Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
50 érdekes tény mindenről

50 érdekes tény mindenről

// írta: Média Panda - kategóriák: nagyvilág, tudomány, természet

cat-astronaut_0.png

A National Geographic kiadott egy remek könyvet gyerekeknek, 5000 érdekes tény (mindenről) címmel. Magyar nyelven sajnos nem tudom, elérhető-e, én nem találtam meg. Viszont külföldön már több kis apró válogatás is megjelent belőle a neten, így most összekapartam egy párat, kis egy mondatos érdekességek a világ minden tájáról, minden területről.

istock_000009525310_small.jpg

Az első pizzát 1889-ben szállították házhoz - persze nem akárkinek, Savoyai Margit olasz királyné volt a megrendelő.

istock_000012223614_small.jpg

Japánban lehet kapni angolna-ízű fagylaltot.

istock_000041394936_small.png

A portugálok kifejezetten illetlen dolognak tartják, ha valaki piros tintával ír valakinek.

istock_000015487901_small.jpg

A vörös hiúz Észak-Amerika leggyakoribb vadmacskája, mégis alig találkoznak vele a természetben az emberek, mert nagyon félénk.

istock_000019764227_small.jpg

A macskák farka a teljes csontmennyiségük mintegy 10 százalékát teszi ki.

istock_000002557596_small.jpg

A gekkók lábfején több millió apró szőrszál található, amiket egy speciális kémiai anyag borít. Ezekkel a szőrökkel tudnak akár függőleges falon is gond nélkül felmászni, és akár egyetlen ujjukkal megtartani az egész testüket.

istock_000019848434_small.jpg

A asztronauta szót a görög nyelvből származtatjuk, a csillag és a hajós szavak együtteséből.

istock_000040120926_small.jpg

A csontjainkban található kalcium és a vérünkben levő vas egyaránt évmilliókkal ezelőtt óriáscsillagok robbanásából származik.

istock_000007153728_small.jpg

A nílusi krokodil akár két óráig is kibírja levegővétel nélkül a víz alatt, amíg az áldozatára vár.

GIANT-SALAMANDER.jpg

A kínai óriásszalamandra akár 1.8 méter hosszúra is megnőhet, ezzel kiérdemelve a bolygó leghosszabb szalamandrája címet. Az állatnak kifejezetten paprika illata van, és olyan hangokat adn ki, mint egy kisbaba.

istock_000011830273_small.jpg

A kisbabák négyhónapos koruk előtt egyszerűen nem érzik a só ízét.

istock_000012350116_small.jpg

Az emberek bizonyítottan jobban szeretik a kék fogkeféket, mint a pirosakat.

istock_000003424110_small.jpg

Régen úgy tartották, hogy egy szamár csókja enyhíteni tudja a fogfájást.

istock_000003686929_small.jpg

Tudományos kutatások szerint a legjobb időszak egy délutáni szundira délután egy és fél három között van, mert ilyenkor picit csökken a testhőmérsékletünk, és ettől álmosak leszünk.

istock_000039597380_small.jpg

Mivel a Földünk forgási sebessége nagyon lassan, de folyamatosan változik, a dinoszauruszok idejében még csak 23 órából állt egy nap.

istock_000024720992_small.jpg

A kolibrik szárnyai akár másodpercenként 200-at is verhetnek. 

istock_000011083796_small_0.jpg

A hím pandák kézenállva pisiléssel jelölik meg a területükhöz tartozó fákat.

istock_000036723260_small.jpg

A csikóhalak egymástól függetlenül tudják mozgatni a szemeiket, akár ellentétes irányba is nézhetnek, hogy jobban lássák a közeledő ragadozókat.

istock_000005322708_small.jpg

Ahhoz, hogy megsüljön rajta a tojás, egy járdának legalább 70 Celsius-fok melegnek kell lennie.

istock_000006639302_small.jpg

Mexikó egyes kristálybarlangjaiban 300 méter mélyen akár busznyi méretű kristályokkal is találkozhatunk.

istock_000013617962_small.jpg

Létezik egy gép, ami hanghullámokkal képes tüzet oltani.

