Államosítanák a mérnököket is

Államosítanák a mérnököket is

// írta: Média Panda - kategóriák: politika, fidesz, hazai, befolyáslás

parla.jpg

A tankönyvszakmának már beküldte a Fidesz a meglepit a fa alá, és most a mérnököket is erős fejcsóváló hadműveletre kényszerítette az állam. A tervek szerint ezentúl állami projektekhez állami mérnökök dukálnak. Ezentúl csak állami tervezőirodák tervezhetnének kórházakat, iskolákat, gyakorlatilag bármit, amiben EU-s pénz van. Vagyis az állam érdeklődési körébe tartozik.

Kinek jó ez?

Az államon kívül? Pillanat, végig gondoljuk. Tulajdonképp senkinek, aki nem tudja megszerezni és megtartani az állami tervezőiroda státuszt. A magyar mérnöki kamara annyira nincs elragagtatva a dologtól, hogy szerintük egyenesen halálra ítélték a szakmát. Jövőre már ez az ukáz lenne érvényben, állami tervezőirodánk meg még sehol nincs. Nem baj, úgyse kell annyit építeni, nem?

Államosított mérnökök, szevasztok!

Magyarországon nem nagyon van olyan építési beruházás, amibe az állam így vagy úgy, de ne lenne érdekelt. Sőt, konkrétan nincs elég ahhoz, hogy eltartsa a szakmát. Ez mondjuk önmagában elég gyász, de ha megint leválasztjuk az állami beruházásokat a versenyszférától, akkor még sikeresen tördeljük az amúgy is elég gyenge piacot. Azt persze érzi mindenki, hogy a piac, szabad verseny, meg kapitalizmus szavak nem a Fidesz választási mantrái már egy ideje, de ez annyira keményen beveri a logarlécet a mérnök szakmának,

Hogy még egy Fideszes képvieslő is tiltakozik ellene

Név szerint Barsiné Pataky Etelka. De ott csápol mellette az építészek kamarája is, ugyanis ha a mérnököket letolt gatyával kapja el az állam, akkor az nyilván rájuk is kihat. Meg egyáltalán. Annyira jellemző a Fideszre, hogy harcot vív az Unióval, fúj rájuk minden irányból, nem leszünk gyarmat, és akkor az Unió pénzén tolják be a brét a szakmának, és zsarolják át államosításba a mérnököket.

nyugati.jpg

Mi volt az indok?

Politikai nyomás, mi más. Túl sok - nyilván javában állami érdekeltségű - építkezés dőlt be, és ezt az állam egyértelműen a mérnökök hibájának érzi. Vagy nem készültek el időben az építkezések. Vagy többletköltséggel. Az állam szerint az államosított mérnök a megoldás, a mérnöki kamara szerint meg inkább meg kéne tanulni pályázatot írni, mert a legtöbb ilyen hiba egyenesági következménye annak, hogy a pályázatokat már-már saccperkábé alapon írják meg néha, és nyomnak bele utólag változtatásokat. Aztán meg néznek, hogy nincs kész időben, vagy drágább. A mérnöki kamara szerint elég lenne a pályázatkiírási szabályoknak odacsapni, mert ha felkészületebbek lennének a pályázatírók, akkor sokkal, sokkal kevesebb ilyen baki lenne, és egyből nem kéne kötelet kötni egy szakma nyakára.

Mert bár elméletben tök jól hangzik, hogy az állam felügyeli a piacot, merthogy túl sok a hiba, túl nagy a káosz, a gyakorlatban már mindenki tudja, hogy ez csak szükségtelen mennyiségű adminisztrációt, bürokráciát, és még nagyobb káoszt okoz elő. De remekül lehet adóztatni vele, meg szkanderben is jól mutat az állam bicepsze.

mernok_ujs.jpg

Ki veszi fel elsőként az ezüstpénzt?

Valaki úgyis felkapja. Ugye nyilván nem kell vázolni, miért fog igyekezni mindenki államosított mérnök lenni. Még akkor is, ha most nagy erőkkel tiltakoznak ellene, egyszerűen senki nem teheti meg, hogy egyszerűen beint az összes EU-s pénznek. Mert mi nem az az ország vagyunk, akik megállnak a saját lábukon EU-s pénz nélkül, mi az az ország vagyunk, akik leköpjük az EU-t bő nyállal, majd kitartjuk a kezünket, hogy nademégis. És mint mindig a recept most is ugyanaz: előbb-utóbb valaki beáll az állam igája elé. A többi meg kénytelen lesz utána menni.

Nem ártott volna, ha a mérnökök kicsit hanogsabban tiltakoznak, mert bár jó dolog, hogy a mérnök újság szó szerint könyörög a kötél ellen, de könyörögöm, a mérnök újságot vajon mekkora számban veszik nem mérnökök? Tessék tanulni a diákságtól, és valami tiszteséges tiltakozást rittyenteni, vagy lehet elkezdeni sóhajtozni saját magunk elé, és megnézni, melyik nyakkendő mutat jól az állam póráza mellett. Tiltakozni úgy kéne, hogy mások is hallják.

Akit mélyebben érdekel a téma, annak további javasolt kontent.

