9 érdekes tény a kenyérről

9 érdekes tény a kenyérről

// írta: Média Panda

shutterstock_394793344.jpg

A kenyér teljesen megkerülhetetlen része a mindennapjainknak, nem véletlenül csempészte be magát számos közmondásunkba, szólnak róla versek, novellák, vagy éppen szerepel imádságainkban is - mindennapi kenyerünket, ugye. Most elárulunk pár érdekességet mindenki egyik nagy kedvenc szénhidrátforrásának múltjáról.

shutterstock_463646714.jpg

A kenyér koncepciója jó régi dolog

Annyira, hogy már időszámításunk előtt tízezer évvel is ismert volt a kenyér egyik-másik fajtája - a vízzel kevert liszt kisütése a világ szinte minden civilizációjának étkezési szokásai között megtalálható volt, és ezek nagyban különböztek egymástól. Csak az ősi görögök időszámításunk előtt több ezer évvel 80 különböző kenyérfajtát tartottak számon.

A kenyér pénz és hatalom

Az ókori Egyiptomban a kenyér annyira fontos szerepet töltött be, hogy konkrétan fizetőeszközként is használták. Nem véletlen, hogy sokszor temették el a halottaikat több szelet kenyér társaságában, hogy a túlvilágon is elkerülhessék a szegénységet és az éhséget.

A kenyér az univerzális kapocs

A kenyér nem ismer sem kulturális, se vallási, se történelmi határokat: minden civilizáció, kor és nép szerepelteti ilyen vagy olyan formában a kenyeret, és nagyon gyakran még vallásos ceremóniáknál is használják.

shutterstock_278970809.jpg

Szeletelni pedig jó

A szeletet kenyér feltalálója Otto Rohwedder, a feltalálás időpontja pedig meglehetősen kései: az 1928-as évben került rá sor. Magát a szeletelt kenyeret többen is megpróbálták forgalomba hozni, de sorra kudarcot vallottak egy nagyon egyszerű oknál fogva: kiszáradtak a kenyérszeletek. Mondhatjuk, hogy Otto Rohwedder valódi találmánya az olajozott papír, ami frissen tartotta a felvágott kenyereket.

Szeletelni tilos

A világ legfurcsább tilalmai közé tartozik, hogy az Egyesült Államokban 1943-ban valamiért betiltották a szeletelt kenyér forgalmazását, máig tisztázatlan okokból. A törvény nem is húzta túl sokáig, ami értelmetlenségét tekintve nem is annyira csoda.

shutterstock_210188710.jpg

A görögök szeretnek nagyzolni

A világ legnagyobb pita kenyerét 2001-ben sütötték, Görögországban. A szépséges laposkenyérke 190 x 160 centis mérettel büszkélkedhetett, vastagságra pedig kemény 3,5 centit kóstált. Egy egész borjút bele lehetett volna sütni, és még maradt volna hely zöldségnek.

A svájciak nem csak a csokihoz értenek

Az egyik legfurcsább, de mégis igaz svájci közmondás úgy hangzik: "Kerüljétek azokat, akik nem szeretik a gyereket vagy a kenyeret!".

shutterstock_289658507.jpg

Csak azért, mert rá van írva, még nem teljes kiőrlésű

A teljes kiőrlésű kenyér finomabb, egészségesebb, és általában véve köröket ver a "sima" fehér kenyérre - nem is csoda, hogy az egészségtudatos vásárlók előszeretettel veszik. Csak néha totál átverik őket. A teljes kiőrlésű kenyér ugyanis sokszor nem csak teljes kiőrlésű lisztből készül, és számos márka nemes egyszerűséggel feltolja a kenyeret az olcsóbb, klasszikus fehér liszttel, a finom liszttel. Sőt, van hogy a kenyér több finomlisztet tartalmaz, mint az egészséges verziót, mégis van képe a gyártónak ráírni, hogy "teljes kiőrlésű". Figyeljünk oda, az a biztos!

Csak azért, mert barna, még nem biztos, hogy egészséges

A kenyérgyártók másik nagy kedvence, amivel átverik a vásárlókat, a színpárosítás. A barna kenyerekre ránézünk, és elkönyveljük: igen, ez egészséges. Nos, pont emiatt számos gyártó használ előszeretettel színezéket a gyártás során. Ezek többnyire karamell vagy maláta alapúak sokszor, és hát semmivel sem egészségesebbek, mint a hagyományos kenyér, csak annak látszanak.

17 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sakkosfx 2017.02.23. 10:03:33

A lakosság nem tudja bevizsgálni a tartalmát a kenyérnek, így ez a mindenkori kormány felelőssége! Lenne! Tudjuk, hogy mindennel átvernek, miért pont ez az ágazat lenne kivétel?

Rézfánfütyülő fűzangyal 2017.02.23. 10:32:56

@sakkosfx: Már megbocsáss, de mi köze a mindenkori kormánynak ehhez? A fogyasztóvédelemnek az politikától és kormánytól teljesen függetlenül működő szervezetnek kell(ene) lenni. Aki a jól működő és politikától független államigazgatást összekeveri a politikai kormányzással, az egyéb gazemberségekre is képes! Szerinted a kenyér minősége függhet attól, hogy bal vagy jobboldali a kormány?

2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat 2017.02.23. 10:39:52

évek óta otthon sütjük a kenyeret
pár hónap alatt kialakul a rutin kenyérsütő géppel
ár-érték arányban és minőségben is verhetetlen

denes36 2017.02.23. 11:28:08

Az utóbbi években szerintem nem ettem egy kiló kenyeret. Néha zsemle, kifli.

ostvan1 2017.02.23. 11:33:18

A teljes kiőrlésű kenyérről: mivel minden növénybetegség és gomba (pl fuzarium) a magvak felületén található, szerintem a hántolt magból őrölt (fehér) liszt és az abból sütött fehér kenyér egészségesebb mint a teljes kiőrlésű. És finomabb is!

Brained 2017.02.23. 11:33:26

Mitől jobb a korpát tartalmazó kenyér, az azt nem tartalmazó fehér kenyértől. A korpán lévő szántóföldi és raktári penészek gombatoxinjairól?

Mitől drágább a korpát is tartalmazó teljes kiörlésű liszt, mint a korpától elválasztott fehérliszt?

patkányarcúáginéni 2017.02.23. 12:20:53

0, azaz 0 a bejegyzés információ tartalma.

driopios 2017.02.23. 12:47:22

Pár száz éve a leggazdagabbak engedhették meg csak maguknak, hogy fehér kenyeret egyenek, a pórnép kenyere meg fekete volt, mint a föld. A nép még lázadni is hajlandó volt (tkp. az életét adta volna érte), hogy végre ő is rendes kenyeret ehessen, mint a gazdagok.

Ma a pórnép korlátlan mennyiségben falja a fehér kenyeret, míg az "egészséges" teljeskiőrlésűwellnesskenyeret csak az igazán gazdagok engedhetik meg maguknak, kétezerért kilóját.

hirzel 2017.02.23. 14:42:05

@2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat:
sőt, van malmom és őrlöm a búzát (amit megtermelni már nem tudok), a kovász is saját, csak a só eredete kérdéses :-)

habanera 2017.02.23. 16:59:16

A maghéjban és a korpában levő emészthetetlen rostanyag miatt mondják a dietetikusok egészségesebbnek a teljes kiőrlésű kenyereket. A magam részéről ezt nem vitatom, de szerintem ezek fűrészpor ízűek. Ehelyett inkább rozslisztet veszek a malom boltjában és fehér liszttel keverve sütök belőle nagyon finom házi kenyeret.

Lousha 2017.02.23. 17:21:30

A teljes kiorlesu pekarunal azert megjegyeznem, hogy az, hogy nem 100% teljes kiorlesu, meg nem atveres es nem hiba. Csak ilyen lisztbol kenyeret sutni nem tul szerencses, mivel alapbol sokkal nehezebb, tomorebb es kevesbe elevezheto lesz az eredmeny. Raadasul a tomorseg miatt egysegnyi (pl. szeletnyi) kenyer sokkal tobb kaloriat is fog tartalmazni, es mivel sokan kevesbe az egeszseg, inkabb a fogyas/sulytartas miatt esznek ilyesmit, ez egy csapdahelyzetet eredmenyez, amiben a nagy igyekezetben vegul vagy nem laknak jol, vagy tobbet esznek, mint feherbol ettek volna.
Elkerulni a tomorseget 100% tk-nal meg kb. csak ugy lehet, ha annyi elesztot, sutoport, akarmit tesznek bele, hogy valami vegul csak megemelje, hogy aztan ez megy akar az elvezeti ertek, akar az egeszseg rovasara.
Az atveres inkabb ott kezdodik, amikor nincs feltuntetve, hany szazalek a tk es a feher liszt, illetve amikor teljes kiorlesunek mondanak valamit, amiben van 5% tk liszt.

youlopukku 2017.02.23. 19:09:59

annál a görög pitánál rendben van minden?

inebhedj - szerintem 2017.02.23. 20:07:45

@Rézfánfütyülő fűzangyal:

+1

Ugyanakkor persze tudja a fene, ha majd lesz egyszer jobboldali kormányunk, talán kiderül. :)

cardiobascuralis 2017.02.24. 03:33:07

Ami a barna kenyeres részt illeti:
A Lidliben van ún. rozskenyér, csak kár, hogy rozs nem nagyon van benne, a színét a cikóriától kapja, és az illata is undorítóan cikóriás.

A másik kedvencem az oatmeal:
Olyan oatmealeket árulnak Magyarországon (mindenhol), amiben van kb. 10% (jó esetben) zabliszt (zab = oat), a többi meg búzaliszt. Ha nem lenne nagyon szomorú, egészen röhejes lenne.

@2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat:
Kenyérsütő géppel?
Ez ugye vicc akart lenni, már ami a minőséget illeti?
Tisztességes kenyeret kemencében tudsz sütni, nem ezekben a kenyérsütő gépnek gúnyolt ipari hulladékokban. Annál még a bolti is jobb.

Mondjuk kenyérügyben nagyon elfogult vagyok. Egyik nagyapám pék volt, és még ettem gyerekkoromban falusi kemencében sütött igazi házi kenyeret és friss cipót is, azon melegében, ahogy a kemencéből kivették. Ja, és cipó nem egyenlő kenyér.
(Meg a régi Tilos az Á mellett volt egy pékség a mai Darsan udvarban, ott a 90-es évek legelején éjszaka a pékektől tudtunk néha venni friss, meleg kenyeret, mennyei volt.)

@Brained:
Mert divat, és a divatot a divatőrültek megfizetik.
Egyébként frissen finomak a korpás kenyerek, csak pár óra elteltével agyon lehet velük ütni a medvét.

@driopios:
"a pórnép kenyere meg fekete volt, mint a föld"
Ez nem igaz, max. nagyon ínséges időkben volt így. A magyaroknál már sok száz éve is búza- meg rozskenyeret evett az átlag parasztember is.

2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat 2017.02.24. 12:21:50

@cardiobascuralis:
szerinted normál városi lakásban kemence?
dehogy jobb a bolti, ne csináljunk már Krisztusból bohócot, mert trágárkodni kezdek :)

cardiobascuralis 2017.02.24. 14:08:37

@2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat:
Simán jobb.
És akkor még nem a lipótiról beszélek, ami már valóban csaknem olyan, mint az egykori házi kenyér.

Lebarmozott vidéki 2017.03.02. 07:15:05

@cardiobascuralis: A lipóti már k.a régen k.a messze van a házikenyértől, meg sem közelíti az otthonit, ami a közönséges villanysütőben készül.
Aki meg egyszer is látott-kóstolt valódi tk-s meg rozskenyeret, csak röhög (vagy sír, n.k.t.) a bolti, melasszal színezett sz.rokon. (A lipótin is.)