istock_000010267975_small.jpg

Antarktika területének 99 százalékát jég borítja.

istock_000018412619_small.jpg

A legmagasabb hullám, amin sikerült szörfözni, akkora volt, mint egy 10 emeletes épület. Legutóbb egy Andrew Cotton nevű szörfös jelentkezett be a világrekordra, az ő hulláma állítólag 24,3 méter magas volt, de egyelőre még nem erősítették meg hivatalosan. A jelenlegi rekord 23,77 méter.

istock_000000238184_small.png

Ha a Föld akkora lenne, mint egy homokszem, akkor a Nap akkora, mint egy narancs.

istock_000024177926_small.jpg

A legelső lovak akkorák voltak, mint manapság a sziámi macskák.

istock_000014449842_small.jpg

Az Antarktika kivételével minden kontinensen terem kukorica.

istock_000027226661_small.jpg

A csikóhal nem pikkelyei vannak, hanem csontpajzsok.

istock_000019229144_small.jpg

Naponta 50-100 hajszálunk hullik ki.

istock_000039229604_small.jpg

Az armadilló neve spanyolul azt jelenti, hogy páncélos kis apróság.

istock_000018780469_small.jpg

A világ legkisebb gyümölcse Utricle névre hallgat, és nagyjából akkora, mint egy kisebbecske hangya.

istock_000016035552_small.jpg

New Jerseyben a legmagasabb a világon a "plázasűrűség."

istock_000022027771_small.jpg

A komodói varánusz egy perc alatt akár két kiló húst is meg tud enni, az állat zsírtartaléka pedig a farkában található.

istock_000003993246_small.jpg

Jelenleg alig 100 ember beszél folyékonyan latinul az egész Földön.

01_1.jpg

Egyes viking vezéreket a hajójukkal együtt temettek el.

istock_000002290296_small.jpg

Bármelyik adott pillanatban a felhők a Föld mintegy 60%-át borítják be.

istock_000025299151_small.jpg

Minden emlős nevet, ha csiklandozzák.

istock_000022553917_small (1).jpg

A foltos hiénák képesek megemészteni a bőrt és a csontokat is.

istock_000026787790_small.jpg

A tarajos sül tüskéi olyan hosszúak, mint három ceruza (40cm).

istock_000003478198_small.jpg

A tudósok szerint, ha álmodunk valamilyen tevékenységről, akkor jobbak is leszünk benne. Tehát aki sokat álmodja azt, hogy focizik, az ügyesebb is lesz a pályán.

istock_000032155842_small.jpg

Az ember haja nyomokban aranyat tartalmaz.

istock_000026497300_small.jpg

Az Uránuszon két évszak van: nyár és tél. Mindkettő 42 földi évig tart.

istock_000001244718_small.jpg

Egyes felhők akár 160 km/h sebességgel is repülhetnek, a széljárástól függően.

heart_0.png

Az emberi szívizom olyan erős, hogy akár 9 méterre is el tudná "spriccelni" a vért.

istock_000011062492_small.jpg

Csupán az emberiség 2 százalékának zöld a szeme, a zöld szem a nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál. És ami még furcsább, hogy a hírességek körében is gyakoribb, mint az átlagembereknél.

istock_000019939825_small.jpg

Minden háztartásban, hotelben és kórházban a tévé távirányítón van a legtöbb baktérium.

istock_000039533236_small_0.jpg

A Plutót egy 11 éves angol lány nevezte el, még 1930-ban.

istock_000015737364_small.jpg

Az ember vére ezerszer "kerüli meg" a testét egy nap alatt.

istock_000015132439_small.jpg

A hallás a leggyorsabban reagáló érzékszervi tulajdonságunk. Már 0,05 másodperc alatt felismerünk egy zajt.

istock_000010947677_small.jpg

Bár a lábatlan gyík úgy is néz ki, és úgy is mozog, mint egy kígyó, valójában - ahogy a magyar neve is jelzi - csak egy gyík, lábak nélkül.

istock_000023970919_small.jpg

Az ókori görögök úgy tartották, hogy az ember akkor változik vérfarkassá, ha megeszi egy másik ember húsát.