69 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.12.16. 19:01:12

Ha bármi olcsóbb lesz akkor ...
Egy két mérnöki iroda vezegője nem tudja mire költeni a pénzét annyi van neki.
Miért kéne állami pénzből milliárdosokat kitermelni?

feketeesfeher 2013.12.16. 19:14:20

@Gyurma73:
"Ha bármi olcsóbb lesz akkor ..."

Nem lesz olcsóbb semmi, mert egy állami tervezőnél nincsenek ilyen érdekeltségek.
És ahogy elnézem a mostani állami cégek vezetőit, hát ők sem visszafogottságukról híresek.

De kétségkívül van még híve magyarországon elég sok a szocializmusnak.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.12.16. 19:20:20

Éljenek az állami dolgozó értelmiségiek!

Szelid sunmalac 2013.12.16. 19:30:58

@endike: Eljen majus elseje, eljen Viktor!

Mindfield 2013.12.16. 19:33:03

Aki a fényes jövőnkben nem bízik.....

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.12.16. 19:35:43

Gyorsabban építjük a szocializmust, mint Kádárék!

na4 2013.12.16. 19:41:53

Ha valakiknek nincs félnivalójuk, azok éppen a mérnökök. Tengernyi jól fizetett állás vár rájuk külföldön.,

Szelid sunmalac 2013.12.16. 19:47:13

@na4: Nalunk meg ugyse nagyon van mit epiteni. Inkabb bontoszakembereket kene toborozni, vagy legalabb kozmunkaba felvenni

dolgozni kék 2013.12.16. 19:47:25

Szerencsére eddig a bevételeim max.10% jött állami pénzből, és ha nem tudnék tovább a piacon maradni, akkor külföldet választom..

De hogy dögöljön meg a Fidesz tehene is, ha bevezetik ezt a szabályozást, akkor az építést se bízzuk holmi Közgépre, hanem építse a nagy Nemzet Építőipari Vállalat az állami beruházásokat. A Közgépnek meg maradjon a európai szabad piac.. Méresse csak meg magát.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.12.16. 19:47:30

Ebben az országban már csak a forradalomban bízhatunk!

Kandabula 2013.12.16. 19:49:47

Úgy tudom, ha EU-s pénz van egy projektben, az EU tagállamaiból BÁRKI pályázhat. Csak a magyar magán-mérnöki irodák nem?

blöff 2013.12.16. 19:49:50

@Gyurma73: jaj de ostoba teccik lenni. Most komolyan, még mennyi ilyen hozzád hasonló hülye lehet, aki ilyeneket mond?
provokálásnak is szar amit mondasz.

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2013.12.16. 19:50:48

@dolgozni kék:
Kb nálam is ez az arány.

Csak éppen számolnunk kell azzal, hogy akik kiszorulnak az EU-s pénzekből, a mi ügyfélkörünket aprózzák szét még jobban.
Meseszép világ vár ránk... (ha hagyjuk... vagy ha maradunk)

draft22 2013.12.16. 19:50:49

@Gyurma73: A baj a következő: ebben az új "felállásban" az állami tervező iroda alvállalkozói lesznek a mérnökirodák, ill. tanácsadóként foglalkoztatják őket. Verseny nem lesz, az alvállalkozókat pedig nem pályáztatják. A rendszer lényege, hogy a haverok kapják a pénzeket pályázat nélkül.

Média Panda 2013.12.16. 19:55:01

@na4: ez mondjuk tök jó, ha huszonkét éves vagy, egyedülálló, és nem ragaszkodsz a rokonaidhoz, barátaidhoz, a magyar nyelvhez, meg a városhoz, orszghoz, amiben felnőttél. Nem sok ilyen van. Próbáld meg előadni ugyanezt a történetet mondjuk harminckét évesen, feleséggel, és egy úton levő gyerekkel. Hát, máris karcosabb a képlet.

Próbáld meg ugyanezt negyven, negyvenöt évesen, tanárként dolgozó feleséggel, és két gyerekkel, akiknél a kamaszfiú éjjel-nappal vigyorog, mert végre szóbaáll vele a szemüveges, fogszabályzós, de jól láthatóan tinédzserkorba lépett Anna, és a barátai egyöntetúlag azon a véleményen vannak, hogy már csak össze kéne szedje magát, és elhívni végre moziba, meg a végre a megfelelő egyetem mellett stabilan lecövekelő nagyobbik lányával, aki szemlesütve, de azért elmeri mondani vacsoránál, hogy az Arénában már keres annyit a popcornozással meg a mozipénztározssal, hogy az öszöndíjjával együtt a két legjobb barátnőjével egy fél év múlva lehet megpróbálnának kivenni egy két és fél szobás albit, a Sárának úgyis fel kell költöznie Pestre az ELTE miatt, és ha harmadolják a lakbért, és végre ő is kap főpéztárosit, akkor dejó lesz.

Menjek-e tovább ötven évesre, ötvenötre? Tényleg nagyon vigasztalni fogja a mérnök szakma 75-80%-át, hogy külföldön amúgy tengernyi jól fizető állásuk lehetne, de nem teheti meg mindenki, hogy akkor kalap-kabát fogja magát, felcsomagolja az egész családot, búcsút int a rokonoknak, barátoknak, és vissza se néz többen Orbánisztán poros utcáira. Mert lehet, hogy a Fidesz épp széles terpeszben pisál végig az országon, és sokan gratulálnak nekik hozzá, de attól még itt élt le húsz, harminc, negyven évet, és itt akarja felnevelni a családját. Ilyen is van.

feketeesfeher 2013.12.16. 20:00:04

@draft21:

A baj leginkább az, hogy mint minden eddigi célzott kormányzati elképzelés, az innovációs kényszert vonja ki egy újabb területről. Ami olyan versenyhátrányba hozza a magyar mérnöki szakmát, amit évtized lesz újra ledolgozni.

