Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Öt dolog, amit utálunk Budapestben

Öt dolog, amit utálunk Budapestben

// írta: Média Panda - kategóriák: budapest, lista, hazai

max.jpg

Szögezzük le az elején: imádok Budapesten lakni, ahogy a valószínűleg a legtöbb olvasó is, és sokkal nehezebb lenne azt összeszedni, hogy mi a jó a fővárosban, mert bőven hosszabb lista lenne, mint hogy mit utálok benne. Lehet hamarosan összeírom azt is majd. Viszont csak azért, mert összességében imádom a várost, még nem lehet elmenni amellett, hogy igenis vagy egy pár olyan tulajdonsága, amit ki nem állhatok.

Hogy borzasztó hangos

IMG_2160.JPG

Mint minden nagyváros, Budapest is egy nagy, állandó hangzavar, zajkavalkád, néha halkabb, néha meg sokkal hangosabb, de soha nincs csend. Ezt aztán vagy megszokja az ember, vagy állandóan szívja a fogát. Zaj mindig van: nappal a kocsik, buszok, vagy valami építkezés, a nagyvárosok szokásos fehérzaja. Amikor otthon pihenne az ember, de a szomszéd gyereke ordít, a szomszéd falat fúr, építkezik, este nyolckor indítja be a nagymosást, házibulit tart, akkor már kicsit morcosabbak vagyunk, de a többség azért megállja szó nélkül, meg elfogadja a tényt, hogy legközelebb meg ő fog falat fúrni, porszívózni, vagy épp házibulit tartani, és vállat von. Ez van, ki kell bírni, nagyváros, meg ilyenek.

Különösen szívás viszont a bulinegyed frekventáltabb részein lakni annak, aki csak kicsit is rosszul alszik: egy ismerősöm, aki ráadásul nem szar alvó mesélte, hogy minden nap, minden este hepaj van. Amire azt hittem túloz, amíg egyszer nála nem aludtam. Hajnal négyig, fél ötig nem nagyon van megállás, és ha a zene nem is ordít, akkor majd a fogyasztó vendégek, akik általában hajnalra már eleget fogyasztottak ahhoz, hogy a beszélgetés alaphangerejét ordításközeli szintre tolják át. Ugye aki bulizik, miért bulizna halkan? Amit péntek-szombat-vasárnap még valamennyire meg is ért mindenki, de ha kedd este nem tudnék aludni, azért már én is kicsit húznám a számat - aztán lehet beáldoznék a füldugómaffiának, akármilyen kényelmetlen is azzal aludni.

Hogy borzasztó büdös

Budapest_nyugati_trams.jpg

Ennek egyszer már szenteltem pár sors a Budapest, a húgyszag fővárosa című kirohanásomban, de még mindig meg tud lepni a város. Legutóbb a Nyugatinál a villamosról leszállva csapott arcba olyan precíz imitálása a szippantóskocsikra jellemző szagnak, hogy egy percig kerestem a tekintetemmel a kocsit, mire rájöttem, hogy nincs kocsi, ez csak Budapest.

Nyáron rosszabb a helyzet, olyankor mindig több az esti buli, az esti buli utáni hányás és utcára pisilés (jó esetben csak pisilés), és persze a villamoson, buszon, metrón mindenki izzadt lesz, akármit csinál. Felesleges is túlragozni, mert ez is tipikusan a nagyvárosok szindrómája, csak valahogy, amikor Prágában voltam, ott vagy nem tűnt fel ilyesmi, vagy valamit jobban csinálnak, mint mi. Mondjuk tény, hogy Budapest 2 millió lakossággal és baromi sok ingázóval dolgozik, de annyival nem kisebb a cseh főváros (1,2 millió), és ott tényleg nem lehet úgy eldobni egy követ, hogy ne egy csapat turistára essen, szóval érdekes.

Hogy borzasztó a közlekedése

BPO-646_63_huvosvolgy_2006-04-29.JPG

Na, ez az a téma, amit a végtelenségig lehetne pofozni. Egyrészt már a BKV megérne egy külön agyérgörcsöt, amikor az ember egy felújítás miatt kimaradó villamos késve érkező pótlóbuszán nyomorog kétszer annyi emberrel, mint amennyire a buszt tervezték, és az lerobban a francba, olyankor érzi igazán a túláradó szeretet a vállalat felé. Kedvenc látványom nyáron az ősöreg kékbusz, aminek menet közben eleve fel van csapva hátulja, mert különben kigyullad. Ezzel szerintem mindent el is mondtunk.

Lassan többet füstöl a kék metró mint nem, a buszok jelentős részét csak az isteni szerencse tartja egyben, meg feltehetőleg az évtizedek alatt belenyomkodott rágógumi. A BKV ellenőrök többsége úgy végzi a munkáját, mint aki legszívesebben az utasokba törölné a cipőjét (tisztelet a kivételnek), a sofőrök szintén (itt is). A troli esőben ráz, a lerobbant troli-tolás pedig lassan nemzeti sport lesz, és legtöbbször már azon lepődünk meg, ha jár a villamos, nem azon, ha nem. Főleg a rossz üzemben megkezdett építkezések, felújítások teszik próbára az ember türelmét, amikor egyértelműen azért áll szétbombázva a villamossín hűlt helye egy-két-négy hétig munkások nélkül, mert elszámolta magát a kedves tervező.

Autós kontra biciklis kontra gyalogos téren se jobb a helyzet. Egyrészt mivel ez még mindig egy kétmilliós nagyváros, az egy helyre sűrített tömeg miatt hibába futunk össze 100 udvarias, tökéletesen, szabályosan és értelmesen vezető sofőrrel az utakon, biztos hogy arra az egy-két-három idiótára fogunk emlékezni csak, aki szerint az elakadásjelző azt jelenti, hogy bárhol megállhat, vagy hogy az elsőbbségadás csak javaslat.

A gyalogosok kedvenc sportja a fővárosban a rohanásból egy másodperc átmenet alatt megállni teljesen, hogy szinte vetődve kelljen kikerülni őket. Ezt amúgy valaki elmagyarázhatná nekem, mert egyszerűen nem látok rá indokot, hogy miért történik. A közlekedők "osztályharca" meg aztán pláne borzalmas eredményeket szül: az autós utálja a hülye biciklist, a hülye biciklis a köcsög autóst, meg a hülye gyalogost, aki a bicikliúton rohangál, a gyalogosnak tulajdonképp mindegy, de azért utál mindenkit.

A közlekedési kultúra egész egyszerűen nulla. De legalább végre a többség jobbra áll a mozgólépcsőn, ritka a kivétel. Mondjuk a múltkor találkoztam valakivel, aki fuck the system jeligével középre állt be, terpeszben. 

Hogy az emberek átlépnek és átnéznek egymáson

westend.jpg

Sajnos ez valamennyire a hétköznapok reflexe lett már jelen sorok írójánál is. Amikor először gyűjtött a déliben vonatjegyre a lány még adtam neki, mikor kedden, szerdán és csütörtökön ugyanarra a háromszáz forintos jegyre gyűjtött úgy, hogy közben néha még távolabb is került a pénzösszegtől, már kicsit nehezteltem rá. Nyomtak már a kezembe képeslapot, hogy fizessen ki (fizesse a halál), de úgy, hogy éppen csak arcba nem vágtak azzal a gedvával, akartak már lízingelni szűzlányt, eladni viperát, minden volt már.

Ennek következtében sok más embertársamhoz hasonlóan rászoktam arra, hogy nem, nincs, nem tudom - ami borzasztó dolog, tudom, de annyira fel tudtam idegesíteni magam a szimpla A pontból B pontba jutás során az ilyenekkel, hogy egy idő után választani lehetett, hogy vagy megtanulom, hogy nem állok le senkinek a hülyeségét meghallgatni, vagy beletörődök abba, hogy állandóan ideges vagyok, mert megint baleknak néztek, a meg úgy éreztem, hogy lehúznak - mert az is történt.

De persze nem csak a hajléktalanokon és az ügyeskedő kéregetőkön néz ám keresztül az egyszeri, "közmondásos" budapesti, és itt most végig tessék odaképzelni a tisztelet a kivételnek szavakat: egészen addig nem adjuk át a helyünket, sehol, ameddig nem kifejezetten muszáj. Láttam már állni terhes anyukát röhécselő kamaszok felett (én voltam a rosszarc, hogy felállítottam őket, természetesen), kisgyerekes apukát a fiával, aki a kezét fogta, meg a kislányával a nyakában, meg rengeteg, rengeteg dolgot. Amikor valakit meglátunk két emberesebb szatyorral felszállni bárhova, már fel se merül a többségben, hogy átadja a helyét, csak mert az udvarias, kedves dolog lenne, és hasonló szituációban nekünk is milyen jól esne, nem?

