 2 méteres fém kerítéssel vették körbe, valamint helyi őrök és katonák a közeli gyalogsági ezredből vigyáztak a kecske testi épségére. A kecskét januárra felgyújtották és porig égett.

1986

A kereskedők szövetsége úgy döntött, hogy ismét építenek kecskét, így 1986-tól kezdve két kecske épült minden évben a városban. A nagyobb kecske porig égett karácsony előtt egy nappal.

1987

A kecskét megpróbálták minél jobban tűzállóra építeni. Egy héttel karácsony előtt égett le.

1988

A kecskével nem történt semmi, de a fennállása óta először lehetett fogadni a kecske sorsára angol fogadóirodákban.

1989

A kecske ismét porig égett, még azelőtt, hogy befejezték volna az építését. A helyiek gyűjtésbe kezdtek, és építettek egy pót-kecskét. A pót-kecske januárban égett porig. Márciusban egy filmforgatás miatt építettek egy harmadik kecskét.

1990

A kecskével nem történt semmi, önkéntesek vigyáztak rá.

1991

A kecske mellett kikerült egy hatalmas szánkó is, amiről kiderült, hogy illegálisan kihelyezett reklám. A kecskét Karácsony reggel gyújtották fel. Később újraépítették, és elszálították Stockholmba egy a hadsereg leszerelésével kapcsolatos tüntetés részeként.

gavle-goat.jpg

1992

A kecske 8 nappal a felállítása után porig égett. A Természettudományi Társaság kecskéje szintén leégett, ugyanazon az éjjelen. A Kereskedők Szövetsége újjáépítette a kecskét, december 20-án égett le az új kecske. Mindhárom esetet ugyanaz az elkövető tudhatja magáénak, akik tárgyalás után börtönbüntetést kapott. 1992-ben megalakult a Kecske Bizottság, aminek ki lehet találni, mi volt a célja.

1993

A kecske ismét bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, ezúttal 14,9 méteres magassággal. A kecskét taxisok és a svéd nemzeti gárda őrizte. Semmi nem történt a kecskével ebben az évben.

1994

Ismét semmiféle merénylet nem történt: a kecske "elutazott" Olaszországba a svéd nemzeti hokiválogatottal a jégkorong világbajnokságra.

1995

Egy norvég állampolgárt letartóztattak, mert megpróbálta felgyújtani a kecskét. Karácsony reggel a kecskét mégis felgyújtották, ezúttal le is égett. A tartomány fenállásának 550. évfordulójára újraépítették a szalmaszobrot.

1996

A kecske története folyamán először vetettek be webkamerákat a szobor őrzésére, így az alkotás megúszta ép bőrrel az évet, semmi sem történt.

1997

Az egyik kecske megsérült a tüzijátékban, a másik kecskét pedig támadás érte, de kisebb sérülésekkel megúszta a dolgot.

1998

A kecskét annak ellenére porig égették december 11-én, hogy kifejezetten erős hóvihar volt aznap este. A leégett kecskét később pótolták.

1999

Alig órákkal a megépítése utána felgyújották a kecskét ami perszre le is égett, de még december 13 előtt újraépítették. A Természettudományi Egyesület kecskéjét is porig égették.

2000

A Kereskedők Szövetségének kecskéjét pár nappal Újév előtt felgyújtották, a Természettudományi Egyesület kecskéjét pedig bedobták a folyóba.

2001

A kecskét december 23-án egy 51 éves amerikai turista, Lawrence Jones felgyújtotta és leégette, aki 18 napot töltött börtönben és 100,000 svéd korona bírságot szabtak ki rá. A bíróság továbbá elkobozta Jones öngyújtóját, azzal az indoklással, hogy "nyilvánvalóan alkalmatlan a kezelésére".

Jonas azt nyilatkozta a meghallgatásán, hogy ő nem holmi "kecskeégető", és abban a hiszemben volt, hogy egy teljesen legális kecskeégetési hagyomány résztvevője. Miután szabadlábra helyzeték, azonnal visszautazott az államokba, és nem fizette ki a rá kiszabott bírságot. A Természettudományi Egyesület kecskéjét is leégette valaki ugyanabban az évben. 

2002

Egy 22 éves stockholmi lakos megpróbálta felgyújtani a Kereskedők Szövetségének kecskéjét, de nem sikerült neki. December 13-től a kecskét a svéd nemzeti rádió és egy televíziós híresség "őrizte".