Szelid sunmalac 2013.12.16. 20:02:00

@Média Panda: Nemreg jottem el. Masfel eve vettem meg a hazat hitelre, feleseg, 13 eves gyerek. Apam gyakorlatilag velem egyidoben jott ki. Haz, feleseg otthon.
Mondjam tovabb?

P.Freddy 2013.12.16. 20:03:18

@Gyurma73:

Olcsóbb??? :)

A KIM-ben most például legendásan lebeg a minisztéruiumi alkalmazottak között az a nézet, hogy 40milliárdot úgy kúrtak el az útdíj tenderre, hogy töredékéből is kivitelezhető lett volna - kizárólag azért, mert lófaszt se érdekli, hogy mire szórják szét a pénzt, amikor például Orbán Viktor MOL-os hobbijára 80milliárd ("nehogy Bajnai vegye meg") + 150milliárd ("kicsit drágábbra sikerült, oszt jónapot") azaz = 230 milliárddal költött többet a Fidesz kormány, mint kellett volna.

Gondolod, hogy bárki is érdekelt abban, hogy olcsóbb legyen? Kizárólag abban érdekelt a Fideszes seggnyaló-horda, hogy minél nagyobbat szakítson a feleségének, unokanővérének, a sógorának, vejének, persze a trafikok és földmutyi mellé.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.12.16. 20:03:29

@draft21: most olyan sok tétlen fideszes mérnök iroda van akik csak erre vérnak?
vagy iyen erős. a fideszes mérnökök lobbija?
Nem hinném, a kormányközeli mérnöki irodák idáig is jól prosperáltak.
Pályázatot nem nehéz kiírni egy bizonyos cégre.
Akkor meg minek bajlódni vele , megspóroljuk a pályázatot amit úgyis a haverok nyernek ,nem egyszerűbb oda adni csak.úgy?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 20:03:50

Rengeteg mérnököt ismerek, de EU-s pályázati pénzek közelébe egyik se jutott soha.

Ha választani kell aközött, hogy a csókosok vagy az állam nyúlják le a pénzt, akkor én mint adófizető az államot választom.

Más lenne a helyzet, ha lenne valódi mindenki által hozzáférhető verseny.
De ilyen soha nem is volt.

Média Panda 2013.12.16. 20:09:07

@Szelid sunmalac: speciel minden gúny nélkül, de igen, mert édekelne. Kicsit se bánod? Nyilván pénzben sokkal jobb, de azért a házastárs részét nem tudom, hogy tudnám-e csinálni. Gyerekkel pláne nem. Mennyire nyomja rá a távolság a bélyegét a hétköznapokra, sokat ingázol?

// Zárójelben: Meg eleve, nem akarom máshol élni az életem azért, mert mások barmok. Azért mert élhetetlenné teszik az országot. Ezt az országot szeretném végre olyan irányítás, olyan vezetés alatt látni, akiket tudok tisztelni, akiknek a keze alatt fejlődik, és büszke lehetek rá. Ebbe a nézetbe nekem egyszerűen nem fér bele az, hogy cakk-pakk máshová viszem az életem, az adóm, a munkám. És valahol csoda, de még hiszek benne, hogy előbb-utóbb lesz ilyen, mert különben már rég én is becsuktam volna magam mögött az ajtót.

P.Freddy 2013.12.16. 20:11:24

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Én valószínűleg még több mérnököt ismerek, és így mondhatom, biztos hogy hazudsz (persze, hiszen Fideszes vagy).

Választani pedig aközött kell, hogy Fideszes csókosok nyúlják-e le a pénzt (ahogy most tervezik), vagy normális értékteremtő mérnöki munka kapjha a támogatást.

Az előzőtől minden normális embernek felfordul a gyomra. És neked?

Média Panda 2013.12.16. 20:12:40

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ne is haragudj, de mindjárt sírva fakadok ezen a hozzálláson. Az én adómból, az én orszgomban SENKI ne nyúljon le pénzt. Senki. Az állam se. És nehogymár az legyen a módi, hogy "jó kicsit kiszámíthatatlanul döcög a szabadverseny, akkor inkább államosítsunk, arról legalább tudjuk, hogy szarul megy majd"

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2013.12.16. 20:19:09

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Én egy mezei kis épitészmérnök vagyok, de idén is, tavaly is dolgoztam olyan projecteken, amikbe EU-s támogatás is csordogált.