Ha valaki rosszul van, akkor a többség látványosan nem néz oda, nehogy "észrevegye", és urambocsá még a végén valamit csinálni kelljen, segíteni neki, vagy mentőt hívni, és még meg is várni. Ki ér arra rá? Nehogymár. Nem szeretünk másoknak segíteni, legyen az budapesti, vidéki, külföldi, diák, apuka, hajléktalan, bárki. Nekünk se segít senki, nem? Akkor dögöljön meg mindenki.

Hogy nem csak borzasztó büdös, de borzasztó mocskos is

0cb13d76087e880e208055edc498debb4e49b00b.jpg

A szemetet aztán egy budapestinek se kell bemutatni. Mi vagyunk a napi tízmillió földre dobott csikk városa, mert mi aztán nem sétálunk tíz, húsz, vagy ötven métert a következő kukáig ezzel a hatalmas teherrel. Mi vagyunk a bulinegyedben túlcsorduló, majd egyszerűen földre hányt szeméttel körülvett kukák városa. Mi vagyunk a fűben, járdán ott hagyott kutyaszar, a falakról lecsorgó (jó esetben kutya) pisi, és a járda közepére száradt hányás városa.

Egyszerűen néha úgy néz ki a város, mintha több szemetet termelne, mint amennyit el bírnak vinni, és ami marad, marad. A mai napig nem értem azt a mentalitást, hogy a szemetet csak úgy eldobjuk, vagy otthagyjuk a buszon, metrón, villamoson. Én városom, te városod, mi városunk, miért kell ott hagyni a szemetet? Mindenhol van kuka, mindenhol ki tudod dobni, tényleg csak kicsit kell hozzátenni, hogy neked is, meg nekem is, meg mindenkinek ne úgy kezdődjön a napja, hogy egy üres Nestea üveget bámul, ami körbe körbe táncol a villamos padlóján.

A lomtalanítás horrora pedig külön kedvenc epizódja minden fővárosinak: az amúgy se éppen túl tágas utcák megtelnek bútorokkal, ruhákkal, törött tévéktől elkezdve kettérepedt vécéülőkékig mindennel, de tényleg mindennel, amit aztán módszeresen megemészt a főváros népe: zsákban raktad ki a megunt, felesleges ruháidat? Hiba, az első erre járó, erre szakosodott ember azzal kezdi, hogy KIVÁGJA a zsákot, mert úgy egyszerűbb megnézni, mi van benne. Akkor is, ha nem kötöd be a zsák száját. Nem viccelek.

A bútorok és tévék jelentős része végzi darabokra törve, mert hát péntek este berúgva mekkora buli szétverni egy tévét, ami nem kell senkinek. De láttam én már kocsik elé kihajított vécét (nem ülőkét, hanem a konkrét porcelántrónt), amit a kedves, feltehetően ittas srác három haverja szedett össze a kocsik elől villámtempóban, amíg a negyedik kivitte onnan a srácot, az autósok meg dudálták őket, mintha attól gyorsabban összeszednék. A lomtalanítás külön életérzés, egy mini-apokalipszis minden egyes alkalommal, ahol mindenki vagy Mad Max, bandita, és benzin.

Végszó helyett

Csak ismételni tudom az elején leírtakat: imádom Budapestet, és semmire nem cserélném el például az éjszakai kilátást, az éjszakai életet, Margit-szigetet, a Lánchídat, az egészet ahogy van. A négyes metrót se, de még a kékmetrót is csak nehezen. És hiába jut vagy száz "miértimádom" Budapestet erre az öt "miértutálomra", ettől még nehéz szó nélkül lenyelni a fent leírtakat, meg biztos mindenkinek megvan a maga saját, privát sérelme, a saját pofonja Budapest kérges kezétől.

Maximum nem ugyanaz, mint az enyém.

108 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Proper 2014.09.05. 14:46:25

Borzasztó közlekedés? Járt már a kedves szerző bármilyen más nagyvárosban?

Proper 2014.09.05. 14:47:04

A másik négy dolog meg ordas közhely. Illetve a közlekedés is, csak az még alaptalan is.

ildsisy 2014.09.05. 14:57:14

Mindennel amit le írt a kedves poszt író, egyetértek vele!!! Annak ellenére, hogy imádom Budapestet, soha máshol nem laknék, főkeg, hogy itt is születtem, - amit ő leírt sorban, összesítette az én gondolataimat, melyeket 2008. óta valósítok meg apránként a blogomban... :)

Bobby Newmark 2014.09.05. 14:57:22

A nyugatinál a villamosmegállóban biztos, hogy valami el van baszarintva a vízelvezetéssel, mert _mindig_ csatornaszagúak a kanálisok.

gmarc 2014.09.05. 14:59:13

A tömegközlekedés egyáltalán nem borzasztó. Tessék elmenni bármelyik égtájra, és megnézni, mit kínálnak a városok. Az, hogy a járművek öregek, és ezért sok a hiba, ez gond, de ettől még a hálózat, a járatsűrűség és az eljutási lehetőségek variálhatósága igencsak kimagasló. Nem mellesleg a késések jó részéért maguk az autósok a felelősek, a béna parkolással, meg a közlekedési szabályok be nem tartásával (behajt a kereszteződésbe úgy, hogy nem tud onnan kihajtani, ezzel blokkolja az oldalirányt, nem engedi be a buszt a megállóból, beparkol a megállóba, stb.).

Benzoylmethylecgonine 2014.09.05. 15:00:30

A közlekedés szerintem nem borzasztó. Nem tökéletes, de nem szarabb, mint általában bárhol.
Bicikliztem több mint egy évig napi szinten, sokszor keresztbe egész Pesten és Budán, és egy-két necces szitun kívül semmi sem volt, pedig anno a Kerékagyat olvasgatva biztos voltam benne, hogy az utakon élet-halál harc dúl és az első nap valaki áthajt rajtam. De előzékenyek voltak velem, és én sem felejtettem el szabályosan közlekedni vagy jóarcnak lenni. A közlekedési kultúra, mint olyan, pedig egyik (nyugati) országra sem igazán jellemző, én jókat szoktam szórakozni a motoros/biciklis/autós fedélzeti kamerákon, amiken ugyanúgy anyázás van, mint itthon. Nem, nem orosz videókról beszélek.

Tömegközlekedés ugyanez, több mint tíz éves metrós/buszos/villamosos/vonatos év alatt nem volt konfliktusom ellenőrrel vagy kalauzzal, mondjuk nem is blicceltem :-) Vannak bosszantó esetek, de hogy borzasztó lenne... (Természetesen nekem is egyből beugrik, hogy mekkorát anyáztam az egyik szigorlatom alkalmával az elővárosi vonatom kétórás késésén, de ha jobban végiggondolom, előtte sok hónapon keresztül max. 5 perc késések voltak, még télen is volt rendes vonatközlekedés.) Az egyetlen egy, ami tényleg gáz, az az M3 vonala, mert az tragikus állapotban van.
A mozgólépcső és helyátadás problémakörét kicsit felfújtnak érzem megint, a szánk kinyitásával mindent meg lehet oldani pl. a mozgólépcsőn. Ritka az, hogy valaki egy udvarias kérés után ott ácsorogjon, ne adj' Isten visszaugasson. Igaz, a helyzetfelismerés fontos, háromgyerekes vagy babakocsis anyukán, sok bőröndös turistán szerintem tahóság áttaposni, akármennyire siet is valaki.
A helyátadásról annyit, hogy hacsak nincs rommá tömve a jármű, kismamának, kisgyereknek, rezgő lábú öregnek mindig akad helye. Számomra ezért teljességgel érthetetlen és hihetetlen, hogy mennyiszer hallom az "ácsorgó kismama/idős ember" sztorikat, mert soha az életben ilyet nem láttam, kivéve amikor az illető maga szól, hogy le fog szállni, nem ül le. Ettől függetlenül muszáj vagyok elhinni, hogy a jelenség létezi, csak nekem nem volt még hozzá szerencsém. (Vagy én vagyok az, aki átadja a helyét...?)
/// Apropó, helyátadás. Az új piros vonatokon egyedül a kerékpárosoknak nem szeretik átadni a helyet, mert sajnos az ülések elhelyezése azt sugallja, hogyha nincs utas, akkor rakhatom oda a kerékpárt, holott a szabályzat pont fordítva írja. Ember legyen a talpán, aki a letelepedett 4-5 embert felállítja úgy, hogy legalább kettő ne húzná a száját, egy pedig ne küldjön el a kurva anyámba. De itt is van fejlődés, mert már előfordult, hogy sikerült. ///

A bűz, szemét és közöny pedig tényleg nekünk köszönhető... Ha bűz, akkor rögtön az aluljárók ugranak be, amik össze vannak szarva és hugyozva; cigicsikk, használt zsepi, csokipapír, metropol nem jut el a kukáig egyes embereknél. A tagelés a buszokon és villamosokon külön entitás. És persze a járdán lévő hányásfoltok, a jelenség azt hiszem végleg összefonódott a hétvégi Budapesttel.