Végszó helyett

Ennyi volt, én imádtam mind az ötvenet, remélem ti is. Ha pedig egyszer megjelenik a könyv magyarul, feltétlen beszerzem, mert jópofa kis olvasmány. 

19 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palladrin 2014.09.04. 15:32:31

Esetleg angolul is megtanulhatnál... 5000 db egysoros még nem a világvége ...

Média Panda 2014.09.04. 15:48:25

@Palladrin: ha nem tudnék angolul, hogy született volna ez a poszt? Viszont ha már megveszek egy könyvet, akkor jobb szeretném magyarul megvenni, ennyi :) Pláne, hogy gyerekkönyv, szóval ha meg is venném, nem igazán "magamnak".

Palladrin 2014.09.04. 15:49:27

@Média Panda: Akkor itt a lehetőség! Vedd fel a kiadóval a kapcsolatot, hogy szívesen lefordítanád ... még pénzt is kaphatsz érte! :)

szita szita péntek 2014.09.04. 16:18:35

Ebből az 50 érdekes tényből 25 nem lepett meg, kb én is ezt mondtam volna, ha megkérdezik, 12 db számomra teljesen érdektelen, a maradék 13 új infókkal gazdagított -> ez utóbbiakból igazából 7 db volt, amit tényleg érdekesnek is találtam. 50-ből 7 és gondolom ez már az író által válogatott anyag a könyv javából... Hááát , lehet nem fogom megvenni. :) Bár mondjuk gyerekkönyv...

Icarus 2014.09.04. 16:56:15

Az a kolibris 200/perc az inkább másodperc, kéretik javítani:
itt is meg lehet találni az infót:
en.wikipedia.org/wiki/Hummingbird
They hover in mid-air at rapid wing flapping rates, typically around 50 times per second, but possibly as high as 200 times per second... (second = másodperc)

"A portugálok kifejezetten illetlen dolognak tartják, ha valaki piros tintával ír valakinek." - szerintem ez mindenhol illetlenség, pl. nálunk Mo-n is, ha jól tudom.

"A tudósok szerint, ha álmodunk valamilyen tevékenységről, akkor jobbak is leszünk benne. Tehát aki sokat álmodja azt, hogy focizik, az ügyesebb is lesz a pályán." - remélem ez a repüléssel is így van :)

"Minden emlős nevet, ha csiklandozzák." - kivéve a macska, mert az letépi inkább a karodat.

egyébként nem akarom lehúzni, egész szimpatikus, de így magyarázatok nélkül sajnos csak egy (valószínűleg nagyrészt stockfotós), tehát még csak nem is igényes natgeo-s képekből összeállított, lapozgatós, fontos infókat csak nyomokban tartalmazó képeskönyvet kapunk. persze gondolom a cikkben szereplő képek nem egyeznek a könyvben lévőkkel, viszont az árából következően (12 $) kizárt, hogy minőségi HD képekkel lenne tele... emlékszem gyerekkorom természeti atlaszaira, az egyaránt tartalmazott érdekes-izgalmas infókat, gyönyörű képeket és felnőttként is értékelhető kontentet.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.09.04. 17:06:12

Azt bemutatták, hogy egy bolgáriai nőnek 147 cm-es bajusza van?

A 39 éves Szvetlana Sosemvoltová még 1973-ban kezdte növeszteni a felső ajkán lévő szőrpamacsot, amely mára már elérte a közel másfél méteres hosszt.

A hölgy – aki rendszeresen méri ékességét – ugyanakkor rámutatott, hogy az utóbbi években lassul a növekedés üteme: korábban évi 4 cm-t nőtt, de a két éve mért 136 cm-es hossz azóta mindössze 13 cm-t „hízott”.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2014.09.04. 17:11:55

Antarktika az magyarul Antarktisz.

A 100 latinul folyékonyan beszélö ember nehezen tudom elhinni (kérdés persze, mit értenek folyékony beszéden).
Latin nyelvü rádióadások, idegenvezetések vannak szerte a világban, a Vatikánban munkanyelv a latin, van egy csomó klasszikafilológus is a világban, vélhetöleg nekik is jól megy a latin.