Itt van egy sztori, hogy ki is a hibás az elbaszott pályázatokért:
mekk-elek.blog.hu/2013/12/16/korrupt_mernok_irany_az_allami_tervezoiroda

zdanee 2013.12.16. 20:28:22

Még, még, még! Gyerünk! Még több hülye adót, még több értelmetlen pénzszórást! Csináljunk segget a szánkból, de ne ám amolyan normális Homo Sapiens segget, hanem lehetőleg egy elefántét! Aztán köpjük és fossuk egyszerre le a népet, szavazókat és ellenzékieket egyaránt! Nincs megállás, ideje államosítani a bankszámlákat és elkobozni a dunyha alól is a pénzt! És miért félünk úgy lőni, tehetetlen csőcselék ez, maguk mennek a vágóhídra. 10 éves terv, következő ciklus? Piha! Még a választások előtt kész lehetünk, aztán napalmot neki, perzseljük fel ezt a csupasz pusztát és hintsük be sóval! Megtehetjük, elvtársak, itt nincs ellenállás, minek ide a kesztyűs kéz? Atomot nekik, azt húzzunk is a picsába a Bahamákra!

feketeesfeher 2013.12.16. 20:32:42

@Kőmíves Kelemen:

A helyzet az, hogy a kormányváltáskor szinte minden akkreditáltat kirúgtak, akik eu-s pályázatokon dolgoztak.
Akik bekerültek helyettük, azok leginkább a csókosok rokonai és üzletfelei.

Azok aztán ugyan nem mondják azt, hogy "bocsi hibáztam", hanem azt, hogy a hülye mérnök nem tudta megcsinálni 2 nap alatt.
És ez a baromság szivárog fölfele, hogy a sor végén álló mérnök a hülye, de janikám, ha itt lenne és mi csicskáztathatnánk, minden sokkal flottabbul menne.
Lázár meg ehhez annyira hülye, hogy el is hiszi, meg klappol is a totális állami einstand elképzelésbe.

Az, hogy ez az egész lázár féle rémálom nem fog működni, az meg senkit nem érdekel, mert minden állami pusztán a pillanatnyi érdekeit védi, semmi mást.
Eltolni a felelősséget.

Birkó Zoltán 2013.12.16. 20:36:29

Lófasz a kamara seggébe. Őket is már lejattolták a külföldi tervező irodák, akik hasznáért hisztiznek. melyik magyar vállalkozás jutna pályázaton állami beruházások tervezéséhez? Egyik sem, Csak úgy lehet a rohadék EU protekcionista döntését meghágni, ha kijelentjük, csak állami tervező irodák tervezhetnek állami beruházásokat. Ez helyes döntés. Akinek nem tetszik, lépjen be az állami tervezőirodákba.

feketeesfeher 2013.12.16. 20:43:12

@Birkó Zoltán:

Magyarországon nincsenek jelen külföldi tervező irodák ebben a szegmensben.
Gyakorlatilag a tervezési megbízások 90%-át magyar vállalkozások viszik el.

Minek szólsz bele abba, amiről semmi fogalmad sincs?

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2013.12.16. 20:45:03

@Birkó Zoltán:
Te vagy az aktuális ügyeletes fröcsögő fidesznyik?
A másik blogon is kommenteled a fröcsögéseidet, amiknek semmi értelme nincs azon kivül, hogy a kormány seggét nyalod...
Ostoba.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 20:54:05

@Média Panda:
Én azt hallom azoktól, akik pályáznak EU-s pénzekért, hogy egymást ölik meg az árversenyekben, és csak azért vállalják be, mert az egyéb költségek elszámolásánál (egyéb a pályázatban nem szereplő tételek kapcsán) majd megéri.

Máshogy fogalmazva, csak azok a csókosok nyernek áron alul, akiknek mellékesekben adják oda (mert el bírják intézni), azt amiért már megéri nyerni.

Szóval szerintem anyagilag nem biztos hogy rosszabb az adófizető szempontjából az államosítás, mert kevesebb lesz a mutyi.

Amiben mindenképp rosszabb lesz, az a szakmai minőség.

De tekintve hogy ez a törvény csak közintézményekre vonatkozik, és azok tervezésébe beleölt szakmaiság eddig se ütötte át a közepes mércét se (tisztelet a kivételnek), így ebből a szempontból se lesz sok veszíteni való.

feketeesfeher 2013.12.16. 20:59:30

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Szóval szerintem anyagilag nem biztos hogy rosszabb az adófizető szempontjából az államosítás, mert kevesebb lesz a mutyi."

Sokkal rosszabb lesz, mert a szakmai szinvonal zuhanni fog.
A tervezői munkán spórolni az azt jelenti, hogy a kivitelezési költségek automatikusan nőni fognak.

És egy beruházásban a tervezési költség 2-4%.
Na, ezen mégis mi a tököt lehet még spórolni?

Cpt. Flint 2013.12.16. 21:01:53

jól látom, hogy a poszt (és a hozzászólók) szerint csak az építész a mérnök?

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2013.12.16. 21:03:53

@Cpt. Flint:
Nem.

Pont az előbb beszéltem egy elektromos tervező kollégával, előtte meg egy gépésszel. Mindkettőre igaz, hogy náluk a tervezési munkáik 90%-a inkább középület (gépésznél mondjuk kevesebb).
Nem kicsit vannak kiakadva ők sem.

feketeesfeher 2013.12.16. 21:06:56

@Cpt. Flint:
"jól látom, hogy a poszt (és a hozzászólók) szerint csak az építész a mérnök?"

Nem.
Az építészek ebben a baromságban marginális szerepet töltenek be.