Bobby Newmark 2014.09.05. 15:01:47

Ja, meg az is aranyos volt, hogy egyik este jött szembe a Jászai felé menet valami francia turista, és nagy ívben lengetve a farkát hugyozta össze a járdát teljes szélességében, ami a körúton azért nem kis teljesítmény.
Időzítenem kellett, hogy el tudjak menni mellette anélkül hogy lehugyozzon, mint valami szar platformjátékban.

Phimp 2014.09.05. 15:02:57

En azt hittem London a hugyszag fovarosa..

Benzoylmethylecgonine 2014.09.05. 15:04:14

@gmarc: két éve panaszkodtam norvég barátaimnak elég demagóg módon, hogy "bezzeg a pesti közlekedés és a BKV milyen használhatatlan...", aztán elmesélték, hogy náluk sokkal drágábban sem lehet eljutni rendesen sehová sem, annyira nincsen kiépítve és megszervezve az egész tömegközlekedés.

Bobby Newmark 2014.09.05. 15:07:11

Közlekedési kultúrához azért még annyit, hogy mi legalább jellemzően meglátjuk a lámpákat és jellemzően elfogadjuk a javaslatát, meg figyeljük azért a felfestést, és nem áll három sávban öt sor autó. Nem úgy, mint kissé délebbre innen...

Média Panda 2014.09.05. 15:08:18

@gmarc: tök jó, hogy a hálózat remek, de ettől még a géppark annyira katasztrófálisan öreg (szinte mindegy, hogy busz, villamos, vagy troli éppen), hogy az állandóan problémát okoz. És igazából önmagában az, hogy a hálózat jó, azzal te nem vagy előrébb. És nem azt írtam, hogy a tömegközlekedés katasztrófális, hanem a közlekedés úgy egyben, ahogy van. Hogy ez az autósok, a bringások, vagy a BKV hibája, vagy mindenkié egyben, az már igazából mindegy az élhetőség szempontjából nézve.

Bobby Newmark 2014.09.05. 15:09:31

@1,3,7-trimethylxanthine: Na hát mondjuk a norvégoknak kicsit fölösleges is, olyan ritkásan és kevesen vannak, hogy jobban jár az állam, ha mindenkinek kiutal egy saját autót, ahelyett, hogy tömegközlekedést üzemeltetne... :P

Phimp 2014.09.05. 15:09:54

Akkor erdemes lenne egy olyat cikket is csinalni, illetve szerintem inkabb ilyeneket hogy miert jo egy 2 millios nagyvarosban elni. Peldaul kezdhetnenk azzal a nagyobb es fontos elonnyel hogy fel ora alatt barhonnan be lehet erni a belvasosba. Ellenben egy 10 millios varossal, ahol mondjuk meg jobb is a kozlekedes.

Ez akkora elony amibol kifolyolag az emberek konnyebben jonnek ossze, szocializalodnak, szorakoznak. Sokal konnyebb az ismerkedes es ebbol kifolyolag az egesz eletvitel, kozhangulat. Meg hirtelen elhatarozasbol is par perc alatt lehet elerni a varos nevezetes pontjait. Esemenydusabbak es surubbek az ember hetkoznapjai.. ;)

Média Panda 2014.09.05. 15:13:05

@FOUREY: én tényleg nem akarok senkit megbántani, de az, hogy _van szarabb_ máshol, tökre nem jelenti azt, hogy ez ami most van Budapesten, bármilyen szempontból jó lenne. Csak annyit, hogy van szarabb is. Máshol. Ami igazából eléggé tök lényegtelen, mert van jobb is. Ha a világon sehol máshol nem lenne jobb, azt már elfogadnám érvnek.

Marcellusca 2014.09.05. 15:19:52

6.) Hogy tavasztól őszig szinte minden hétvégén le van zárva a fél város valamilyen rendezvény miatt.

chico 2014.09.05. 15:21:49

+1
parkolás. Úton, útfélen, oszlopokat kidötnve, csak hogy öt centivel közelebb tegyem le uticélomhoz a verdát. Kedvencem a fittnesstermek népe, na azok aztán se istent se embert nem ismernek, és mindezt azért, hogy télvíz idején rövidnadrágban sétáljon el a vállára vetett csurig töltött kommandószsákkal a terem bejáratától két centire beskatulyázott kocsitól, közben meg mindenki csodálja meg a kidolgozott izmait. Férfi, nő, egykutya.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2014.09.05. 15:24:17

Nem igazán értek egyet. Én laktam Budapesten kertvárosban (nem a Rózsadombon, hanem Zuglóban és Angyalföldön is), soha nem panaszkodtam a hangzavarra, mivel soha nem is volt hangzavar. Jó, évente egyszer a Sziget Fesztivál idején pár napig Angyalföldön sem lehetett nyitott ablaknál aludni, na bumm. Szóval akit zavar a bulinegyed zaja, az ne lakjon a bulinegyedben. A többi felsorolt "probléma" minden nagyvárosban jelen van. Én még annyi kutyasz@rt életemben nem láttam, mint Párizsban. Ehhez képest Budapesten manapság csak elvétve (a '90-es években sokkal gyakoribb volt). Sőt, mintha kevesebb lenne az elhajigált szemét is, mint régebben. Most egy másik európai fővárosban élek - na, hát a tömegközlekedés itt jóval gázabb, mint Pesten. Erről ennyit.

umidmerchant 2014.09.05. 15:24:36

minden viszonyítás kérdése: az előttem szólók már kivesézték a közlekedés témáját, én csak egyetérteni tudok, hogy a budapesti tömegközlekedés jó (és a külföldiek is dicsérik), persze a nagy üzemméret hibáival. Ez egy olyan dolog,hogy elvárod, hogy működjön, és csak akkor veszed észre, ha épp hiba van benne.
A szemetelés igazából csak szombat-vasárnap feltűnő, mert akkor nem járnak az utcaseprők (legalábbis én még nem találkoztam velük hétvégén). Egyébként a város alapvetően nem vészesen koszos (kisvároshoz képest igen, de ezt teszi a koncentrálódott embertömeg).
Az hogy hangos, azt én is utálom...

faith_healer 2014.09.05. 15:27:18

@Proper:
Egyetértek. Brüsszel közlekedése sokkal rosszabb: ritkák a járatok és a pontosságuk is hagy kívánnivalót maga után. A járműpart állapota az egyetlen, amiben Budapest előtt áll (mondjuk ebben nem nehéz).

Phimp 2014.09.05. 15:28:46

@Média Panda: En ugy gondolom hogy a korulmenyeket figyelembeveve kell itelekezni, ne feledjuk el hogy egy kelet-europai nagyvarosrol beszelunk. Ennek ellenere peldaul a Londonban elo brit ismeroseim mind le vannak nyugozve Budapesttol, tetszik nekik. A nagyobb varosokban sok esetben sokkal kaotikusabb a helyzet. Ugymond a nagyvarosokra jellemzo negativ dolgok hatvanyozottan jelennek meg a varos meretevel aranyosan. Igy peldaul a gettosodas es a buncselekmenyek jellege es szama is. Budapest egy lakhato es biztonsagosnak mondhato varos. Had emlitsek egy peldat.. iskolas gyerekek egyedul haza tudnak menni (illetve engedhetok) tomegkozlekedesi eszkozokkel..

Túrós (törölt) 2014.09.05. 15:29:02

Az emberek átnéznek egymáson ... öh wtf, oké sok a bunkó meg minden de most külföldön az utcán minden velem szembejövő nő rögtön rámugrik és leszop? Vagy nem értem mit kéne várni az utca emberétől, idegeneknek egymástól...

diszkriminans (törölt) 2014.09.05. 15:29:03

@1,3,7-trimethylxanthine:
Ha a megyei jogú városok tömegközlekedéséhez hasonlítod össze, akkor is nagyságrendekkel jobb, persze nyilván ez a város méretéből is adódik részben.

faith_healer 2014.09.05. 15:29:27

ÁÁÁh, fenének kell kapkodni:
Járműpart = járműpark
Előtt áll = előtt jár

2014.09.05. 15:31:48

Nyilván ha Londonnal vagy Béccsel hasonlítjuk össze Bp.-t akkor sokkal rosszabb lesz a kép, eltekintve a kosztól, ami mindenütt van, ahol sok az ember.

DE!!!

