Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A világon valaha épített leggyorsabb repülőgép

A világon valaha épített leggyorsabb repülőgép

// írta: Média Panda - kategóriák: tudomány, háború, gépek, hadászat

maxresdefault_3.jpg

Ezzel a címmel büszkélkedhet a nem éppen szokványos nevű a Lockheed SR–71 Blackbird, nagy hatótávolságú stratégiai felderítő repülőgép. Az SR-71-et 1964-ben mutatták be, 1966-ban debütált "élesben", 1999-ben "nyugdíjazták" a típust - és bizony közel 20 évvel később sem talált legyőzőre a világ leggyorsabb, és talán legelképesztőbb repülője címért történő versengésben.

Mindennél gyorsabb

sr-71-1.jpg

Az SR-71 a mai napig a leggyorsabb repülőgép a repülőgépek történelmében. Az első tesztrepülést 1964-ben hajtották végre, és a 25 éves aktív pályafutása alatt egyszer sem érte a típust rakéta találat. Egészen megdöbbentő belegondolni, hogy ezek a gépek még a múlt évezredben futottak, mégsem született azóta repülő, ami megdöntené az általuk felállított rekordokat.

Jó-jó, de mennyire gyors?

sr-71-3-1-768x601.jpg

Az a bizonyos rekord sebesség 4287 kilométer per óra, de ez a gép tartja a magassági repülés csúcsát is, 25 929 méterrel. Nem semmi teljesítmény.

Miért pont Blackbird?

sr-71-4-768x505.jpg

A nevét (feketerigó) azért kapta, mert lopakodó-repülőnek tervezték, és a formája kifejezetten úgy lett kialakítva, hogy a radarok a lehető legkevésbé észleljék. Az egyik pilóta, Richard Graham szerint a pilótafülkében iszonyatos csend volt, "Még egy tű koppanását is hallani lehetett volna. Olyan magasan repültünk, hogy szemmel látható volt a Föld kérgének íve és felette az űr sötétje, a csillagokkal."

Okos repülő, sok kütyüvel

sr-71-5-768x512.jpg

A kor legjobb repülőjének a kor legjobb technológiája dukált: 6 beépített kamerával fotózta a földet, képes volt az ellenséges kommunikáció lehallgatására, valamint a radar-jelek megzavarására is.

Embertelen gyorsaságra tervezve

sr-71-2-1-768x603.jpg

A hivatalos adatok szerint a gépet a Mach 3.4 sebesség elérésére fejlesztették ki - egyes, meg nem erősített elméletek és híresztelések szerint azonban az a Mach 3.4 valójában Mach 5 volt, amit megerősíteni látszik, hogy az SR-71 egyes, azóta nyilvánosságra hozott küldetései sehogy nem jönnek ki matematikailag, csak ha a gép a Mach 3.6-4.1 tartományban repült.

Sajnos valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy pontosan milyen gyorsan is tudott száguldani az égen ez a csodagép.

Rakéta? Milyen rakéta?

sr-71-7-768x488.jpeg

A Blackbirdre a 25 éves pályafutása során több, mint 4000 rakétát lőttek ki, de soha, egy sem találta el. Az SR-71 egész egyszerűen túl gyors volt ahhoz, hogy eltalálják: a legtöbb rakéta kilométerekkel hibázta el a repülőt már alapjáraton is, de az is sokat elmond a gép képességeiről, hogy a Blackbird egyetlen "kitérő" manővere, amit megtanítottak a pilótáknak az volt, hogy gyorsítsanak, és nem számít, milyen pontosan mérte be őket a rakéta, egyszerűen lehagyják. A rakéta meg majd lezuhan.

Profi gépnek profi navigáció

sr-71-8.jpg

Az SR-71 navigációs rendszere "R2-D2" névre hallgatott, és olyan hihetetlen érzékeny szenzorokkal rendelkezett, hogy napsütésben is 61 csillagot volt képes hajszálpontosan bemérni az égen - miközben a gép még a fel se szállt.

Orosz szomszéd iszony

sr-17-9-768x525.jpg

A csodarepülő építése elég körülményes volt, mert rengeteg titániumot igényelt a szerkezete - így a CIA álnéven bejegyzett vállalatok segítségével vásárolt nagy mennyiségben a ritka fémből a Szovjetuniótól. Ez már csak azért sem volt éppen egyszerű feladat, mert a két ország ekkor a hidegháború kellős közepén csücsült, ráadásul a Blackbird kifejlesztését pont a szovjet haditechnológia egyre gyorsabb felzárkózása tette szükségessé.

Nem divatból fekete 

sr-71-10-768x521.jpg

A repülőt közel 28 kilogramm fekete festék fedte, mivel ez volt a lehető legjobb megoldás a repülés közben keletkező meleg eloszlatására. Repülés közben a pilótafülke üvege-50 Celsius-fokig hűlt le, miközben a gép élei nagyon felforrósodtak - ha nincs a festék, hogy eloszlassa a hőt, akkor akár elméletileg az 500 Celsius-fokos hőt is elérhette volna, a fekete festékkel ezt kemény 30 fokkal sikerült csökkenteni.

A nagyon magas "üzemi hőmérséklet" miatt a gép építése során nem használhattak semmilyen műanyagot - mert nincs olyan műanyag, ami kibírná ezt a hőmérsékletet.

Zabálja az üzemanyagot

sr-71-12.jpg

Az senkinek nem meglepetés gondolom, hogy egy ilyen gép bizony rendesen fogyasztja a naftát. Az már annál meglepőbb, hogy a hőtágulás miatt úgy kellett megépítsék a gépet, hogy amíg fel nem szállít, iszonyatosan eresztette a magától az üzemanyagot - és csak mikor elérte a 480 fok körüli hőmérsékletet, akkor tűntek el belőle a "lyukak".

Az SR-71 felszálláskor kapott annyi üzemanyagot, amivel a levegőbe tudott emelkedni biztonságosan, aztán a levegőben újratöltötték - amikor már nem "eresztett". A tankolás negyed óráig tartott, és ezalatt 8000 liter üzemanyagot vett magához a gép.