Szelid sunmalac 2013.12.16. 21:19:11

@Média Panda: Ez ugyan nem a hataratkelo blog, de roviden, hogy kicsit segitsek. Eloszoris tisztazzuk, hogy nem azert vettem hazat, mert egy idegen orszagban kepzeltem el az eletem. Edesapam sem azert dolgozta vegig az eletet.
Az elozo munkahelyemen a dohanyiparnak dolgoztam, feligmeddig IT-s vonalon, bar inkabb menedzsment, semmint klasszikus IT. Nemzetkozi feladatom es csapatom volt es imadtam a melom. A munkanyelvem az angol es nemet, de valamelyest potyogok spanyolul, franciaul es latinul is, bar az nem szamit sokat. Az elso diplomam angol nyelven vegeztem, a masodikat melo mellett csinaltam. Mivel tinedzser korom ota dolgozom, eleg sok szakmabol kivettem a reszem, voltam tehenesz, feltalalo, felszolgalo, utazasiiroda tulajdonos, rajzfilmfigura-jelmezes gyerekrendezvenyeken stb. Tanultam Angliaban es Nemetorszagban, dolgoztam hosszabb ideig az USA-ban, Nemetorszagban, Angliaban, vezettem projekteket hosszabb ideig Norvegiatol Ciprusig az osszes europai orszagban, de tobb kozepazsiai orszagban is.
Edesapam 17 eves kora ota dolgozik, vasesztergalyoskent kezdte, majd kuzdotte fel magat. Sokaig egy tobbezer fot foglalkoztato alapvetoen exportra dolgoz ceg kereskedelmi igazgatoja volt ,de o is dolgozott mar turizmusban, logisztikaban stb. Nemetul es angolul beszel, az elso diplomajat otvenevesen tette le, az angolt szinten otvenen felul tanulta meg.
Ennyit az eloeletrol, csak a jobb megertes vegett, hogy mi hogyan tortent es hogy lasd, nem a belenyugvo tipusok vagyunk es valoban mindent megtettunk, hogy itthon maradhassunk.
Hogyhogynem, a kormany gondolt egyet, es tizedere csokkentette a dohanyarusito helyek szamat. Amirol en ugyan tobbszor kommenteltem, de a hirek elfeledkeztek, hogy ez nem csak a trafikosokra volt hatassal, hanem eppenseggel egy csomo kapcsolodo szakmara. Tizedannyi helyre kellett kiszallitani, tehat nem kellettek depok, logisztikusok, oket kiszolgalo szemelyzet, flottasok, HR-esek, marketingesek, takaritok, recepciosok stb. stb. Igen, IT-sok sem. En meg a baj megtortente elott leptem. Probalkoztam otthon is. Vagy tul draga voltam (tokeletesen tajekozott vagyok a szektorban dolgozok fizetesi savjaval), vagy tobbet tudtam a leendo fonokomnel, vagy ismeros kapta a munkat vagy ez, vagy az. Ezert aztan kulfoldon kezdtem keresni. Elsosorban Nemetorszagban, mert a kultura, hogy dolgoznak ,de hagyjak oket dolgozni, a maganelet szent es tobbnyire technokratak, kozelebb all hozzam mint mondjuk az angol felsobbrendusegi mentalitas. Hogy a szar angol kajakrol, a ronda nokrol, meg az elkepszto meretu multikultirol ne is beszeljek, de ez mind szubjektiv.
Fel even at kuldtem folyamatosan az oneletrajzokat allaskozvetitoknek, portaloknak es kozvetlenul a munkaadoknak. Egy masik tortenet ezeknek a tapasztalatai, eleg legyen annyi, hogy akkorat csalodtam pozitivan az allaskozvetitokben, hogy nem is gondoltam volna ra. Januar 6-tol majus 15-ig 232 helyet palyaztam meg. 132 telefonos interjum volt, kilenc szemelyes, es hat allasajanlat.
Az apro elteresek csak peldakent. Itthon a munkaltato alkuszik veled a fizetesen, a hat ajanlatnal mindegyiknel en. Mindenhol oszinten elmondtam, hogy itthon hitelt kell fizetnem, es a csalad az elso idoszakban nem tud utanam jonni, raadasul a nemet berleti viszonyok miatt az elso honapokban jelento tobbletkiadassal kell szamolnom (kethavi kaucios, kozvetitoi dij, megelhetesi koltsegek stb.). Rogton az elso valaszuk pozitiv volt egytol egyig. Ki felevig fizette volna az alberletet, ki kezdesi bonuszt adott volna, stb. Meg azok is megtudtak volna oldani, akiknek egyebkent erre nem volt szabalyzatuk.
Az interjuk mind korrektek voltak, emberkent kezeltek mindnehol, nem volt ugyeskedes, szemelyeskedes. Az egyetlen szemelyesebb kerdes mindenhol az volt, hogy miert jovok el otthonrol/az elozo munkahelyrol, amire mindig egy kerdessel feleltem: "Mennyire ismerik a jelenlegi magyar politikai es gazdasagi helyzetet?" Itt mind bolintott egyet es mar tovabb is leptunk.
Az utazasi koltsegeket ugyan elore meg kellett finanszirozni (volt ahol ket nappal a szemelyes talalkozo elott hivtak fel, hogy akkor foglaljak jegyet), de mindenhol kifizettek utana.
Edesapamnal megint mas volt a helyzet. Otven ev felett nem nagyon talasz meg annyira sem melot, mint en. Egy eve keresett munkat, de meg csak be sem hivtak interjura. Mikor ne kint voltam, ket het mulva kijott utanam. Ket nap alatt talalt munkat, eloszor egy liftszerelo mellett segedkent, aztan egy honap mulva felvettek a postahoz, majd behivtak interjura egy nemet logisztikai ceghez ahova korabban adta be a jelentkezeset. Most nekik dolgozik, raadasul o lett a ceg kecskemeti telepvezetoje, ugyhogy anyamnak meg csak ki sem kellett jonnie.
Folyt kov.
A valtast meglehetosen nehezen eltem meg lelkileg. Otthagytam mindent es mindenkit. Csaladot, baratokat,

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 21:26:39

@Cpt. Flint:
Az informatikában még esélytelenebb volt mindig is egy mezei cég.