A kedves poszter járt-e már Belgrádban, vagy Pozsonyban, vagy Zágrábban, vagy Ljubjanában, hogy Bukarestet ne is említsem...?
Mert, ha nem, akkor mindent értek. :)

rexter 2014.09.05. 15:32:47

budapest kozlekedes vilagviszonlylatban is talan a legjobb.
Pesetn budos van, Budan nincs. budan kell lakni, se budos nincs, se hangzavar es kozel van Pest ahol lehet mulatni. Ennyi. semmi egyeb problema nincs.

diszkriminans (törölt) 2014.09.05. 15:32:53

@Bobby Newmark:
Egyrészt a skandináv országok ugyan ritkán lakottak, de nagyon erősen koncentrált a lakosságuk néhány nagyvárosba, tehát ez a gyéren laknak dolog nem igaz.

Másrészt Nyugat-Európában egyre inkább jellemző, hogy autó mellett is használják a tömegközlekedést, és pl. Dél-Amerika meg épp ott tart, hogy egyre hatalmasabbak a dugóik, mert egyre több embernek lett autója, és a fejlődő világban akinek van, az nem fog tömegközlekedést használni.

agent scully 2014.09.05. 15:33:53

ezt az öt dolgot minden nagyvárosról le lehet írni (olyan milliós lakosságtól számítva)
ráadásul Budapest mindegyikben olyan jó középmezőny, sőt a közlekedése kifejezetten jó

biztosan vannak olyan dolgok, amik ennél sokkal Budapest-specifikusabbak, szóval ha ellenállhatatlan késztetést érzünk egy ilyen cikk megírására, talán érdemes jobban elgondolkozni

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.09.05. 15:34:16

Ezek tényleg zavaró dolgok, de azért nem hiszem, hogy Budapest bármelyik szempontból kirívó lenne, elég eljönni egy hétre Londonba - én ezt mindenkinek receptre felírnám, aki a tömegközlekedés, a bűz, a kosz, vagy a bunkó emberek miatt panaszkodik. :)

diszkriminans (törölt) 2014.09.05. 15:34:33

Egyébként Budapesten a helyzet az, hogy a tömegközlekedés jó, az egyéni közlekedés rossz, a többi ponttal (bűz, zaj, stb.) meg egyetértek.

Bobby Newmark 2014.09.05. 15:38:13

@Média Panda: Egyébként ja, van néhány útvonalam, amin átszállásokkal együtt összesen negyed órát ver rám a BKV a _gyalogláshoz_ képest...

Phimp 2014.09.05. 15:38:52

@diszkriminans: Bobby, te jartal vagy laktal mar del-amerikai orszagban? Ott nem csak azert van egyre tobb embernek autoja es jar azzal mert fejlodik az orszag, hanem teljesen mindennapos esemeny peldaul az hogy gepfegyveres bandak szallnak fel a buszra vagy metrora es lerabolnak mindenkit.. :)

gizmo26 2014.09.05. 15:39:20

Külvárosban kell lakni, belvárost lehetőleg messze el kell kerülni, mert ott halmozottan érvényesül ez a sok probléma.

A tömegközlekedés zsúfolt, koszos és büdös, ráadásul tele van sok ostoba prolival, ezért rendes ember ha lehet, messzire elkerüli.

Biciklizni csak öngyilkosjelölteknek érdemes, ráadásul a távolságok meg a budai hegyek miatt meg is izzad az ember, a munkahelyen zuhanyozni meg átöltözni minden reggel pedig nagyon nem oké.

Marad tehát az autó, nem hiába tisztességes ember azzal utazik mindenhova, pláne ha Budán lakik. Csak mivel sok rendes és tisztességes ember van ebben a városban, ezért folyton dugóban kell állni, amitől ideges lesz az ember, és akaratlanul is ráhúzza a kormányt a biciklistára, ha az előzni próbálja a sort. De ez nem a mi hibánk, hanem a biciklisé, mert pofátlan.

Phimp 2014.09.05. 15:39:56

Ja bocs nem neked Bobby.. ;)

Média Panda 2014.09.05. 15:41:41

@agent scully: én értem, hogy ezek máshol is gondok, de attól, hogy Londonban is büdös van, meg itt is büdös van, attól még nem lesz jó, hogy büdös van, tehát ugyanúgy probléma, és ugyanúgy nem szeretjük, hogy büdös van. Attól még ezek ugyanúgy gondok, hogy máshol is előfordul.

Advanced Flight 2014.09.05. 15:41:56

Poszter akart írni egy Budapest-fikázó cikket, de még arra sem volt képes, hogy legalább valódi problémákat szedjen össze. Budapest zajos? hol? mert ahol pl. én lakom, ott csönd van és madárcsicsergés. És a kosz, a bűz sem igaz generálisan, csak a nagyon zsúfolt belterületi részekre.
Rossz a közlekedés? aztán mihez képest? van egy etalon, amihez mérni kell? szerintem ennyi pénzből, ilyen szar városvezetés mellett a tömegközlekedés kisebbfajta csodával ér fel Budapesten.
Tehát végső soron van egy közel 2 milliós nagyváros, melynek egyes részei koszosak és büdösek.
Csakhogy ez nem bug, hanem feature, uis minden nagyváros így működik.
Jó hogy azt nem írta a szerző, hogy azért utálja a nagyvárost, mert sok ember lakik benne.

Bobby Newmark 2014.09.05. 15:43:46

@diszkriminans: Na jó, de Oslo is csak harmad akkora, mint Budapest...

Phimp 2014.09.05. 15:47:52

@Média Panda: De egy nagyvarosban ahol sok az ember, sok a ceg, uzletek, tevekenyseg, kozlekedes, ott mindig budos lesz nem? Ezzel nincs mit csinalni, szerintem minden nagyvarosban budos van..

Jart mar valaki a South Kensington tube station melletti sajtboltnal? Na ott van igazan budos!! :DD

Média Panda 2014.09.05. 15:52:44

@Phimp: Mostmár kezdem tényleg azt hinni, hogy nem tudom érzékeltetni a problémát. Attól még, hogy minden nagyvárosban büdös van, és ez a nagyvárosi lét elkerülhetetlen velejárója, attól még nem kell SZERETNI, hogy büdös van, sőt, lehet utálni, hogy büdös van, nem? Akkor is, ha nem lehet vele mit kezdeni. Ne mondja már nekem senki, hogy ő kifejezetten szereti, hogy büdös van Budapesten. Valószínű utálja. Attól még, hogy _más nagyvárosokban_ is büdös van, még nekünk _itt_ nem lesz kevésbé büdösebb, és nem is fog kevésbé zavarni, ugye. Sőt, itt akkor se lesz kevésbé büdösebb, ha vannak helyek a világon, ahol még ennél is büdösebb van.

liamtnemunom 2014.09.05. 15:55:31

"Sajnos ez valamennyire a hétköznapok reflexe lett már jelen sorok írójánál is. Amikor először gyűjtött a déliben vonatjegyre a lány még adtam neki, mikor kedden, szerdán és csütörtökön ugyanarra a háromszáz forintos jegyre gyűjtött úgy, hogy közben néha még távolabb is került a pénzösszegtől, már kicsit nehezteltem rá."

Na látod. Pontosan ezért "nézünk át egymáson". De valahogy nem értem az érvelésedet, kicsit kognitív disszonanciát vélek felfedezni. Ha nem akarsz átnézni másokon, akkor adjál pénzt mindenkinek, aki valami barom sztorival odajön hozzád, adott esetben.

Ugyanez áll a többi dologra is. Ez egy kétmilliós város, nem egy kétszáz fős falu, az emberek nem pofáznak bele a másik életébe. Biztos ideköltözve egy kis időbe kerül ezt felfogni és megszokni, de ugyanakkor a budapesti emberek nem fognak amiatt megváltozni, mert valaki "fel"költözik, és nem tetszik neki valami.

Phimp 2014.09.05. 16:04:52

@Média Panda: Teljesen vilagos amit mondasz/irsz. Ezzel igazabol szerintem nem lehet mit csinalni. szerintem sokkal rosszabb helyzetben vannak azok a nagyvarosok amelyeket meg folyo sem szeli at.

Igazabol en egy dolgon lepodtem meg, hogy irtal egy olyan cikket is hogy 'Budapest, a húgyszag fővárosa' Ebben a megfogalmazasban ugy tunik mintha legalabb Europat tekintve erdemelne ki ez a varos ezt a negativ jelzot. Szerintem ez egyaltalan nem allja meg a helyet. Vegig kell menni London belvarosan egy pentek este amikor minden munkahelyrol sereglenek a kocsmakba az oltonyosok hogy picsara igyak magukat es a vegen mar arra nem kepes hogy bemenjen a klotyora. Eppen ezert helyeznek ki kulteri piszuarokat de mar lehet azt sem latja legtobbje. Gondolom az ir skot es skandinav nagyvarosokban sincs ez sokkal maskepp..

Média Panda 2014.09.05. 16:10:16

@liamtnemunom: szerintem van már egy évtizedes tapasztalatom ezzel a várossal, ha nem több. Attól, hogy nem fog senki megváltozni se miattam, se miattad, attól még a felsoroltak egyike se jó dolog.

Phimp 2014.09.05. 16:15:33

Ja emlitek meg egy szerintem nagyon elonyos dolgot Budapesttel kapcsolatban. Amikor Londonban eltem joparszor felfigyeltem arra es most is amikor atmegyek, hogy (bocsanat gusztustalan leszek) az orrombol tavozo massza sotet szinu. Budapesten teljesen normalis. Ez azert van mert a napi metrozas olyan mereteket olt hogy a fekekbol tavozo fem es szenpor osszegyulik, gondolom az ember tudejeben is. A hosszutavu kovetkezmenyeibe bele sem merek gondolni..

Meg egy nagyon jo dolog, a budapesti metrokon lehet telefonalni mert van terero! ;D

látens liberális 2014.09.05. 16:23:49

Szerintem a tömegközlekedés elég jó Budapesten.Van ahol jobb , például Prágában ( olcsóbb, ésszerübb), de ezen a téren nincs szégyenkezni valónk.Öreg a járműpark, ez a probléma, de a többi része rendben van.

Bobby Newmark 2014.09.05. 16:24:48

@Phimp: Pff, hát nagyon jó, hogy van térerő, épp csak annyira csörög-csattog a metró, hogy úgysem hallasz a telefonban semmit. Ha meg fülessel próbálkozol, akkor meg azt nem értik, amit te beszélsz. Főleg ha közben beleszignózik és üvölt az utastájékoztató.

Majdnem a világ legfölöslegesebb fejlesztése volt ez az alagútba térerő projekt... :P

Phimp 2014.09.05. 16:30:28

@Bobby Newmark: Nem hiszem hogy annyira lenyegtelen dolog ez, eleteket is menthet akar. Szerintem nagy elony hogy barmikor elerheto az ember.

TBal 2014.09.05. 16:31:23

@agent scully: "ezt az öt dolgot minden nagyvárosról le lehet írni (olyan milliós lakosságtól számítva)"

én müncheni vagyok, és nem, nem lehet minden nagyvárosról leírni. Pl. imádok itt tömegközlekedni. Ami pl. nagyon más, hogy itt kb. félévente látok/szagolok egy (egy, mint számnév) büdös embert a járatokon összesen. Szemét itt is van, de lepusztult hely kevés - úgy kell nagyítóval keresni olyan házat, amiröl bárhol, akár 1 négyzetcentiméteren levált a vakolat.

Gáborom 2014.09.05. 16:31:53

Ha hisztis napom van és ideböffentem a vélt ésvagy valós sérelmeimet, vagy csak szimpla hisztimet, az már blog?

Phimp 2014.09.05. 16:32:46

@Bobby Newmark: Amugy ha mobil szolgaltato lennek valoszinuleg en sem hagynam ki a lehetoseget.. :D

Messzi Vetek 2014.09.05. 16:40:35

szerintem én csak annyit mondanék, hogy si tacuisses, philosophus mansisses. ebbe az írásba kár volt energiát fektetni. nekem meg elolvasni. illetve most meg kommentelni.

Ugly Davis 2014.09.05. 16:43:33

A közlekedés azért fejlődik...
Engem a sok kutya zavar, azaz nem konkrétan a kutyák, mert azokat bírom, hanem az idegbeteg ebek, meg a bunkó gazdáik. A társasházi kutyatartást meg kellene szüntetni, mert szegény jószágok kikészülnek, bármilyen felelős és rátermett is a gazdi, és a nagy része nem az, csak a fursztrációja ellen keres valami pitizőgépet és ez meg is látszik...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.05. 16:50:17

A közlekedés világszínvonalú. A többi igaz.

Perszonáltréner 2014.09.05. 17:09:20

A poszter életében nem járt más fővárosban szerintem. Budapest kifejezetten élhető, méretéhez képest igen tiszta, és a város másik végében tudok lenni fél óra alatt tömegközlekedéssel.
Zajjal kapcsolatban meg csak annyit, hogy Budapest egyik varázsa, tömegből/zajból, néhány busz, vagy villamosmegállónyira ott a természet (Kopaszi gát, valamelyik sziget, Gellérthegy, Normafa), és a csend.
Amúgy az állítások részben talán még igazak is (lehetnének), de akit ezek zavarnak, az költözzön tanyára.

kézműves étcsokimikulás 2014.09.05. 17:22:50

@bikmakk: " Szóval akit zavar a bulinegyed zaja, az ne lakjon a bulinegyedben."

ciculi,a bulinegyed kb 8 eve megy a belvarosban...akik mondjuk 50-60 eve ott elnek(tobbgeneracios nagy,polgari lakasok...)azok miert is koltozzenek el,csak mert manapsag a lerohadt berhzbol osszetakolt romkocsma a menoseg???arrol nem is beszelve,hogy milyen szinten ertektelenedett el az ingatlanuk a sok "joarcu" miatt...
ugyhogy ez most nem jott ossze...

@poszter>a kozlekedessel bakot lottel,nem kicsit,a tobbi pedig kozhely...
inkabb a kamu szelektiv hulladekgyujtesrol szedj ossze infokat,a "libaralis zold es falvedo" brigadok normalis eletet ellehetlenito tevekenysegeirol(homless kerdes,m0as elkerulo ellehetetlenitese,pl...)ha mar kozleskenyszerben szenvedsz...

Anomalocaris (törölt) 2014.09.05. 17:29:05

Mélyreható, eredeti írás, számtalan új meglátással.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.09.05. 17:31:43

@bikmakk: "Szóval akit zavar a bulinegyed zaja, az ne lakjon a bulinegyedben."

Ezt a gúnyos baromságot sokszor olvashatjuk. Rendben, én bulinegyedben lakom, és úgy döntök, hogy elköltözöm a bulinegyedből. Kinek adjam el a lakásomat, te nagyeszű, megmondanád? Biztos rengetegen vesznek lakást egy olyan helyen, ahol köztudott módon minden éjjel ordibálnak a szórakozni vágyók, meg az egymás egészségére vigyázó dohányosokat kirakják a nem is kocsmázó emberek ablakai elé ordibálni. Hogy adjam el ott a lakásomat annyiért, hogy Rákosbánatosban vehessek belőle legalább egy ugyanakkora panellakást, ami azért mégsem a jó üzletek közé sorolható tranzakció? Már persze ha elfogadjuk azt a jelenséget, hogy a szórakozni akarók késztetik menekülésre az évtizedek óta ott lakókat.

Én egy viszonylag csendes zuglói lakótelepi részen lakom, egy kicsit zajosabb utcából költöztem is. Az önkormányzat most kitett a ház elé egy padot, mert nappal jó a játszadozó gyerekekre vigyázóknak leülni rá. Helyes. Azóta majdnem minden éjjel kettőkor-háromkor is akadnak ráérő iskolaköteles korúak, akiket otthon ezek szerint nem hiányolnak. Költözzek tovább?

Egészen friss tapasztalat: Isztambul majdnem 15 millós város lett. Van tömegközlekedése, a turista legalább a sűrűn látogatott környék 5-6 kilométeres körzetében gond nélkül és egyáltalán nem ázsiai viszonyok között utazhat. Biztos több pénzük van, mint nekünk, de egy zsúfolt városban is létezik megoldás, ennyit meg kell jegyezni. (Most adtak át egy újabb metróvonalat, szerintük kell metró egy nagyvárosban. Akkor is, ha utálják a kormányt. Ja, és stadionjaik is vannak.)

Anomalocaris (törölt) 2014.09.05. 17:32:42

@TBal: München azért német viszonylatban is kiemelkedően kellemes és tiszta hely. Ott szívesen letelepednék.

Anomalocaris (törölt) 2014.09.05. 17:34:40

@kézműves étcsokimikulás: Azt hiszem, mára megvolt a kötelező ON-adagunk.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.09.05. 17:47:30

Ha az ablakom alatt zajonganának a bulizók, előbb egy nagy vödör jeges vizet öntenék rájuk, ha abból nem tanulnak, akkor jöhetnek a kövek.
A házban, ahol lakom, ott is mindig bezavarom a lakásukba a fiatalokat, amikor éjjel a gangon buliznak.

Jozsó_ 2014.09.05. 17:50:56

Talán egyedül a zaj témakörhöz szólnék hozzá. Persze, nagyváros meg zaj, meg minden. Szüleim vidéken laknak, ott meg állandóan megy a traktor meg a kombájn, ugat a kutya, ordít a szamár béget a birka. Plusz minden időpillanatban megy valahol a flex, meg a fűnyíró. Lehet mondani, hogy ezek természetes hangok, meg minden, de valójában a decibel ugyanúgy megvan.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.09.05. 17:54:09

@gizmo26: " tisztességes ember azzal utazik mindenhova" :D Ez most egy rosszul sikerült vicc akart lenni, vagy kioperálták az agyadat?

VO 2014.09.05. 17:54:11

Most aztán nagy igazságot szóltál... Melyik világvárosra nem érvényesek a fenti megállapítások?

nayousabi 2014.09.05. 17:58:09

Született budapestiként szeretném kiegészíteni egy hatodik dologgal, amit kimondottan utálok Budapestben. A körülbelül 70 százaléknyi betelepült magyar lakosságot, akik idejönnek mert tanulni, dolgozni valahol kell, használják a várost, esznek az asztaláról, de minden alkalommal amikor tehetik, oda is sz...rnak. Kifejezetten utálom amikor a hétvége közeledtével a körúti villamoson a bőröndjeikkel hazafelé tartók affektálva ecsetelik mennyire boldogok, hogy végre hazamehetnek, mert annyira utálnak itt lenni. Lehet tanulni és dolgozni máshol is, vagy nem kell ebbe a "szar" városba jönni bulizni. Az a szomorú tény, hogy a budapesti "bunkó" lakosság nagy részét ők teszik ki.

murray 2014.09.05. 18:28:50

@nayousabi: így van! én pesti (budai) vagyok de mindenki vidékről feljöve itt lakva szidja hogy "bunkó pestiek" -értsem magamra pl, meg minden. ha nem tetszik akkor tessék hazamenni a fatornyos kis faluba és éhendögleni mert nincs meló meg halálra unni magát.

dex.ion 2014.09.05. 18:41:42

@Phimp: https://www.google.hu/maps/place/South+Kensington/@51.49409,-0.17411,2a,90y,90t/data=!3m5!1e2!3m3!1s9315829!2e1!3e10!4m5!1m2!2m1!1stube+station+South+Kensington,+Egyes%C3%BClt+Kir%C3%A1lys%C3%A1g!3m1!1s0x0:0xfef74f40edb435de!6m1!1e1

donciba 2014.09.05. 18:47:10

Én ebben a városban születtem,azóta itt élek. Idegenvezetőként volt alkalmam jó néhány nyugati,és keleti nagyvárosban megfordulni,és észrevenni néhány különbséget. Amit biztosan állíthatok Budapestnél szebb várost eddig még nem találtam. Itt elsősorban a földrajzi adottsága páratlan. Két arca van,a nappali,és az esti. Az elmúlt pár évben látványos fejlődésen ment,és megy át a város. Rengeteg dolog megújult,szépült,épült. Ami a tömegközlekedést illeti kimagaslóan jó.Persze van még hova fejlődni,de azért vegyük már észre a sok új buszt,az új metrókat,a combinót. A fejlődés nem állt meg szerencsére,és van már utastájékoztató rendszerünk,ami még nem forrt ki,de már most jobb mint pld Rómában,ahol rég óta üzemel elvileg,csak éppen semmire nem jó. Aztán lesz új villamos vonal,( fonódó )és megújuló vonalak,új villamosokkal,végre felújítják a hármas metrót is, és hamarosan lesz elektronikus jegyrendszer is,amihez már ott vannak az új automaták. Ja és lesz beléptetőkapu a metrókban. Csak pár dolgot írtam le ,amitől talán egyszer megéljük,hogy a BKV-t még szeretni is fogjuk :-) Ki tudja? A kosz,meg a szemét semmivel nem több mint az agyon majmolt Róma-Párizs-London stb városokban.Szerintem ,és a külföldről először idelátogató turisták szerint is Budapest gyönyörü,lüktető igazi nagyvárosi életérzést nyújtó,mégis biztonságos város,ahol ráadásul jókat lehet enni,és színvonalas a szállodai szolgáltatás is. Végül egy személyes tapasztalatot mesélek. Nem olyan régen egy Párizsból érkezett idősebb emberekből álló kisebb csoportot este elvittem a kettes villamossal egy körre. Ezek az emberek soha nem jártak elötte Budapesten. Amikor a Jászairól elértük a Parlamentet ( ami most már gyönyörűen ki van világítva,)meglátták, hát azok az arcok mindent elárultak. De utána jött a Dunai panoráma, a hidak stb. Amikor vissza érkeztünk elmondták ,hogy nem találnak szavakat. Csak ámultak bámultak,és ez a mondat megmaradt bennem. " Mi Párizsból jöttünk, de Önök nem is tudják milyen gyönyörű városban élnek " Szerintem ez legyen a végszó.

Velemenyem szerint.... 2014.09.05. 18:52:44

Ezt valami szerencsétlen vidéki csávó állította össze, Ha zavar a nagyváros költözz vissza. Budapest egyik területen sem kíríívó abban amit írtál. Vanna jobbak minden területen, de összességében elég erős játékos. És gyönyörű város.

donciba 2014.09.05. 18:53:44

@donciba: Már mint az én végszavam :-)

dukeekud 2014.09.05. 19:15:03

Egyetertek, koszos, budos, zajos szemetdomb.
Megoldas a gepjarmuvek es a reszeg, drogos tahok kitiltasa.

fodorb 2014.09.05. 19:25:08

Nagyjából én is egyetértek a cikk íróval.
Amivel nem :
Mozgólépcsőn, miért is kellene jobbra állni ?
Egy lépcsőfokon simán elfér 2 ember, 2 szer annyit tud akkor a lépcső vinni, mintha csak 1 áll fent !
És akkor nem kellene várakozni a metronál ahol jelenleg sor szokott kialakulni, jellemzően a Deák tér, 2-3 közt, de más állomáson is elő szokott fordulni.
Ráadásuh, ha valami oknál fogva megáll a lécső, azok akik sietnek pórul járhatnak.

A másik a szemét kérdése, takarítani kellene az emberek után, a hulladékelszállítoknak nem kellene otthagyni a kukán kivüli szemetes zacskót, mindannyian szorultunk már meg ilyen téren /elsősórban családi házas övezet/.

Pl. Hévízen, ott mindent elvisznek, ha 3 zacskót teszek ki a kuka mellé, azt is.
és ugyanennyi pénzért 2 szer viszik a szemetett, míg itt Bp en egyszer, a csúcsidőben (nyáron) 3 szor.

A természetvédelmi területeken, ha már ott van a kuka, ki is kellene üríteni, beletenni a szerencsétlen túrázó, de már jön ki belőle.

galaxiscsirke 2014.09.05. 19:43:36

Bpn az autózás az,ami halál. Ehhez képest az "álomváros" Drezda, ott volt szerencsém autózni, és ami elemi erejű meglepetésként ért,az az,hogy nem hallottam dudálást. Egyetlenegyet sem. De olyat se láttam,ami bárki szerint indokolhatta volna (index nélküli elévágás, agyatlan satufék a kereszteződés kellős közepén,v. beállás középre akkor is,ha nem fér be a kocsisortól,és a keresztforgalom máris blokkolva,stbstb). Megy a nép 50nel, összes sáv tele,és jól látszik,hogy már hosszú ideje van zöld,tehát hamarosan váltani fog,és érdekes módon nem álltak neki agyatlanul gyorsítani,hogy ők még átférjenek,sárgán szép kényelmes lassítással megállt mindenki,és nem tapasztaltam azt a pesti népszokást se,hogy egy üresebb sávban előremegy a user,utána veszettül tolaxik,hogy visszasorolhasson pár autóval előrébb, nameg azt se,hogy a piros azt jelenti,hogy még 2 autó átfér. Alapvetően utálok városban vezetni,de ott kifejezetten nyugis és pihentető volt. Ja,és mindenki (szó szerint mindenki) indexelt,amikor kellett,beengedte,aki sávot akart váltani,a teli úton megálltak,ha vki az út mellől el akart indulni,stbstb. Komolyan mondom,hogy volt,hogy azt hittem,hogy mindjárt felébredek,és mindenki kiröhög,ha elmondom,mit álmodtam :)

zobod 2014.09.05. 19:44:04

Se nem szerettem, se nem utáltam Bp.-t, egyszerűen ott éltem egy időben, mert a munkám és magánéletem szempontjából akkor így volt a legkényelmesebb. A környezetemben élő emberek többsége ezzel így volt. Se nem utálta, se nem szerette a várost, csak egy élethelyzetnek tekintette, hogy bp.-i lakos.

vmaast 2014.09.05. 19:52:43

@fodorb: Nem KELL jobbra állni a lépcsőn, legfeljebb illik. Hogy aki haladna gyorsabban, had menjen. Londonban pl. ezt annyira komolyan veszik, hogy nulla pulzussal megkérik a túristákat is, ha összevissza ácsingóznak.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2014.09.05. 19:54:43

Budapest a világ egyik legszebb városa. Persze, vannak hibái, de semmi sem tökéletes, ugyebár.

A közlekedés kiváló, európai viszonylatban is: egyik itt élő olasz haverom mesélte, hogy amikor ment el bulizni az olasz haverjaival, azok nem hitték el, hogy nem kell taxi éjjel, hanem simán a busszal, villamossal fognak utazni. Meg, hogy Olaszországban a buszmegállóban a busz nem áll meg, csak akkor, ha pont a buszmegállóban vagy.

Már vagy 20 éve Drezdában egy dél-koreai házaspár(!) üvöltve dicsérte nekem Budapestet. hogy ők már jártak az egész világon, de ilyen szép várost, mint Budapest, még nem láttak.

Poszternek: ahol sok ember él együtt, ott mindig nagy
- a zaj,
- a kosz,
- és a káosz.
Ha ezeket elfogadja valaki, akkor tovább él 30 évvel! ;)

vmaast 2014.09.05. 19:58:48

@dukeekud: Meg a hisztis, csőlátású és ostoba sötétzöldek kitiltása ;-)
Szerintem ne kezdjük el ezt a "tíccsukkiazösszesatót..." dolgot, mert egyészt marhaság, másrészt nem ez a megoldás...

Nemzeti Dohányos 2014.09.05. 20:15:44

"Mi vagyunk a napi tízmillió földre dobott csikk városa, mert mi aztán nem sétálunk tíz, húsz, vagy ötven métert a következő kukáig ezzel a hatalmas teherrel."

Akkor ajánlom a budai Duna-partot, több kilométeren át nincs kuka. Ahol meg van, jellemzően buszmegállóknál, ott leszerelték a csikkbilit, hogy ha már a megállóban nem lehet dohányozni, az se dobhassa el oda a kuka felgyújtásának veszélye nélkül, aki öt méteren kívül, vagy épp útközben szívta el.

dex.ion 2014.09.05. 20:32:16

@vmaast: az igazság vhol félúton van a kell és az illik közt, nyilván törvénybe nincs iktatva, de azért ki van írva, h jó lenne, ha így cselekednél.

gójgómitic 2014.09.05. 20:45:27

@Nemzeti Dohányos: Én meg ajánlom a Viii meg Vii kerületet, ahol közvetlen a kuka mellett dobja el Chipses zacskót, két literes kólás flakont, meg ami ép a kezében van . Annyira se képes, hogy ha mellette van beledobja. Ez pl ebben a két kerületben mindennapos.
A közlekedés szerintem nem gáz.
Az mondjuk nem igaz, hogy félóra tömegközlekedéssel a város egyik-végétől a másikba. Jó az kettőnek is, ha mondjuk Békásról Soroksára mész.
Én vidéki nagyvárosból költöztem fel és ahhoz képest itt a tömegközlekedés elég fasza.
Ott néha fél, hétvégén egy órát is kellett várni egy-egy buszra. Itt max 10 percet.
Nekem a tömegközlekedéssel nincs bajom.
Az viszont irritál, hogy nem csak az alja nép szemetel.
Egyszer egy társaságban iszogatunk két 18-19 évessel is. Jó szituált mind a kettő. Busz megállóban.
Kifogyott a flakon és lendületből eldobja mind a két nyikhaj, úgy hogy mellette a kuka.

- Ezt meg miért csináltad? Itt a kuka. Otthon is eldobod a szemetet?
- Nem otthon nem, sőt nagyon is pedáns vagyok.
- Akkor itt miért dobod el? Itt nem zavar?
- Mindenki eldobja, meg összeszedik.

No comment.

Advanced Flight 2014.09.05. 21:17:39

@Média Panda: "Attól még, hogy minden nagyvárosban büdös van, és ez a nagyvárosi lét elkerülhetetlen velejárója, attól még nem kell SZERETNI, hogy büdös van, sőt, lehet utálni, hogy büdös van, nem? Akkor is, ha nem lehet vele mit kezdeni."

Ja, értem, Captain Obvius, írtál egy posztot arról, hogy kék az ég és zöld a fű.
További javasolt témák:
"5 dolog, amit utálok a végbéltükrözésben"
"5 dolog, amit szeretek abban, ha egy modell külsejű szexistennővel szeretkezem"
"5 dolog, ami teljesen hidegen hagy a Mongólia elmúlt 10 évnyi élelmiszerexportjáról készített statisztikai elemzésben"

vuvuvu2 2014.09.05. 21:41:28

budapest szeretlek! szeretem hogy az emberek gátlástalanul szemetelnek az utcán, hogy az utcai szemetesekből ömlik a szemét, hogy az utcák és a parkok tele vannak cigarettacsikkekkel, buszmegállók környéke dettó, hogy minduntalan bűzös hajléktalanokba ütközök a városban, hogy az utcánkba most vezetik be a villamost, ami szuper lesz mert a házunktól alig pár méterre fektetik le a síneket, hogy emiatt vitézy szerint az ingatlanaink értéke az egekben lesz, hogy minden sarkon, de különösen az iskolák környékén egy italbolt és/vagy dohánybolt van, hogy betiltották a zárt terekben a dohányzást, ezért az összes kocsma és bár előtt ott állnak az utcán a cigiző prolik, hogy emiatt az ott lakók nyáron sem tudnak ablakot nyitni, hogy nekem mint gyalogos sportos életmódot kell folytassak, azaz jobbra-balra ugráljak a cigiző prolik és a járdára telepített vendéglátós teraszok mindenhova telepakolt asztalai között a gyalogoszónákban, vagy ugrabugrálhatok az autók és a szabálytalanul nem a kijelölt kerékpárúton közlekedő biciklisták között, hogy a környékünkön a villamos miatt nemsokára kivágnak százas nagyságrendben 50 éves fákat, amit majd a sashelgyen vagy a gellérthegyen telepítenek újra, hogy a polgármester az egészet fentről nagyívben - budapest szeretlek!

zila5 2014.09.05. 23:34:13

A helyzet az, hogy nem a város büdös, hanem az emberek. Egy BKV buszon például mindig sokkal büdösebb van, mint az utcán, ahonnan felszállunk rá.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.09.06. 05:49:56

Közlekedés:
Budapest: A Belváros széléből a világ végére 10 percenként megy a busz délelőtt 11-kor.
Debrecen: Az egész belvároson keresztülmenő busz 20 percenként jár délután 4-kor!
Melyik a borzasztó?

Sagodi 2014.09.06. 07:23:49

én úgy gondolom, hogy Budapestnek remek a közösségi közlekedése, a BKV szolgáltatása még így is jobb, mint a legtöbb hasonló európai nagyvárosban.

durbintss 2014.09.06. 07:28:05

@Túrós: ez a baj, hogy nem érted. Pl. többet mosolyogni egymásra. Ez amolyan perverz dolog errefelé. Pedig jobbá tenné a hétköznapokat.

samot 2014.09.06. 07:34:20

Nem a közlekedés rossz,hanem az eszközei!Azért 40éves buszokat Europàban nem nagyon làtni sehol.Büdös meg minden nagyvàrosban van a sok kipufogo gàz miatt.Budapest biztos benne van az elsö 3-ban a legszebb europai vàrosok listàjàn!Imàdom,màr több évtizede!

Sagodi 2014.09.06. 07:35:07

egyszer a házunk előtt egy hülyegyerek látványos mozdulattal hajította el a félig elszívott cigijét, mire megkérdeztem, hogy ember, mit szólnál hozzá, ha én meg a te otthonod elé hordanám a szemetem? nem értette, fogalma sem volt, hogy miről beszélek.

durbintss 2014.09.06. 07:35:42

Az általános büdöset a főleg sztem a KUTYAPISI okozza. Ezzel ideje lene már kezdeni vmit ! A Belvárosban mindenfelé vizeletfoltok éktelenkednek. Hiába mossák fel 2-3 naponta, még aznap újrakeletkeznek. Ha csak annyit tennének a kutyások, hogy 2dl vízzel fellocsolnák a kutyájuk pisijét, már sokat segítene az utcakép és a szag eltűntetésében. Addig marad a kétségbeesett klórmeszezés kapualjakban, házak bejáratai környékén.

Sagodi 2014.09.06. 07:39:55

a bkv ekézése helyett inkább arról kellett volna írni, hogy katasztrofális állapotban vannak az amúgy jobb sorsra érdemes épületek, az egész belváros rohad és méltatlan, ahogy bánunk ezekkel az értékekkel.

és büdösek és rendkívül környezetszennyezők a hajók. egy-egy dunai hajó százszor annyi káros anyagot okád ki magából a belváros kellős közepén, mint egy 40 éves busz. és ez mintha senkit sem zavarna.

samot 2014.09.06. 07:49:04

@vuvuvu2: Tudod ez màr csak igy van,ahol majdnem 2millio ember él.Ezalol azonban egyetlen egy europai nagyvàros sem kivétel!Szerintem vedd a kezedbe sorsodat és költözz!Megoldàs mindig van!

Drago Brutic 2014.09.06. 08:25:41

Hehe, ez a frusztrált vidékiek fröcsögőposztja?