Média Panda 2014.09.04. 17:21:04

@Icarus: teljesen jogos, köszi az észrevételt, át is írtam.

@α Ursae Minoris: Az Antarktika az maga a kontinens, az Antarktisz pedig a térség neve, a kettő nem ugyanaz (előbbi beletartozik az utóbbiba).

2014.09.04. 17:21:45

Antarktisz lesz az és nem Antartika.

A gekkó szőrszálait nem borítja speciális kémiai anyag, viszont a milliónyi szőrszál a van der Waals kölcsöhatás révén akkora tartóerőt biztosít, amitől a gekkó valóban felmászhat a függőleges falon (ugyanilyen elven működő mesterséges anyagokkal is kísérleteznek, ami egy embert is képes egy függőleges üveglapon megtartani).

Az a baj ezekkel az érdekes tényeket összagyűjtő könyvekkel, hogy csak ténynek látszó érdekességek vannak bennük. És ezen egy amatőr fordítás még ront is.

Bobby Newmark 2014.09.04. 17:24:08

@Palladrin: Ahhoz ez a minőség nem lesz elég...

Média Panda 2014.09.04. 17:33:49

@Ylim: De, Antarktika lesz az, hidd el. Pont felett van leírva, miért. Gekkóknál benéztem, mert hittem a forrásnak, lehet átírom majd.

2014.09.04. 17:53:12

@Média Panda: Attól, hogy az Antarktisz-t jelentő angol Antarctica-t k-val írod, még nem lesz a fő sziget neve. A fő sziget neve magyarul, ahogy a kontinensé is, Antarktisz, a kis szigetek pedig idővel mindannyian megkapják a saját nevüket. (Lásd még: Ausztrália). Hiszen, ha igaz lenne, amit az elnevezésekről írsz, akkor az általad megosztott érdekesség szerint a szintén jég alatt levő kisebb szigeteken terem kukorica, csak a fő szígeten nem.

A NatGeo és rokonai nem tudományos, hanem bulvármédiumok.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.09.04. 17:55:40

@Bobby Newmark: nem nagyon. Már azt sem tudom, hány azonosítóval regisztráltam ide.

Biztos a faszberger-szindrómám miatt van. Érzelmi típus vagyok, lelkileg nagyon érzékeny, könnyen hangolódom mások érzelmeire, ellenben szellemi kapacitásaim nem valami nagyok. Ez van.

Média Panda 2014.09.04. 18:08:47

@Ylim:

www.answers.com/Q/What_is_the_difference_between_the_Antarctic_and_Antarctica

hu.wikipedia.org/wiki/Antarktika

"Az Antarktika az Antarktisz földrajzi zónában elhelyezkedő kontinens." És a mivel a kukoricás állítás KONTINENST ír, nem szigeteket (nyilván), az az állítás pont úgy helyes. Nem én találom ki, tényleg ez a magyar neve. Az Antarktisz a Déli-Sarkvidék, ebbe beletartozik egy rakás sziget, és az Antarktika, ami a kontinens.

Pepibubó 2014.09.04. 20:56:44

Kedves @Média Panda:
Hihetetlen ez a bunkóság-cunami a hozzászólásokban. Látszik, hogy EZEKNEK fogalmuk sincs, mennyi munka egy ilyen összeállítás.
A magam részéről nagyon köszönöm, tetszik!

Média Panda 2014.09.05. 08:26:20

@Pepibubó: szívesen, és persze örülök, hogy tetszett :)

carradore 2014.09.05. 14:12:51

Köszi fáradozást! 8 teljesen új információt tudtam meg.

sélli_ 2014.09.08. 15:54:58

Panda, ne torodj semmivel/senkivel! Koszi a posztot! Annyira tipkikus hogy a hozzaszolasok 80-90%-a a fikazasrol illetve a szerzo lehulyezeserol szol. A sok unatkozo IQ fighter....
süti beállítások módosítása