A pénzek háromnegyedét viszi a HP, Oracle, a maradékot meg ugyanaz a 4-5 cég évek óta .

Persze harmadik alvállakozónak szarért-hugyért és teljes felelelősség vállalásért be lehetett nagy nehezen eddig is kerülni.

feketeesfeher 2013.12.16. 21:29:21

@Sírköves Slomó:
"ez nagyon teccik"

Amilyen ostoba vagy, nem is csodálkozom. :)))))))

Szelid sunmalac 2013.12.16. 21:30:28

@Média Panda:
Na szoval. Az elkoltozes nehez, foleg ha nem onszantabol, hanem kvazi kenyszerbol jon el. Szerencsere a gyakorlati dolgok meglehetosen egyszeruek, bar vagy magadnak intezel mindent, vagy nem jutsz sokra. Bankszamlat nyitni egyszeru, bejelentkezel a lakohelyedre, kersz egy adoszamot, valasztasz egy betegbiztositot, majd lemondod az otthonit, es gyakorlatilag kesz is. Ja meg persze jogsit is cserelsz, ha mar ott vagy, mert itt csak 15 evente kell megujitani.
Persze itt sem szabad magad hagyni, es az alberletekkel nem art vigyazni, foleg, mondjuk Munchen kornyeken. Azota persze en is laktam mar par helyen es mindenhol kicsit mas, a nyugati hatarnal pl kicsit konnyebb normalis lakast talalni.
Aztan szepen lassan megszokod, hogy nem basztatnak, hogy kemenyen meg kell dolgozni mindenert, hogy itt minoseget kell szallitani, hogy nincs lazsalas, nincs a problemak elkenese, nincs felelossegharitas. A magam reszerol ez mindig is vonzott, de itt a tobbiek is igy gondolkodnak. Kolbaszbol tehat nincs a kerites, viszont kiszamithato es elheto(bb) a rendszer. Tudod miert mit varnak, cserebe azt kapod amit te varsz. A fizetesbol tovabbra is mindent ugyanugy fizetek otthon, mint eddig, meg mellette itt is egesz kenyelmesen meg lehet elni. A szabadsagot kotelezo kivenni, kepzesekre kell jarni, kozossegi elet szinte mindig van. Ez nagyban megkonnyiti az ido eluteset amig hazamegy az ember, mert a kollegak jarnak teniszezni, onkentes eloadasokat tartanak lejarnak ide-oda.
A hazajarassal viszonylag szerencsem vvan, mert kethetente tudok hazarepulni, illetve most pont egy magyar cegnek fogok majd dolgozni, akiknek korabban nem voltam eleg jo, de most haromszorannyiert megrendelnek a nemet cegtol. En cserebe a csaladdal leszek, ok meg fizetik a szallas, utazas es ellatasi koltsegeim a beremen felul.
Aztan ha ennek vege, akkor jon a csalad utanam. A gyereknek nem lesz nehez sulit talalni. Angolul mar tud, nemetul meg tanul amiota kijottem, es a felesegem is vele egyutt.
Mindketten szenvednek persze, es en is amikor latom oket szenvedni, de nem tudok mast tenni, mint eloremenekulni. Az ido haladtaval aztan egyre inkabb nem is menekulesnek hat, hanem a jo dontesnek.
Ugy nagyjabol ennyi. Ha tenyleg erdekel, szivesen megirom a reszleteket, de privatban.

P.Freddy 2013.12.16. 21:45:13

@Sírköves Slomó:

Ja, felőled meg is rohadhat mindenki az országban, dögöljön meg mindenki meg a tehene is, ugye, kedves Fidesz-szavazó, birkamenetelő, trafikos agytröszt? :)

P.Freddy 2013.12.16. 21:49:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Szóval szerintem anyagilag nem biztos hogy rosszabb az adófizető szempontjából az államosítás, mert kevesebb lesz a mutyi."

Hát ez óriási:) Végülis igazad van, trfikoknál 5500-ban maximálták a mutyik számát, hiszen pont ennyit osztottak szét a Fideszes csókos sógornőknek, unokanővéreknek, házikurváknak, stb.

Így kell ezt, minimalizálni kell a mutyik számát pontosan annyira, amennyit Lázár Elvtárs, Orbán Elvtárs, Selmeczi Elvtársúrnő és a többi fideszgeci előír.

Ez aztán a pálya, Fideszes Elvtársak, szavazzunk erre, Hajrá Orbán Viktor, Hajrá Minimalizált Mutyi Tervgazdálkodás! :)))

Média Panda 2013.12.16. 22:01:37

@Szelid sunmalac: elég volt igazából ennyi, és nagyon köszönöm szépen az alapos és nyílt választ, ugyanitt sok sikert a melóhoz, meg kitartást a családnak a beilleszkedéshez! :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 22:06:01

@P.Freddy:
A trafikok kb 10%-a már becsődölt.
A legjobban menő trafikokat éppen most tiltják ki a plázákból, meg multikból.

Szóval akkor már inkább lennék Szilegyi Eleonóra a BKV-nél, Hagyó alatt, mint Trafikos Köbánya-Alsón.

Szelid sunmalac 2013.12.16. 22:09:38

@Média Panda: Nagyon szivesen! Nyilt kerdesre nyilt valasz dukal, es en is koszonom szepen!

feketeesfeher 2013.12.16. 22:13:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Na, neked sem sikerül soha a témához hozzászólni.
:))))

J.László 2013.12.16. 22:19:51

Tud valaki olyan EU-s projektet, ami nincs lezsírozva? Nem az állami beavatkozás, hanem az EU-projektek zárják ki a versenyt. Aki nincs benne brancsban, EU által finanszírozott projekt közelébe sem férhet.

Kámasuka 2013.12.16. 22:20:52

@P.Freddy: Nem kívánnám mindenkinek, de nektek külön drukkolok is hozzá.@Média Panda:

Nyomod az Aczélgyörgyös cenzúrát, mi, kaftános? Kínos.

Szelid sunmalac 2013.12.16. 22:39:37

@J.László: Nem az EU-s projektek zarjak ki a versenyt, hanem az allam, akin keresztul futnak az EU-s projektek.

J.László 2013.12.16. 22:43:08

@Szelid sunmalac:
Közpénzek elosztásába (EU pénz = közpénz) legyen beleszólása az államnak. Közpénzeket szeretnek kívülről meghekkelni.

Szelid sunmalac 2013.12.16. 22:45:07

@J.László: Rendben, legyen kozpenz. Mivel a kozpenzek kezelesenek letetemenyese az allam, annak iranyitoja pedig a kormany, ezert azt leginkabb csak a kormany tudja meghekkelni

J.László 2013.12.16. 22:47:35

@J.László:
A kormányt a nép választja. Válasszon olyat, amelyik nem hekkeli meg. Az EU-pénzek leosztásának szigorú állami felügyelete helyes elv.

Szelid sunmalac 2013.12.16. 22:50:50

@J.László: Most nem ertelek. Tehat a vegkovetkeztetesed szerint a nep tehet arrol, hogy eltunnek az EU-s penzek a kormanynal?

J.László 2013.12.16. 22:51:37

@Szelid sunmalac:
Hülye vagy. Bocsánat a kifejezésért.

P.Freddy 2013.12.16. 22:58:06

@Kámasuka:

Köszönjük, és egyben örülünk, hogy Kommunista Pártunk és Vezetőnk, Orbán Viktor ilyen bölcs, okos, széleslátókörű és imprialista sallangoktól távolálló, rendes sztahanovistákkal körülvéve gyakorolja hatalmát, Lázár János, Sánta János, Széles Gábor, Kósa Lajos Téeszelnök Úr, és Tiborcz gazda, Mészáros Gázszerelő Főmester Úr, valamint az összes Fideszes Trafikos és Földmutyi Tulajdonos legnagyobb megelégedésére.

Hajrá Orbán Viktor, Hajrá Fidesz, Hajrá Kámasuka, mert szerinted "Dögöljön Meg Fél Magyarország"!

Szelid sunmalac 2013.12.16. 23:00:04

@J.László: Nem haragszom! Ezt irtad: "Nem az állami beavatkozás, hanem az EU-projektek zárják ki a versenyt"
Mire en azt valaszoltam, hogy de bizony az allami beavatkozas zarja ki a versenyt.
Ezen vitaztunk, mire te azt irtad vegul, hogy a nepnek kell olyan kormanyt valasztania aki nem igy tesz.
Csakhogy a nep nem mondhatja meg elore, hogy olyan pocs lesz a kormany, hogy meghekkeli az EUs penzeket, amiben egyebkent jelen helyzetben semmi meglepo nincs, hiszen az egyetlen forras barmilyen erdemi fejlesztesre vagy befektetesre bizony EUs penz.

RÖVIDLÁTÓ 2013.12.16. 23:05:10

És akkor a nagy állami tervezőirodának lehet megint egy nem létező egyetem nem létező szakán végzett vezetője, akit majd felügyel egy volt csempekereskedő a kamarai zenekarból.

Hannibal ante portas 2013.12.16. 23:09:55

Csak annyi lenne a javaslatom, hogy mielőtt egy ilyen heccelő vélemény megfogalmazódik, érdemes lenne elolvasni ezt a bizonyos kormányhatározatot.
És utána állítani, kérdezni, köpködni, okádni. Mert ebben a határozatban bizony nincs államosításról szó, mégha a tisztelt alapelveirol/írónak igénye volna is rá. Segítségképpen: hirlevel.egov.hu/2013/10/12/a-kormany-hatarozata-a-2014-2020-as-europai-unios-programok-lebonyolitasanak-alapelveirol/

Hannibal ante portas 2013.12.16. 23:12:53

@Hannibal ante portas:
helyesen: mégha a tisztelt blogírónak igénye volna is rá.

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2013.12.16. 23:24:39

A mérnökök anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt, bevallották!

tobeor 2013.12.16. 23:27:08

@Szelid sunmalac: Köszönöm a történeted, tanulságos, érdekes, én még hallgatnám tovább is.
A lényeg persze hogy megint elvesztettünk egy embert a jobbjaink közül, sőt egész családját is :(

tobeor 2013.12.16. 23:29:43

@J.László: Meg kéne különböztetni a beleszólást (nemzetgazdasági stratégia alapján való specifikáció) a totális korrupciótól, egész nemzetgazdasági ágazatok és egyben azok EU-s forrásainak lenyúlásától.
De ez csak annak megy aki nincs benne bokáig a fidesz seggében...

Média Panda 2013.12.16. 23:37:05

@Hannibal ante portas: "A Kormány elkötelezett abban, hogy a 2014–2020-as programozási időszakban az uniós források felhasználásához kapcsolódó feladatok ellátása során felszámolja a korábban kiszervezett tevékenységeket. Ezen feladatokat a jövőben az állam, a meglévő belső erőforrásaira építve, azokat kibővítve kívánja megvalósítani..."

Itt jön egy rakás szép bullshit, a végeredmény a következő: ezentúl EU-s pénzekkel támogatott projektben csak az állami tervezőirodák tervezhetnek. Oké.

2014 és 2020 között (cirka hat év, mi az a piacon, ugye?) magáncég egyszerűen nem csinlhat EU-s pályázatot állami intézményeknek. Oké.

Szóval van egy terület, ami eddig versenyszféra volt, és most az állam fogja magát, és azt mondja ez mától nem versenyszféra, hanem majd én! Nagyszerű. Nem tudom, mi nem volt világos pontosan a posztból?

béla a görög (törölt) 2013.12.16. 23:37:12

@Gyurma73: Mitől lenne olcsóbb ha az állami tervezőirodák élén ott ülnének a fideszes jogász és történész herék, néznének ki bután a fejükből a 7 számjegyű fiizetésért és a mérnök meg éhbérért dolgozna...
Nem lenne olcsóbb. Másrészt meg a még nagyobb baj, hogy magyarországon megcsinálnak valamit aztán csesznek arra, hogy azt működtetni/üzemeltetni kell. Arra megint mérnököt kell(ene) fizetni. Az meg nem jogász meg nem történész. Az az nem fideszes általában... Ittt kezdődnek a gondok. És szét is rohad az egész ahogy van.

Hannibal ante portas 2013.12.16. 23:50:55

@Média Panda: csak annyi, hogy amit írsz, a te feltételezésed, nincs benne szó még áttételesen sem tervezői tevékenységről sem államosításról. Nem beszélve arról, hogy az államnak nincsenek ilyen irányú belső erőforrásai, s új állami tervezőirodák felállítása vagy a meglévő, volt állami tervezőirodák visszaállamosítása igencsak embertpróbáló feladat lenne. Mire megvalósul, lejár a Gergely naptár, azaz mindenből kicsúsztunk. De a legfontosabb: nem a tervezőirodák és a tervezők, mérnökök államosításáról szól ez a történet. De konfrontatív támadásnak - magyarul szarkeverésnek - kíváló a poszt. Elmúlt az Alkotmány, nincs médiaprobléma, lecsengett a trafikügy, nosza keressünk egy jó szaftos kis történetet, vagy ha nincs, hát csináljunk egyet, hadd höbörögjenek kicsik és nagyok, északtól délig, kelettől nyugatig. Roppant unalmas már ez a politikától rendelt heccelődés.

Média Panda 2013.12.17. 00:01:26

@Hannibal ante portas: kíváncsian várom, hogy szerinted miről szól a történet. De bullshit mentesen, ha lehet.

dobzse.laci 2013.12.17. 01:05:52

@Média Panda: Szerinted ezt hogy lehet bullshitmentesen úgy előadni, hogy a kormány jól jöjjön ki belőle? :)))

feketeesfeher 2013.12.17. 07:01:52

@Hannibal ante portas:
"Nem beszélve arról, hogy az államnak nincsenek ilyen irányú belső erőforrásai, s új állami tervezőirodák felállítása vagy a meglévő, volt állami tervezőirodák visszaállamosítása igencsak embertpróbáló feladat lenne."

Mikor akadályozta ezt a kormányt bármikor is abban bármi, hogy teljesen irraccionális döntéseket hozzon?
Soha semmi, minden baromságot megszavazott a parlament, amit valamelyik hozzánemértő kormányzati nagyökör kitalált.
Államosították a tankönyvkiadást is meg egy csomó minden mást is.
A Mérnök Kamara is aggódik, és nem blogposztban.
Simán belefér, hogy irgalmatlan rossz döntéseket hoz a kormány. Nem lenne meglepi.

feketeesfeher 2013.12.17. 07:03:47

@Hannibal ante portas:
"De a legfontosabb: nem a tervezőirodák és a tervezők, mérnökök államosításáról szól ez a történet."

Persze hogy nem.
Nem kell államosítani a tervezőirodákat, bőven elég a jogosultságokat megvonni tőlük, és már nincs is szükség államosításra.
És a jelen koncepcióban ez vagyon benne, ami sima burkolt államosítás.