Szép kerék

sr-71-13.jpg

Hála a hihetetlen sebességnek - és a már említett hőhatásoknak - a gép kereke sem lehetett akármilyen. Alumínium por-vegyületből készültek, kifejezetten hőálló megoldással, és pont a hozzájuk adott hőálló anyagtól kapták a jellegzetes szürke színüket.

Ritka, mint a fehér holló

sr-71-14-768x526.jpg

Mivel mind a gép előállítása, mind a fenntartása óriási összegeket emésztett fel, nem meglepő, hogy összesen alig 32 darab készült ebből a csodagépből.

Nem kell begyulladni

p01c6f50.jpg

Bár a gépből alapjáraton csorgott kifelé az üzemanyag, egyáltalán nem kellett tartani attól, hogy csak úgy kigyullad: a speciális üzemanyag gyulladáspontja olyan magas volt, hogy még ha nyílt láng érte volna, akkor sem lobban be.

Nem repülhette akárki

sr-71-17-1-768x432.jpg

A drága játékszereket nem lehetett csak úgy bárkinek odaadni: ahhoz, hogy egyáltalán a gépen dolgozhasson valaki elég speciális követelményeket támasztott a hadsereg - csak és kizárólag 25 és 40 éves kor közötti, rendezett házaséletű, rendszeres pszichológiai vizsgálatok során érzelmileg stabilnak minősített katonák jöhettek szóba.

A Blackbird 32 éves fennállása alatt 150 pilotát képeztek ki a vezetésükre, és minden küldetés előtt három órával kivizsgálta őket egy csapat orvos.

Nem semmi kamera

sr-71-18.jpg

A Blackbird kamerája hihetetlenül fejlett volt abban a korban: 25 kilométeres magasságból, 3200 kilométer per órás sebesség mellett ha lefényképezett egy kocsit, ami felett elhaladt, akkor annak olvasható volt a rendszámtáblája. Döbbenetes teljesítmény.

Idézzünk egy kicsit

sr-71-19.jpg

A végén pedig álljon itt egy idézet az egyik pilótától, Rick McCrary-től:

"A kiképzés első fél évében minden szokást kiöltek belőlünk, amit az első tíz év repülés során felvettünk. Minden teljesen más volt, nem reagálhattunk úgy semmire, mint ahogy más repülőkön megszoktuk."

Ezt egyébként az mutatta a legjobban, hogy mennyire nehéz volt az SR-71 repülése során tájékozódni a pilótáknak: a hagyományos gépekkel történő repülés során a tájékozódási pontokat emberek által alkotott dolgot adták: autópályák, városrészek, épületek, esetleg folyók szakaszai - de nem itt. Mivel a Blackbird semmi máshoz nem hasonlítható magasságban repült, a pilóták kénytelenek voltak hegyláncokat, partszakaszokat, nagyobb vízfelületeket használni a tájékozódáshoz - amire áttérni egy évtizednyi repülés után bizony nem kis feladat volt.

Források, így, többesszámban:

History in Orbit, Index, Harcirepülő

76 komment

Burgermeister 2017.05.10. 06:02:43

Volt azerencsém látni egy ilyet élőben. Múzeumban, hááát nem semmi egy szerkezet és mérnöki teljesítmény!!!

Burgermeister 2017.05.10. 06:27:46

hol a kommentem? blogmotor?

2017.05.10. 07:39:59

Azért ennek az írásnak erős wikipedia szaga van. Helyenként kissé túlzónak érzem... :)

Sean MacTíre 2017.05.10. 19:32:33

@hullajelölt88: nem nagyon van tulzas... az egyik pilota irt rola. Kedvenc sztorim amikor a nyivanos radiforgalmazasban egy kisgep kerte az iranyitotornyot hogy mondja meg a sebesseget. Ezt meghallotta egy F14-es pilota ha jol emlekszem, es kivagyisagbol o is kerte a tornyot, hogy allapitsa meg a sebesseget - valami 1000 km per ora. Erre beszolt a Blackbird pilotaja is, es megkapta a valaszt - 4000 km/h. :)

Allesmor Obranna 2017.05.10. 19:42:49

A magassági rekordot a gázturbinás sugárhajtóműves gépek közül nem ez a gép tartja, hanem a MiG-25M, másképp Je-266M rekordgép.
Az említett 25929 méteres "csúcsmagasság" a Blackbirdnek se volt igazán nagy csúcs, lévén ez a gép üzemszerűen repült 26-27 ezer méteren is, ahogy a korai időszakban repültek vele 30 ezer méteren is párszor. Mi több, a minden idők legnagyobb magasságban végrehajtott katapultálása is az SR-71-es elődjéhez, az YF-12-eshez köthető, ami 30km-en esett meg. Az abszolút magassági rekord az említett Je-266M-el 37650 méter, de maga a gép járt 38000 méter felett is, csak azt az FAI nem hitelesítette.
A 25929 méteres repülési magasság annyiar nem extrém, hogy jópár széria gép is képes volt idáig felemelkedni, de nem kevés kisebb-nagyobb mértékben alkalmilag módosított sugárhajtású repülő is lényegesen magasabbra tudott ennél emelkedni. Pár példa: English Electric Lighting: 26000 méter, F-15A Streak Eagle rekordgép 30 ezer méter, MiG-29-es rekordrepülése 1996-ban: 27640 méter.

Kedélyes Paraszt 2017.05.10. 19:46:25

Hájpolt írás, kétségtelen. Rengeteg probléma volt az üzemeltetéssel. Ja, és volt magyar pilótája is, ez igazán beférhetett volna ide. De akit ez nem érdekel, hanem csak a kettyintésre hajt...
jetplanes.blog.hu/2016/11/06/duxford_ekkove_az_sr-71_blackbird

stonefort2 2017.05.10. 19:49:36

Számos téves túlzó adat olvasható a cikkben. Fércmű, szakértelem nélkül.

Wabbit 2017.05.10. 19:52:44

@Sean MacTíre: Ne túlozz :). 1742 csomó azaz 3200km/h szerepel az eredeti történetben.
Cessna 90 csomó, Twin Beech 120 csomó, F-18 525 csomó, SR-71 1742 csomó.

Kard 2017.05.10. 20:17:52

Még az is lehet, hogy pont a magyar titánt vették meg az amcsik a ruszkiktól amit azok tőlünk loptak. Pontosabban azért kellett a bauxitot kivinni az oroszokhoz tőlünk mert az titán dioxidban gazdag volt.

firg_firg 2017.05.10. 20:22:48

28 kg fekte festek? Csak?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 20:36:12

@Allesmor Obranna: A 36 ezer méteres rekord az zoom climb és nem statikus csúcsmagasság. A statikus csúcsmagasságban mi az utolsó hivatalos FAI rekord...?

Az írásban több pontatlanság is van. Az SR-71 és a stealh legenda az istennek sem akar kikopni, pedig hatalmas ökörség. Erőlködés nélkül követték a szojvet, de még a civil radarok is az SR-71-et. Radar plot is erről...
simhq.com/forum/ubbthreads.php/topics/3142688/re-s-75m3-volhov-qualification-day#Post3142688

A gép flight manualja és teljesítmény görbéi elérhetőek. M3.4-ig kétszer vitték el a gépet összesen...

Akit valóban érdekel az gép az ne ilyen nevetségesen pontatlan írásokkal kezdje.

www.youtube.com/watch?v=F4KD5u-xkik

www.youtube.com/watch?v=tj9UwKQKE3A
www.youtube.com/watch?v=CeBu6mRDaro
www.youtube.com/watch?v=VpZfBFlTC_c

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 20:38:39

@Allesmor Obranna: Az F-15 Streak Eagle is csak zoom climb és nem statik magasságon tudta a 26-27 km-et. Hatalmas különbség...

Pierr Kardán 2017.05.10. 20:40:49

Nem kellett a gépet lelőni, pusztult az magától :-(

A megépített 32 gépből 12 balesetet szenvedett, szóval az állomány egyharmad része baleset miatt kiesett :-(( 8 lezuhant, 3 felszálláskor, 1 pedig leszálláskor semmisült meg.

Ez elég drága mulatság volt, ha azt nézzük, hogy annak idején 400-600 millió dollárba került egy gép megépítése (ez mai áron közelebb lenne a 2 milliárd dollárhoz, mint az 1 milliárdhoz).

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 20:44:34

Üzemeltetési utasításból, M3.2 fölött nincs is rajzolva, desgin limit.
kephost.com/image/0SOJ

Pierr Kardán 2017.05.10. 20:45:45

Azt is tudni kell, hogy a gépet pont azért vonták ki a hadrendből 1986 és 1989 között, mert a szovjetek megépítették azt a vadászgépet és azt a rakétatípust, ami befoghatta és lelőhette volna az SR-71-et.

A MIG-31 és a rá szerelt R-33E légiharc rakéta az SR-71 végzetét jeletette volna.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 20:48:27

@Pierr Kardán: Dehogy került annyiba, honnan szedted ezt a téveszmét...? Akkor áron valahol 40 milla táján volt egy gép.

Netuddki. 2017.05.10. 20:49:51

R2-D2 mi? A C3PO-t Lucas honnan lopta?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 20:51:19

@Pierr Kardán: Ez is totális téveszme...

A MiG-31-gyel valóban egyszer képesek elfogásra az szovjetek a nemzetközi légtérben.
htka.hu/2011/09/02/kopok-es-feketerigok-migek-kontra-sr-71/

Erre nem lettek volna képesek, hogy ha az SR-71-et nem tudták volna már 500 kilométerről észlelni, hogy kellő időben tudjanak rá reagálni. Ekkora felderítési távolságot elérni radarral lehetetlen lett volna, ha a Blackbird a legkisebb mértékben is alacsony észlelhetőségű lenne. A rideg valóság az, hogy a felderítő radarok gond nélkül nyomon követték az SR-71-et több száz kilométeres távolságból is. Nem mellesleg a svédek a Viggen vadászgépekkel a „Balti Expressz” rutin repüléseit végző SR-71 ellen rendszeresen hajtottak végre próba elfogásokat. Hogyan lettek volna erre képesek, ha az SR-71 alacsony észlelhetőségű? A válasz igen egyszerű, sehogy.

Az SR-71 karrierje a ’80-as évek végén minden átmenet nélkül gyakorlatilag lezárult. Egyesek szerint
a MiG-31 képességei miatt vonták ki az Feketerigót, de erre semmiféle konkrét bizonyíték nincs és logikailag nem igazán állja meg a helyét ez a kijelentés. Először is a nemzetközi légtérben végzett felderítő bevetések szempontjából teljesen mindegy, hogy létezett-e a MiG-31 vagy sem. Másodszor, a MiG-31 ekkor már majdnem 10 éve végrehajtotta első felszállását és több, mint 5 éve csapatszolgálatban volt. Tehát, ha a MiG-31 lenne az ok, akkor erre miért vártak még 5 évet? Harmadszor, bár a HTKA írásban ismertetett elfogásra csak a ’80-as évek végén került sor, de a MiG-31 típus képességeinek egy részét ismerték Adolf Tolkacsov kémtevékenysége által.

Mindenesetre 1989 végén az SR-71 flottát leállották és aktív szolgálatukat befejezték, legalábbis egy időre. 1995-ben reaktiváltak néhány példányt, azonban 2 év múlva végleg nyugdíjazták őket, az utolsó kísérletekre használt gép 1999 októberében repült ezzel végleg lezárva egy fejezetet a repülés történetében.

Miért vonták ki az típust? Erre a mai napig nincs igazából hivatalos magyarázat. Ennek oka lehet a csillagászati üzemeltetési költsége, illetve az egyéb felderítő rendszerekkel történő helyettesítése. A digitális képrögzítést használó „valós idejű” (real time) felderítő rendszerek felbontóképessége régen elmaradt a filmre dolgozó rendszerekétől még a fotófelderítő-műholdak estében is.

2017.05.10. 21:08:17

@Pierr Kardán: "A MIG-31 és a rá szerelt R-33E légiharc rakéta az SR-71 végzetét jeletette volna."

Az a szép a dologban, hogy 1966 és 1999 között az oroszok hozzá se tudtak szagolni az amerikai géphez, de biztos vagyok benne, hogy egy SR-71-est ma sem tudnának leszedni egykönnyen, mint ahogy az utasszállítókat szokták. Az oroszok soha nem tudják ledolgozni a legalább 25 éves amerikai előnyt, akárcsak a kínaiak, ha ezerrel kémkednek is. A jó pénzért megvásárolt Gripen fel sem száll, mire egy SR-71-es elhúzna felettünk. Ennek ellenére vannak olyan kretének, akik Oroszország keblén látják az ország jövőjét.

Sequoyah 2017.05.10. 21:08:57

@molnibalage: Azert lehetne azt a savot folytatni Mach4 fele. Kivancsi vagyok hogy egy kamikaze akcioban utkozesig tolva a gazkart mekkora sebessegig jutna el mielott elegne.

Valami? Amerika? Naná! 2017.05.10. 21:10:11

Istenem, csak az a rohadt titánium kopna már ki a magyar nyelvből!
TITÁN!!!!!!!!!!!!!!!
Semmi -IUM!!!!!!!!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 21:10:40

@Sequoyah: A fizika nem így működik, hogy fogok és exrapolálok egy görbét minden alap nélkül.

@kopasz barmok mindenhol: Az Sz-200 Vega és Dubna képes lett volna lelőni a gépet és az Sz-300PMU1 változattól felfelé is volt reális esély sikerre az Sz-300 családdal. Apró hiba, hogy az Sz-300PMU 1993-tól állt hadrendbe...

for-avar 2017.05.10. 21:15:27

@Pierr Kardán: jaja
A későbbi nagy légiharcrakéták leszedték volna. Irán felet SOHA nem repült, mivel az F-14esek Phoenix rakétáit hamar visszaállították. Az amcsik elvitték a panelek, az oroszok meg cserébe a rakéta titkaiért visszaszerezték építették. Mivel annak M5 a sebessége és cirka 160km hatótávja volt, 60kg robbanóanyaggal megpakolva(az orosz másolatnak 80kg vagy több is lehetett) lángoló koporsóvá változtatta volna.
Nem említve a nagy teljesítményá SAM-eket. nem a vietnami kis apróságokat

Pierr Kardán 2017.05.10. 21:16:16

@molnibalage: "Másodszor, a MiG-31 ekkor már majdnem 10 éve végrehajtotta első felszállását és több, mint 5 éve csapatszolgálatban volt. Tehát, ha a MiG-31 lenne az ok, akkor erre miért vártak még 5 évet? "

A MIG-31 már valóban több éves szolgálatban volt, azonban 1985 végén szerelték fel őket az R-33 rakéták megnövelt teljesítményű változatával.

Az SR-71 a USA légierő lelőhetetlen ikonja volt, nagyon rosszul jött volna, ha akármilyen incidens során is lelőnek belőle egyet az oroszok. Ezért 1986-tól inkább nyugdíjazták a "legyőzhetetlen" repülőgépet, semmint végigsöpörjön a hír Amerikán, hogy az oroszok lelőtték a dicső amerikai technikát.

Az SR-71-esek kivonása sokkal inkább politikai döntés volt, mint haditechnikai, hiszen attól, hogy a szovjetek képesek megsemmisíteni, attól nyugodtan repkedhettek volna vele pl. Ausztrália felett :-))

Az általad linkelt cikk pedig egy elég lenéző hangvételű, nem objektív írás, kár ilyeneket mind megírni, mind hivatkozni rájuk.

Arról miért nem linkelsz cikket, hogy hogyan miért semmisült meg 12 darab SR-71 gép? Az egyharmados baleseti arány egy arab ország légierejében is soknak számít...

Pierr Kardán 2017.05.10. 21:26:59

@kopasz barmok mindenhol: " Ennek ellenére vannak olyan kretének, akik Oroszország keblén látják az ország jövőjét. "

Sajnálom, ha szovjet (vagy méginkább orosz :-)) barátnak tűnök, mert nem vagyok az.

Csak azt nem szeretem, ha egyértelmű tényeket úgy magyaráznak, hogy "nincs rá egyértelmű bizonyíték". Nincs hát, de ha valaki gondolkodik egy kicsit, akkor azért rájön az összefüggésekre.

Szerbia felett is lehet, hogy nem éppen kifinomult haditechnikával lőtték le az amerikai F-117-es Lopakodót, de csak lelőtték :-)) Vége is lett a gép láthatatlanságáról és lelőhetetlenségéről szóló mítosznak.

2017.05.10. 21:29:34

@for-avar: "Irán felet SOHA nem repült"

Ezt mikor közölték veled? Nem azt akartad mondani, hogy "Irán felett soha nem látták repülni"?
Nyilván, az usákok nem akarták kitenni a tevehajcsárok perzsa Patriot-rendszerének 1966 óta...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 21:31:36

@Pierr Kardán: Az SR-71 egyáltalán nem volt lelőhetetlen a Vega minden cécó nélkül képes lett volna rá, ahogy a Dubna is.

Azért nem lőtték le soha, mert szándékosan és mélyen soha nem sértette meg sem a VSz sem a Szu légterét. Nemzetközi légtérben meg nem lőhetsz le egy gépet, mert csak, bár a komcsik és Észak-Korea ezt többször is megcsinálták, mert ők már csak ilyen vicces fiúk voltak.

Semmi lenéző nincs az írásban, de ha még lenne is, akkor sem változtat a műszaki tényeken, amire te magasról szarsz.

A 12 db lezuhant példány meg miben releváns a vita kapcsán...?

Az összes SR-71 20 ezer órát repült kb. összesen. Ez röhejsen kevés, a gép gyakorlatilag tesztüzemben repült kis túlzással folyamatosan. A vadászgépeknél egy ezred egy év alatt többet repül ennél az USAF-nál...

Egyébként meg a Szu-9-es gépek 1/3-a lezuhant és 1/3-a földi hajtóműt űzben elégett. Ha már ennyire péniszméricskélni akarsz. A hazai korai 21-esek 1/3-a is odaveszett, de oda se neki. A repbiztonságról sincs sok fogalmad ahogy látom, hogy mit és hogyan számolnak és értékelnek...

pepin_nymburk 2017.05.10. 21:32:57

A kémműholdak miatt vonták ki, úgy tudom, azok vették át
a szerepét

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 21:35:40

@Pierr Kardán: Szerintem a zskat hülyeséget posztolásával jó lenne leállni. Senki nem mondta, hogy láthatatlan és lelőhetetlen...

Van egy cirka 5 oldalos rövid összefoglalóm írva az esetről, bemásoljam ide...?

2017.05.10. 21:36:21

@Pierr Kardán: "Sajnálom, ha szovjet (vagy méginkább orosz :-)) barátnak tűnök, mert nem vagyok az."

Gondolhatod, hogy nem Rád értettem.
:)

Pierr Kardán 2017.05.10. 21:39:37

@molnibalage: Látom elfogytak az érveid, ezért áttértél az én sértegetésemre, amiben nem tudok a partnered lenni, mert tudod, aki elért bizonyos szintet felfelé, az már nem megy egy bizonyos szint alá lefelé :-)

Úgyhogy pá!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 21:46:12

@Pierr Kardán: Ó, persze. Most akkor melyik Vega vagy Dubna HMZ diagramot dobja be ide?
Tessék, ez egy 500+ oldals könyvből lett kiszedve, amin éppen dolgozom...

www.mediafire.com/file/jzx8xjs89zbjab5/F-117.pdf

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 21:47:04

A 30+10 oldal Dvina-Volhov és Nyeva evolúciót azt most nem másolom be. Pár hónap és olvashatod az egészet a HTKA.hu-n. Rád fog férni ennyi téveszme posztolása után...

silent man 2017.05.10. 21:49:33

@Valami? Amerika? Naná!:

A cikk nagy része ilyen színvonalú, sajnos. A titánium biztos még a titánnál is különlegesebb anyag...

A 25 km magasból lefényképezett rendszámtábláról nem is beszélve.

Duplaxiii 2017.05.10. 21:53:18

Erre az írásra nem volt szükség, gyakorlatilag a felsorolt tények a blikk szintjén vannak.
Nem azért fekete, nem lopakodó, nem erre tervezték eredetileg, a rakéta nem esik majd le, nem alapjáraton "ereszt"... A sebességi problémák pedig a Mach szám számításából következnek, ami ugye tudjuk, magasságfüggő arányszám.
- Kellett volna írni az A-12-esről, a "mellette" fejlesztett nagysebességű elfogóvadászról...
- A "feketesége" lényege - az U2 is fekete -, hogy ezek nagymagasságban tevékenykedtek és abban a magasságban ez a szín kell, ahogy a tenger felett használtak sem barnák, a föld feletti támadók sem feketék vagy fehérek.
- Ez a gép nem volt sem lopakodó sem hasonló, mert akkor ez nem volt még, de nem is volt rá szüksége, mert sem rakétával, sem repülőgéppel nem volt elérhető. Valóban - és ez az egyetlen valóság a posztban - a támadó gépeknek "várniuk kellett" volna ezt és ugrásból indítani rakétákat, hiszen kilométeres magasságkülönbség volt a támadok és az SR-71-es között. De a támadó gépek ebben a teljesítményben csak folyamatos utánégetővel dolgozhattak, azaz pát perces eltérés is elég volt ahhoz, hogy a támadók már üzemanyaghiány miatt leszállás felé induljanak. A rakéták pedig valóban ha el is érhették volna, elég volt a gyorsítás és emelkedés és a találkozási pont már nem volt valós, a rakéta felrobbant, de kárt nem tett. Ha valaki összeveti az alakját az alacsony észlelhetőségű gépek formájával, láthatja, hogy gyakorlatilag a lopakodás megcsúfolása az SR-71-es alakja... A védelemhez a sebesség és a magasság bőven elegendő volt. (annyira rejtett gép volt, hogy az összes átrepülést nyomonkövették a ruszkik, de csak az öklüket rázhatták...)
- A gépek azért csurogtak, mert ebben a sebességtartományban már akkora hötágulása volt a szerkezetnek, hogy a földön szánsékosan csinálták durva tűréseket, hogy majd a normál üzemmódban passzoljon egybe az egész... Semmi köze a napnak ehhez.
- Az üzemanyaga is ezért volt speciális és nem az UFÓk miatt...
- A csillagnavigázió azért kellett, mert még nem volt GPS és abban a magasságban is pontosan kellett követni a profilt (ebben a sebességtartományban a mágneses hiba akár 100 kilométeres eltéréseket is összehozott volna, és nem a katonai bázisokat fényképezhették volna, hanem a napköziseket.) és ott fent már használható a csillagnavigáció is. Ebben sincs semmi titok, ez fizika és történelem.
- A pilóták sem poénból voltak válogatottak, hanem mert ennek a gépnek a személyzete hivatalosan is ürhajós kategóriába tartozot és az öltözékük is az akkori űrhajós cucc volt.
- a kamera tényleg csúcstechnika, de azért kellett, mert a gép nem ereszkedett veszélyes magasságig, így "fentről" kellett lőni a komplett route során a képeket, ezért ilyen kialakítású, méretű.
- a kerekek megoldása sem a terhelés miatt speciális, hanem a gép üzemi hőmérséklete vs roppant alacsony légnyomás miatt.
- A gép formája és a hajtómű működési jellege a titok a mai napig! Ezeket ma is csak találgatják. A forma nem csak a repüléshez lett optimalizálva, hanem a speciális hajtóműüzemmódok miatt! Ugyanis a ma is élő dilemma, feltételezések szerint, a gép azért tudta ezt a teljesítmény ilyen gazdaságosan nyújtani, mert a hajtómű egy adott üzemmódban kvázi torlósugár-hajtómű módban dolgozott (ehhez van a forma is), azaz a szükséges folyamatos pluszt nem a klasszikus utánégetős üzemmóddal produkálta. De ez ma is titok, ugyanakkor tudjuk, hogy az összes hiperszónikus gép is torlósugár-hajtóművel repüli az 5-9 Mach-ot
.
Szóval értem én, hogy jó a bulvár, de ez a gép gyakorlatilag lerágott csont, a hajtóműn kívül minden ismert és érthető. Akit érdekel, cikkek ezreit, könyvek százait olvashatja erről. Ezért egy full hamis posztban a komplett kamu összesorolni?
A posztolónak javaslom, hogy nézzen utána drága Kositzky Attila egyik írásának, ahol leírja, hogy anno, a nyugati "kémfotókból", amik a gépről akkor előszőr megjelentek, a hozzáértők hogyan vezették le a gép vélelmezhető paramétereit. És az 2010-es években 90%-ban egyeztek a régi számítások értékeivel. Mert ők a méretekből, a hajtómű beömlő átméretéből, a szárnyprofilból, a törzs méretéből, az ebből következő üzemanyagmennyiségből, az ebből számítható tömegből stb. egyszerűen lemodellezték - mert tanult mérnökök, szakértők, pilóták voltak -, hogy AZ a "homályos" gép fizikailag mire alkalmas...
.
Egyébként a poszt kicsit érthetőbb eredetije itt van:
index.hu/tech/2014/12/22/50_eve_verhetetlen/
Ez lett lerontva ebbe a blogban, és ugye az eredeti is elég primitív, szenzációhajhász és műszaki értelmetlenség...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 21:53:35