2003

December 12-én felgyújtották a kecskét. Leégett.

2004

A kecskét 3 nappal Karácsony előtt felgyújtották, és bár a tűzoltók hamar kiértek a helyszínre, már nem lehetett megmenteni. Nem épült új kecske.

2005, a személyes kedvencem

A kecskét télapónak és mézeskalács embernek öltözött vandálok gyújtották fel december harmadikán este 9 óra magasságában, méghozzá úgy, hogy égő nyílvesszőket lőttek bele a szoborba. December 5-én újjáépítették a szobrot.

c5bgk2.jpg

2006

December 15-én hajnalban valaki megpróbálta felgyújtani a kecskét úgy, hogy a jobb első lábát fellocsolta benzinnel. A szobor szenvedett pár komolyabb sérülést, de a tűz nem terjedt át a többi részére. A sérüléseket kijavították. A Természettudányi Társaság kecskéjét december 20-án porig égették. A merényletet túlélő kecskére december 25-én felmászott egy részeg férfi, aki még a rendőrség megérkezése előtt valahogy épségben lejutott onnan, és elmenekült - nem szándékozott felgyújtani a kecskét. A szobor végül túlélte az újévet is, és január 2-án elszállították, jelenleg egy meg nem nevezett helyszínen tárolják.

2007

A Természettudományi Egyesület kecséjét felborították december 13-án, Karácsony estéjén pedig leégették. A másik kecske túlélte az évet.

2008

10.000 ember nézte végig a Kereskedők Szövetsége által épített kecske átadását. Nem építettek tartalék kecskét, és a kecske semmilyen tűzálló-védelmet nem kapott. A Kecske-bizottság szóvivőjének indoklása szerint azért, mert nagyon ronda volt tőle a kecske, és "úgy nézett ki, mint egy barna terrier".

A Természettudományi Társaság kecskéjét december 16-án megrongálták és lebontották, december 26-án pedig a másik kecskét is megpróbálták felgyújtani, de a közelben levő járókelők hősies erőfeszítéseinek hála eloltották a tűzet, és túlélte az estét. Másnap hajnalban egy ismeretlen elkövető másodszor is felgyújtotta a kecskét, ami ezúttal leégett.

cafa84_b2d4306455407f041da7d75d89f82b55.jpg

2009

December 7-én este egy ismeretlen elkövető megpróbálta felgyújtani az egyik kecskét, a másik kecskét pedig megpróbálták bedobni a folyóba december 11-én, szintén sikertelenül. Ezt ezután megpróbálták felgyújtani is - de ez sem sikerült. December 14-én este a Természettudományi Társaság kecskéjét ellopták egy kamion segítségével.

December 23-án este a Kereskedelmi Szövetség kecskéjét annak ellenére sikerült szinte teljesen leégetni, hogy igen komoly rétegben állt rajta a hó, valamint két webkamera is figyelte a szobrot. A webkamerákat DDoS támadással iktatták ki a merénylet idejére.

2010

December 2-án sikerültelen felgyújtási kísérlet történt a Természettudományi Egyesület kecskéjével szemben, december 17-én pedig egy svéd híroldal arról számolt be, hogy a másik kecske őrzésével megbízott egyik őrt megpróbálták megvesztegetni, hogy hagyja ott a posztját, hogy a kecskét helikopterrel(!) elrabolhassák, és átvigyék Stockholmba. Mindkét kecske túlélte az évet, és január elején elszállították őket egy raktárba.

2011

A kecskét november 27-én állították fel, a helyi tűzoltók addig locsolták a kecskét, amíg kemény jégburkot nem növesztett, ezzel próbálva megelőzni a felgyújtást. December 2-án a kora reggeli órákban égett porig a szobor.

2012

December 2-án állították fel a kecskét, ami 10 nappal később annak rendje és módja szerint porig égett. Feljebb megtekinthető a videó.

2013

A kecske testét képző szalmát napokig áztatták tűzálló folyadékba, mielőtt december 1-én felállították a szobor. December 21. hajnalban égett porig a kecske.

2014

A kecske néhány kisebb indicenst leszámítva ép bőrrel úszta meg az évet, és végül átszállították Kínába, a Kecske évének megünneplésére.

2015

A kecske leégett.

2016

A kecske november 27-én porig égett, alig órákkal a felállítása után. Szép évünk volt, nem?

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása