Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Így siratja a világ Nelson Mandelát

Így siratja a világ Nelson Mandelát

// írta: Média Panda

5235692_44359faa190657322c413380ddf6c3fb_wm.jpg

A Dél-afrikai Köztásaság volt elnöke, Nelson Mandela elhunyt 95 évesen, december ötödikén. Halálhírét Jacob Zuma, dél-afrikai elnök jelentette be a tévében, így nyilatkozott az elhunytról:

"A népünk az apját vesztett el, nemzetünk pedig a legnagyobb fiát.".

Mandela sokoldalú ember volt, rengeteg szerepet vállalt magára élete során. Volt rab, elnök, szabadságharcos. De a szerepének lényege sosem változott: az elnyomás ellen küzdött, és soha nem adta fel.

Nyáron harmadszor is kórházba került tüdőfertőzéssel, három hónap után azonban hazaengedték, hogy otthonában kezeljék tovább. 2012-ben kétszer is tüdőgyulladással kezelték egy pretoriai klinikán, az epeműtéte sem segített sokat az állapotán, és még a börtönévei alatt kapta el a tuberkolózist, ami szintén megviselte idősödő szervezetét.

2705480_b2d756c97410f72ed7515f9299ce4e77_wm.jpg

Mandela óriási szerepet játszott az apartheid rendszer lebontásában. Az apartheid rendszer célja a dél-afrikai fehérek és nem fehérek közti egyenlőtleségek minél további fenntartása volt. Egy 1950-ben hozott törvény kötelezővé tette a faji hovatartozás nyilvántartását, amit az új személyi igazolványokban rögzítettek. Képzeljük el, hogy ha a mi személyinken lenne egy ilyen extra sor: FAJA: FEHÉR. Hogy éreznénk magunkat? Én speciel úgy, mintha a középkorba látogatnánk.

"Egy demokratikus és szabad társadalom eszméje vezet, amelyben mindenki egyetértésben és egyenlő esélyekkel él együtt. Ezért az eszméért élek és ezt akarom elérni. Ha pedig szükséges, ezért az eszméért meghalni is kész vagyok.”

A börtönből lett kultikus alak

"1960-ban fordulóponthoz ért az apartheid elleni harc, amikor Sharpeville-ben egy tüntetésen 69 embert ölt meg a rendőrség – ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a fehérek figyelemre sem méltatják a feketék követeléseit. Az ANC ezért elhatározta, hogy a békés módszerek helyett Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) néven gerilla-, illetve szabotázsakciókra képes földalatti katonai szervezetet hoz létre, melynek élére Mandela került." - írja az Index

Mandela 27 évet volt börtönben, a legkeményebb börtönben tartották fogva, és rajta csattant legkeményebben a büntetésvégrehajtás szigora. A börtönben vált kultikus alakká, igazi mártírt faragott belőle a nép.

Barack Obama, Amerikai elnök így nyilatkozott róla:

"Elvesztettük az egyik legbefolyásosabb, legbátrabb és jószívűbb embert, aki velünk együtt járta ezt a Földet. Most már nem hozzánk tartozik, hanem a történelemhez."

Obama személyes hősének tekintette Mandelát, és a fogolyból elnökké válása megtestesíti a reményt, hogy az emberek és országok egyaránt képesek a pozitív változásra.

d464448f4f08afb260cca2df303b.jpg

Bill Clinton, volt elnök így írt róla twitterén: "Sosem fogom elfelejteni barátomat, Madibát," Nelson Mandela klánbeli neve volt Madiba, ami zulu nyelven nagypapát jelent. Clinton szerint a volt elnök "az együttérzés és megbocsátás nagy alakja volt."

Nelson Mandela az igazság óriása volt, és az emberi példamutatás ragyogó alakja. A szabadságért, egyenlőségért és az emberi méltóságért folytatott önzetlen küzdelme sokakat inspirált, és tömegek életét változtatta meg örökre - Ban Ki-MOON, ENSZ.

f9e8a7ab415ab267223ffa22e479.jpg

A brit színész, Idris Elba, aki a volt enököt játszotta a Nelson Mandela életét feldolgozó filmben, a "Hosszú menetelés a szabadság felé" című alkotásban, így nyilatkozott szerepéről: "Megtiszteltetés volt Nelson Mandela börébe bújni. Megcáfolta az esélyeket,határokat döntött le, és az emberi jogok harcosa volt a világ szemében."

907dccc14f949a5cc85a149d029d.jpg

Bill Gates így nyilatkozott az elhunyt elnökről: "Akárhányszor Melinda és én találkoztunk Nelson Mandelával, mindig inspirált minket. A szelleme és bátorsága örökre megváltoztatta a világot. Szomorú nap ez. Mandela fáradhatatlanul küzdött az egyelőségért, és az igazságért."

Zárásképpen pedig álljanak itt David Cameron, brit miniszterelnök szavai:

"A világ egy fénye hunyt ma ki. Nelson Mandela korunk hőse volt."

1 komment
süti beállítások módosítása