@for-avar: Az égésvédi sebességet ne keverjük már a végfázis sebeseséggel meg az arányos megközelítéshez szükséges manőverezési tartalékkal. A célsebesség növekedésével a HMZ brutálisan összemegy. Rakjak be HMZ diagramokat erről SAM rendszereken keresztül bemutatva a hatás?

Duplaxiii 2017.05.10. 22:03:38

@Pierr Kardán: És erre mi szükség volt?
Az F-117-es a magyar származású parancsnok csak korai módban tudta felfedezni (nem látta, hanem az anomáliát észlelete és a rádióforgalmazással összekapcsolva következtetett arra, hogy ilyen kötelék érkezik!), mert a régi, már nem használt, elavult frekvenciára hangoltatta át a lokátorát.
Olvasd el az emlékiratait, soha nem állította, hogy ha a gép éjjel, biztonságos magasságban érkezett volna és nincs előtte rádióforgalmazása a NATO-nak, akkor be tudta volna fogni az érkező gépet!
Az F-117-es soha ne volt láthatatlan és ilyen gép soha nem is volt, a panelzombik hívják ezeket így.
Az adott lokátorrendszerek frekvenciájára hangolva alakították ki a formát és az sugárzás"elnyelő" bevonatot. És ezért is repültek ezek ÉJJEL és mindig magasban.
A lelőtt gép már nappal támadott, mert már nem volt légvédelem és a pilóta leereszkedett alacsony magasságba. Hibázott és ráfázott.
Mítoszt erre felépíteni?
A magyar parancsnok ötlete bejött, a pilóta meg hibázott.
És azért vonták ki, mert a roncsok idegen kezekbe kerültek és elemezhetők voltak az addig titkos anyagok.
Bagdad ellen éjjel, sötétben az iraiak meg lőttek minennel a levegőbe, mert hallották a gépeket, de pontos pozíciókat nem tudtak addigra mérni.

Pista Bácsi 2017.05.10. 22:54:02

@molnibalage: írta: Senki nem mondta, hogy láthatatlan és lelőhetetlen...

Á, nem mondtak ilyet az amerikaiak, miért is mondtak volna, nem az ő stílusuk a nagyotmondás. Sőt, az amerikai légierőnél kimondottan örültek annak, hogy a világsajtó tele volt a lelőtt F117-es géppel szelfiző szerbekkel :-))

qph.ec.quoracdn.net/main-qimg-ca0176a95ccd180de40b859b59761f87-c

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 22:59:48

@Pista Bácsi: Az USA nagyon jól ismerte az F-117 korlátait és bevetéstervezés során ezért jelentek problémát az F-117 számára a pop up SAM fenyegetések.

Olvasd el amit írtam, hogy micsoda véletlenek és mázli is kellett a sikerhez. Ha az ex. Volhov TÁS pár km-el odébb vagy és más faktor is, akkor esélye sem lett volna Dani Zoliéknak. Igen, felkészültek voltak. Meg rohadt nagy szerencséjük. Nem csak ők lőttek F-117-re, csak nekik volt szerencséjük is, hogy a HMZ megfelelő részén repültek és éppen időben derítette fel a P-18 a célt, ami nem minden Nyevánál volt...

tantum verde 3 2017.05.10. 23:43:30

Miért egy hozzá nem értő, helyesírásból bukott idiótának kell itt írnia?

tantum verde 3 2017.05.10. 23:45:55

@Kard: Ezt az ökörséget honnan szedted?

tantum verde 3 2017.05.10. 23:51:13

@kopasz barmok mindenhol:
Meséld már el, mi köze a Gripennek az oroszokhoz.

tantum verde 3 2017.05.11. 00:01:08

@Duplaxiii:
Az összes hiperszonikus gép?
Nevezetesen melyek ezek?

tantum verde 3 2017.05.11. 00:04:00

@Duplaxiii:
"nyomonkövették a ruszkik, de csak az öklüket rázhatták"
Légvédelmi rakétáról hallottál már? A ruszkiknak meg volt is.

tantum verde 3 2017.05.11. 00:06:14

@molnibalage:
Hehehe, látom, már megint szakértesz, úgy, hogy fingod sincs a témáról.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 00:14:49

@tantum verde 3: Konkrétumot öreg. Valahol vicces, hogy exlégvédelmiseknek, radarosoknak és magának Dani Zolinak szóltál be ezzel a kommenttel...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 00:59:31

@kopasz barmok mindenhol: Attól függ mivel és hol? Kellő távolságban egy '60-as évek végi Vega is le tudta lőni elektronikai zavarásnál nélkül, legfeljebb a VGPO módszer működött volna, de éleseben nem próbálták ki Vega ellen soha tudtommal.

Nem értem, hogy miért a Gripent emeled ki, mert semelyik gép nincs kinemaitkilag közelében a szükséges teljesítménynek, legfeljebb az F-22.

Ezen felül jó lenne forrásokat hozni arra, hogy a MiG-31 készültségi géppár miért és mennyivel is gyorsabban tudna felszállni, mint egy lézergiroszokópos, felkalibrált hibernált navereszeres Gripen, amin GPS navigációs is van. Nem a felszállási idő az elfogásnál a szűk km. Mellesleg egy Szu-35 sem tudná elfogni a SR-71-et...

Az egész kommented ez zavaros és értelmetlen katyvasz.

Takacsi 2017.05.11. 01:03:30

"A nevét (feketerigó) azért kapta, mert lopakodó-repülőnek tervezték, és a formája kifejezetten úgy lett kialakítva, hogy a radarok a lehető legkevésbé észleljék."

Ezek szerint a feketerigó lopakodik és/vagy a radarok nem észlelik?

Világít a torony 2017.05.11. 02:32:47

@Valami? Amerika? Naná!: Valami árulás van. A periódusos rendszer tartalmazza a Titanium nevű elemet. Most tényleg átírod.
Mengyelejev bukta..:)

Valami? Amerika? Naná! 2017.05.11. 06:05:07

@Világít a torony:
A periódusos rendszer a titán nevű fémet tartalmazza, legalábbis kis hazánk nyelvén.
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9miai_elemek_peri%C3%B3dusos_rendszere
Szólj, ha találsz benne titániumot.

inteligencs elenzeki 2017.05.11. 06:34:06

@Kard

"Még az is lehet, hogy pont a magyar titánt vették meg az amcsik a ruszkiktól amit azok tőlünk loptak. Pontosabban azért kellett a bauxitot kivinni az oroszokhoz tőlünk mert az titán dioxidban gazdag volt."

Nem hinném, a Ruszkiknak ennél Titánban sokkal dúsabb ásványaik vannak, ha jól tudom az Ural hegységben.

qwertzu 2017.05.11. 07:03:10

@Világít a torony: Nem tartalmazza.
Angolul titanium.
en.wikipedia.org/wiki/Titanium

Magyarul titán.
hu.wikipedia.org/wiki/Tit%C3%A1n_(elem)

De "titánium" nincs. Annyi előnye van, hogy bárhol feltűnik, ott biztosan tudható, hogy a szerzőnek fingja sincs a témáról.

2017.05.11. 07:06:31

@Sean MacTíre: olvastas a későbbi kommenteket? Én nem mertem részletekbe belemászni, mivel elég felszínesek az ismereteim, de mások megtették...

Terézágyú 2017.05.11. 07:45:55

Bocs, de mi van az X-15-tel?????

"Legnagyobb sebesség: 7273 km/óra (2020 m/s, 6,7 Mach)
Hatótávolság: 450 km
Legnagyobb repülési magasság: 108 km ...
Az X–15 magassági rekordját – az űrrepülőgépen kívül – csak 2004-ben tudták megdönteni a SpaceShipOne űrhajóval."

hu.wikipedia.org/wiki/X%E2%80%9315

gigabursch 2017.05.11. 07:52:56

Három régi vicces írás:

totalcar.hu/belsoseg/2015/11/03/a_katonai_pilotak_vicces_sracok/
totalcar.hu/belsoseg/2015/11/21/puskagolyo_voltunk._csak_gyorsabbak/
totalcar.hu/belsoseg/2015/12/24/igy_ment_lassan_a_vilag_leggyorsabbja/

Az előzmények meg itt:
techstory.blog.hu/2015/12/11/az_usaf_bemutatja_hogyan_ne_legyen_mach_3-ra_kepes_elfogovadaszunk_3_lepesben_2_resz

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 08:13:56

@Terézágyú: Az X-15 nem saját erőből felszálló gép, ezért külön kategóriában van a rekordok besorolásakor.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 10:04:02

@Terézágyú: A szovjetek egyes rekordjainak hitelesítésekor a FAI néha becsukta a szemét a történelmi orosz-fr kapcsolat miatt, volt olyan, amikor saját erőből felszálló kategóriában hitelesítettek rekorodt, csak éppen startrakétát használt az orosz gép...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 10:26:50

Akit komolyabban érdekel a haditechnika, annak ajánlom néhány írásomat.

Ebben a Streak Eagle részben képet kaphat az emelkedési rekordok megdöntési módjáról és az írás többi részében másról.
htka.hu/2012/12/04/mcdonnell-douglas-f-15-eagle/

Manőverező légiharc története röviden és az ahhoz kifejlesztett eszközök.
htka.hu/2010/11/14/gondolatok-a-legi-harcaszatrol/

Ez mai tudásommal nézve elég sok helyen pontatlan, a felbővített és színvonalon sokadik hatványra emelt változata hónapok múlva érkezik. 500 oldalnál hosszabb lesz...
htka.hu/2011/07/25/osszefoglalo-a-legi-harcaszatrol-es-legvedelmi-eszkozokrol/

Metálvörös 2017.05.11. 11:07:39

A magyar bauxito sztoriról hallottam olyat (persze lehet, hogy urban legend) hogy egy alkalommal kevés volt a hazai termelés a ruszkiknak szállításhoz, hát kipótolták importból, jött is a reackió hogy mi ez a szar (mert nem volt benne elég titán)

Pista Bácsi 2017.05.11. 11:26:59

@molnibalage: írta: Akit komolyabban érdekel a haditechnika, annak ajánlom néhány írásomat.

Szerénység, Virág elvtárs, szerénység! :-))

Egyébként az egyik alapkérdésere visszatérve, azért vonták ki a forgalomból a blackbirdöket, mert statisztikailag egyre valószínűbb lett, hogy lelőnek egyet az oroszok. Ez nemcsak presztizsveszteség lett volna, hanem nagy valószínűséggel a roncsok az oroszokhoz kerültek volna, amiből nagyon sokat megtudtak volna az amerikai technikáról.

Mint ahogyan a Szerbiában lelőtt F117-es roncsai is 90 %-ban Kínába kerültek, rengeteg időt és pénzt spórolva a kínaiaknak a saját lopakodó technológiás repülőgépük fejlesztése során.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 11:55:59

@Pista Bácsi: Most mit csináljak, ha összefoglaló vagy témába vágó írás nincs más magyarul...? [fejvakarás]
Az 500+ oldalos írás olyan lesz, hogy úgy egyben vagy egyáltalán egyes dolgok, amik benne vannk rendszerezve nem találsz meg sehol. (Meg több ezer oldalnyi melléklet lesz mögötte...)

A megegyzésed is téves. Semmiféle statisztikai növekedés nem volt, mert sem a VSz sem a Szu soha nem indított rakétát az SR-71-re, mert nem sértette meg szándékosan a légterüket. Vlagyivosztokban volt, hogy néhány km-re berepültek kb. 1 percig.

Az F-117-es roncs sokat nem segített Kínának szanszoan, mert már akkor is elavult volt az F-117 mérgező festése, a gép formája meg végképp. A gép többi eleme is a '70-es és '80-as évek színvonalát jelentette.

Medgar 2017.05.11. 12:00:42

@molnibalage: Érdekes, hogy a "lopakodó" sebességét polgári radar adja meg a történetben, és ez nem tünt fel a poszternek...

Greg36 2017.05.11. 12:33:22

@Terézágyú: Az X-15 egy ember vezette rakéta, ami nem a saját erejéből emelkedik el a földről, hanem egy hordozó-repülőgép (B-52) vitte fel.

zolee001 2017.05.11. 14:08:19

A világon valaha épített leggyorsabb repülőgép ennek az irománynak a cime,az pedig a mai napig az x-15 mint ahogyan irták is

Wabbit 2017.05.11. 14:13:01

Egy klikkvadász blog szarul megírt posztja alatt vitatkoztok... Még azt is lehetségesnek tartom, hogy direkt szarul van megírva, mert úgy többen jönnek kommentelni. Senkinek nem tűnik fel?
Szar minőségű eleve klikkvadásznak szánt cikkeket fordítgat magyarra, azt is a lehető legigénytelenebbül. A zindex meg tolja a címlapra a posztjait. Gondolom ez igazán hiánypótlónak számít a magyar nyelvű interneten.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 14:16:10

@zolee001: Alig kellett volna felfelé görgetned...

mediapanda.blog.hu/2017/05/10/a_vilagon_valaha_epitett_leggyorsabb_repulogep/full_commentlist/1#c33030247

Az X-15 nem klasszikus repülőgép, mert nem önerőből száll fel sőt, nem aerobreathing hajtóműve van, hanem az oxidálószert is magával vitte, rakétahajtóműve volt. a FAI-nál és minden értelmes embernél, ezért külön kategória.

A te szemléleteddel az űrsikló a leggyakorsabb, mert az Mach 28-cal jön vissza a légkörbe...

Pista Bácsi 2017.05.11. 14:59:38

@molnibalage:

Na, itt valami nagyon nem gömbölyű! A posztban ez olvasható:

"A Blackbirdre a 25 éves pályafutása során több, mint 4000 rakétát lőttek ki, de soha, egy sem találta el."

Te most ezt írod:

"A megegyzésed is téves. Semmiféle statisztikai növekedés nem volt, mert sem a VSz sem a Szu soha nem indított rakétát az SR-71-re"

Akkor ki lőtt több mint 4000 rakétát az SR-71-re?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 15:06:06

@Pista Bácsi: A 4000 db-os mennyiséget sem tudom, hogy honnan szopta a szerző, de méretes ökörségnek tűnik, ahogy az egész írás az...

Vietnám fölé berepültek vele, de más ország esetében nem vagyok biztos. Líbia esetén nem volt rá szükség, ÉK-át meg minden faszság bőszíti, tudtommal csak DMZ-től csak délre és az ország határai mentén repültek. Indítottak rájuk raktétát, mert kimék is vicces fiúk, nem nagyon zavarják olyan fogalmak, hogy nemzetközi légtér.

A 4000 db rakéta indítása röhejes lenne a gép összesen nem repült ennyi bevetést és töredék alkalom volt, amikor egylátlalán légteret sértett és bármiféle SAM HMZ-ben repült.
Vietnámmal háborúztak, tehát a légtérsértés fogalma nem áll fent...

Viszonyításképpen az egész vietnámi háború alatt kb. 7700 db rakétát szállított le a SZU és cirka 5700 darabot indítottak. Ez nem azt jelenti, hogy több ezret az SR-71-re.

kepkezelo.com/images/71xdvzkfummw0mb081t3.jpg

Almás Peti 2017.05.11. 15:06:16

@molnibalage: Ezek szerint a Space Shuttle volt a leggyorsabb glider is. :)

És szarni a világra, jókat írsz. Egy dolog csak. Egy darabig gondolkodtam a Streak Eagle vs Strike Eagle dolgon, mire rájöttem, hogy manöken-menő kan szituban vagyok. :)

Peace. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.11. 15:09:36

@Pista Bácsi: Még Vietnám. kepkezelo.com/images/31mivwkermkv30ih8y4m.jpg

Ennek fényében nyilvánvaló ökörség a 4000 db rakéta indítás. Nem is értem, hogy egyáltalán hogyan voltál képes komolyan venni ezt, amikor ízekre lett szedve ez a hulladék blogposzt.

Média Panda 2017.05.11. 15:34:41

Miután mindenki elküldött már mindenkit az anyjába legalább kétszer, én itt most kinyomom a kommenteket, ha valakiben maradt még energia anyázni valakit, az gondolom megtalálja a módját máshol.

Csók.
süti beállítások módosítása