A politika mindenkit érint, de önmagában száraz iparág. Unalmas választási adatok, poros törvények és ásításra késztető kampányok, plakátokról mosolygó félautomata parlamenti gombnyomkodók véget nem érő áradata az egész.

Éppen ezért mi inkább a könnyűzene slágerlistamászó ikonjainak megfeleltetve fogjuk megkeresni a következő Megasztár, izé, jobban mondva a választások nagy esélyesét. Így az MTV, VIVA és Youtube generációnak is teljesen érthető lesz, hogy jövőre ki keverheti a lemezt a Tisztelt Házban.

Orbán Viktor a kölyökképű tetovált suhanc, a bajkeverő Justin Bieber:

Hatalmas és kellően elvakult rajongótáborral rendelkezik, akik minden szavát isszák, minden lépését vastapssal kísérik, tehát a világ végére is elmennének érte. Ő a hétköznapjaik csillaga. Életük Holdja. Létezésük Napja.

Az emlékeikben még a babaarcú helyes kis popforradalmár él, hiába cáfolnak erre rá jelenkor tetoválásai és sorozatos botrányai. Az igazi trú fanok csak az ő zenéjét hallgatják, és persze álmukból felébresztve is tudják a legnagyobb slágereit. Sőt, énekelik is boldog-boldogtalannak, valamint bárkivel szembemennek, aki bántani meri az ő szeretett sztárjukat. Aki esetleg más zenét is hallgat, az persze nem is érti, hogy lehet ezt szeretni, és eleve értetlenül áll a rajongótábor már-már vallási fanatizmusa előtt.

A Fidesz eközben a sztár hűséges háttérzenekara: névtelen, arctalan emberek, akik bármikor lecserélhetőek. A zenét a sztár diktálja, a klippet és az imidzst a menedzsment tervezi, és ők nem is igazán szerepelnek benne. Nyomják a gombot a megkapott parancs szerint. Lázadás nincs, de értelme se lenne. Panaszra persze nincs okuk, mert amíg a sztár szekere hasít, addig őket is tolja előre automatikusan a sztár szele. És hát a sztár szelel rendesen.

Mesterházy Attila az 1995-ös, a Foo Fightersszel frissen debütáló borostás harcos, Dave Grohl:

Az MSZP előző, sikere csúcsán levő turnéján bizony az akkori sztárénekes-gitáros Gyurcsány szájába került az öszödi beszéd shotgunja, és hát szállt is mindenfelé az agyvelő! Máig nem mosakodtak ki belőle teljesen a srácok.

Most pedig az egykori dobos állt a régi-új banda élére. Potenciál van. Lehetőség van. Tud-e majd élni vele? Vagy teljesen a fejébe száll a hirtelen jött sztárság, és kihagyja az elé pakolt ziccert? Mert az egyértelmű, hogy a sikert mindenki tőle várja, de ha túlságosan önzőzik, akkor a Rock'n'Roll Hírességek Csarnoka helyett csak a következő Nickelback lesz belőle, belőlük.

A KDNP zenei megfelelője kérdés nélkül a Veresegyházi Asszonykórus:

Inkább hagyományból vannak színpadon, mint tényleges zenei sikereik miatt, ráadásul a Fidesz Zizilaborkodása nélkül sehol nem lennének, nem hogy a kormány mellett. Az összes tagra együtt jut kettő ép, politikai harapóerővel rendelkező fogsor, alig hallgatja őket valaki, az is maximum nosztalgiából. A Google segítsége nélkül az emberek 99,9%-a nem tudja megnevezni egyetlen tagjukat sem, de saját slágert se nagyon tudunk mondani tőlük.

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai fekete báránya, Yoko Ono:

Mindenki őt okolja az MSZP-Beatles totális belső széthullásáért, pedig az igazság az, hogy már bőven előtte is ott voltak ám azok a repedések, amik végül szakadékká szélesedtek a keze alatt. A Nagy Bandával történteket még sokan nem is bocsátották meg neki, sokan pedig nem is fogják soha. Zenél, vannak saját dalai is, de legtöbbször inkább a nagy balhé, és a bulvár megmozdulásai kapcsán kerül szóba. Többre volt hivatott, de csak ennyit adott neki a magyar politika, akarom mondani a zenei élet könnyelmű múzsája.

Bajnai Gordon a Backstreet Boyst egy sikers szóló karrier reményében elhagyó Nick Carter:

Az előző bandát szinte készen kapta a segge alá a menedzserektől, és hát ment a szekér, ameddig ment, most pedig a szóló karrierrel próbálkozik. Sajnos a klasszikus boybendhez képest fényévekkel gyengébben muzsikál a srác. Sokat segítene, ha lenne arcmimikája, mert így inkább ijesztő minden performansz.

A legnagyobb baj az vele, hogy minden slágere kicsit robotos: a szöveg szépen van megírva, meg oda van rakva, ami kell, de mintha papírról olvasná fel, egyszerűen nem jön át. Ez kevés lesz a csúcshoz, és ezt ő is érzi: vissza, vissza kacsingat a Backstreet Boyshoz, pedzegeti, hogy inkább Együtt kéne színpadra állni, az a tuti siker.

Vona Gábor és a Jobbik egy német alapokból építkező deathcore keresztény lovagmetál zenekar:

Itthon csak szűk körben elterjedt, ráadásul már ott se divat, ahonnan az alapötlet származik. A hétköznapi emberek többsége ráncolt szemöldökkel néz a rajongókra, hogy mégis hogy képesek ilyen szemetet hallgatni, meg egyáltalán. A kemény traktusok mellé fröcsögős kiabálás dukál, szigorúan fekete ruha, mellé lehetőleg bakancs. Tetovált, kopasz állatok előnyben.

Eleve kicsit nehezen lehet összeegyezteteni a keresztény értékeket a zenekar legnagyobb slágereivel, de ezt az apró konfliktust remekül feloldják a koncertjeiken némi pogóval, spontán zászló égetésekkel vagy csak klasszikus közterületen történő rombolással. Nekik senki ne mondja meg, ők lázadnak mindenki ellen, mert az Úr is így akarja.

Dobpergés, íme a nagy kérdés: a versenyzők közül ki taszíthatja le Orbán Viktort a slágerlisták éléről?

Sajnos a szomorú hír, hogy a jelenlegi formában senki. Mivel egy belieber szavazata pont annyit ér, mint egy kereszténymetálos vagy egy rockfanatikus iksze, nem túl rózsás a helyzet. Ráadásul a magyar politika Dave Grohlja, Mesterházy éppen csiki-csukit játszik a többi baloldali párttal, aminek következtében ugyan valóban ők fognak jobban állni a baloldali toplistákon, de attól a Grammy-díjat még nem ő viszi haza. Ha bal oldal nem képes összehozni egy igazi közös rockfesztivált, akkor megint bukni fognak. Orbán beteszi a Rezsicsökkentés, the Greatest Hits albumot, és hellóka, yolo van, meg $wag. Így egyetlen nagy esélyes van a trónfosztásra:

Maga Orbán Viktor. Ugyanis a hype, a lufi előbb vagy utóbb kidurran. Márpedig ma úgy néz ki, hogy Viktor nagy esélye a bukásra éppen az, ha saját magát győzi le. Ha valamit annyira elkúr, hogy végleg kiábrándul belőle a saját rajongótábora. A kőkemény rész. Az ultrák. A sok TRV Belieber. Ha most az ő szájába teszi bele valaki az öszödi beszéd képletes shotgunját, és pislogás nélkül berántja a ravaszt.

A kérdés már csak az, hogy a színpad, az ország ebbe mennyire rokkan majd bele.