Alick 2014.09.06. 08:28:40

Lehet fanyalgósdit játszani, de a világ minden nagyvárosának megvannak a saját problémái, ha nem ilyenek, akkor mások.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.06. 11:00:13

15ev utann voltam otthon az amerikai felesegemmel
cask nezett ki a fejebol, hogy par percenkent jona villamos a busz a metro a troli stb.
az voltneki furcsa, hogy a sofor nem varta meg meg leul....

fénycsepp 2014.09.06. 12:03:03

Azért a BKV géppparkja lassan, de biztosan megújul: a Határ útról Gyálra menő agglomerációs buszok szinte mind Volvók, sőt, egyre több a gázüzemű busz. Jó itt a közlekedés, rengeteg megálló van, és gyakran indulnak a járművek. Berlinben bezzeg 12 (!!!) percet kell várni vasárnap délelőtt a metróra.
Az is szuper, hogy egyre több gazdi begyűjti a kutyája termékét, szóval egészen jó város ez, hogyha az emberek lassan többet figyelnek a környezetükre. Amit viszont az emberek segítőkészségét illeti, lehet, hogy ez egy nagyvárosi szindróma. Egyszer elestem egy buszmegállóban, ahonnan legalább 10 járat indult. Senki sem jöttt hozám, de nem vagyok biztos, hogy egyéb nagyvárosban ugyanez lett volna...

blasiusii 2014.09.06. 12:37:28

@nayousabi: ó, ne aggódj, a vidékieknek is megvan a véleményük a pestiekről. Úgy emlékszem, Kiss Ádám vázolta fel egyik jelenetében a "vidéki paraszt - pesti k.csög" tengelyt. Az átlag pesti beképzelt (akár csak amiatt is, mert a fővárosba született), átkönyököl szenvtelenül mindenkin (a tömegben néha szó szerint), átnéz az embereken, és ugyanúgy panaszkodik a vidékiekre, mint vica versa. DE óriási különbség, hogy ő oda született, ez pedig nem valami privilégium, csak tény - valamint sok olyan szakma van, amit csak Budapesten lehet tanulni, ezért sokaknak MUSZÁJ sajnos a fővárosba költözniük. Ezt felejtik el a fanyalgó betondzsungeliek.

Nekem is az egyetem miatt volt muszáj Budapestre költöznöm (a szakom egyetemi szinten nem volt máshol - azóta már lett egyébként). Számomra nagyon kontrasztos hely, egyszerre lélekemelően gyönyörű, és lélekemésztően fertő. Mármint Pest. Buda más tészta, az már a "Dunántúl". Visszatérve a pesti oldalra: az V. kerület abszolút kirakat-városrész, mint egy kicsi Bécs, és tényleg lélegzetelállító - a környező belvárosi kerületek viszont már egy összefüggő rom(kocsma)-várost alkotnak. Ezt lehet szeretni, de szerintem nem kellene feltétlenül büszkének lennünk rá: rom rom hátán, miközben már üzletek már évekkel ezelőtt bezártak - már kínai/használt ruhaboltok is zárnak be a belvárosban, annyira "dübörög" a gazdaság, csak a kocsmák szaporodnak egyre, ahol hangosan hűbörögnek az angol fiatalok...
Mint már fentebb írták, a BKV-val remekül el lehet jutni mindenhová, gyorsan - ha közben nem robban le a szerelvény, illetve nem hányod össze magad a szagtól. (Én pl. a vasárnapi 4-6-os villamost zombi-expressznek hívom, mert szinte csak hajléktalanok utaznak rajta.) A szagokhoz visszatérve, remekül írták le páran, hogy mekkora állatkínzás a belvárosi betondzsungelben kutyát tartani, ezt én pl. betiltatnám. Sok komplexusos/frusztrált ember ezzel kompenzál valamiféle természet- és szeretethiányt. Szomorú egyébként. És lehet mondani, hogy Budapest még mindig tisztább más nagyvárosokhoz képest, de ez abból a szempontból rossz válasz, hogy Bp nagysága a már fentebb felsorolt nagyvárosok töredéke (ha 8 milliós város lenne, akkor elfogadnám, hogy pisaszagban áll a belváros). Ugyanakkor itt nem fújja ki a tengeri/óceáni szél a szagokat. Magát a szemetelést viszont nem látom borúsan, más városokhoz képest még úgy is elég jól állunk, hogy elég kevés a kuka. (Most a közmunkások is besegítenek? ...)

Bár sokat panaszkodtam, azért még egyszer hadd hangsúlyozzam ki, hogy Bp. tényleg egy jó adottságokkal rendelkező város, tele gyönyörű részekkel, azonban ne hunyjunk szemet azon dolgok felett, amin igenis javítani lehetne rajta! Egyébként a legaggasztóbbnak a VI-VII. kerületek helyzetét látom, ami az V. kerhez képest tényleg nagyon kontrasztos romváros lett, rengeteg pénzt kellene erre költeni, de a lakók elhatározása is szükséges: sokszor pár vödör festéken vagy egy magasnyomású vizes tisztításon múlna a "kulturált" városkép. Ehhez pedig a Pesten születetteknek és az oda költözötteknek is ugyanúgy feladatuk.

vuvuvu2 2014.09.06. 13:07:32

@samot: kezdem úgy érezni magam mint egy palesztin a gázai övezetben. köszönet neked is azért, hogy ma is hozzátettél ahhoz hogy ez a világ jobb és élhetőbb legyen. megjegyzem: itt születtem, mindig itt éltem, itt fizettem adót, nem keveset és nem használom a várost mint a 70% betelepülő, hanem teszek is érte. és igen, lehet véleményem. szerintem inkább te költözz el :-D

Túrós (törölt) 2014.09.06. 17:48:54

@durbintss: Mi? Miért? Esetleg az eladók egy üzletben, de azoknak is kötelességük mosolyogni ami meg alapból elég embertelen nekem. Ezen kívül meg ha mindenki fáradt, depressziós, stb miért mosolyogna egy idegenre? Ez az elgondolás valami tündérmeséből jöhet.

nayousabi 2014.09.06. 23:23:27

@blasiusii: Igen, ezt a zsigerből utáljuk a budapestieket életérzést már sokszor megtapasztaltam a saját bőrömön és meglehet, a te szemedet is ez vakította el, amikor olvastad az írásomat. A feltételezéseddel ellentétben nem utálom a vidékieket. Olvasd el újra amit írtam.
A budapesti születés nem privilégium de normális esetben ad egy érzelmi elkötelezettséget. Elég szomorú, hogy a vidékiek (tisztelet a kivételnek) csak betondzsungelt látnak a saját fővárosukban. Én nem tudok úgy utazni, hogy ne nézzem a bérházak stukkóit, az erkélyek cikornyás vaskorlátait, a kapudíszítéseket, a házak díszkivilágítását, a panorámát Pest és Buda között. Sorolhatnám, de minek, valószínűleg úgy sem érted meg, hiszen képes voltál azt írni, hogy nincsen miért büszkének lenni rá. Azt mondod, muszáj a fővárosba költözni. Rendben. Akkor tiszteld. Tiszteld, ahogyan az anyádat tiszteled, mert felnevelt, mosott és főzött rád és taníttatott. Aki nem képes erre, az csak egy élősködő, és sajnos túl sok gyűlt össze már ebben a városban.
Tulajdonképpen nem állt szándékomban reagálni, de a kutyatartás betiltására vonatkozó mondatod elgondolkodtatott. Pontosan erre jutottam én is a vidékiekkel kapcsolatban. Mert a kutya egy végtelenül érzelmes és intelligens lény és a benyomásom az lett az évek során, hogy a vidéki ember csak használni tudja ház vagy állat őrzésére és ezért némi helyet biztosít és enni ad neki. A budapesti állatkínzás azt hiszem abból áll, hogy rendszeresen összebújunk a kutyánkkal, beszélünk hozzá mint a többi családtaghoz, játszunk vele és élvezzük azt az érzelmi pluszt, amit cserébe ad nekünk.
Szóval itt a párhuzam a vidéki ember állattartása és főváros használata között. Csak a hasznát akarja kivenni belőle, érzelmileg nem tud hozzáadni. És ahogy a cigány lova is addig szokta az éhezést, amíg éhen halt, Budapest is csak romlik, amíg az itt lakók nagy része csak élni akar belőle.

blasiusii 2014.09.07. 00:25:30

@nayousabi: nem, nem utálom zsigerből a pestieket, sőt a barátnőm is pesti (!), de ő egy kertvárosi részben nőtt fel, és ő is ugyanígy látja a "betondzsungelieket": egyszerűen máshogy szocializálódik az, aki mondjuk, a VIII. kerben nőtt fel, ahol 2nm egy játszótér, és nagy a fizikai könyöklés, mint aki mondjuk, Észak-Budán. A kutyás vitához is hasonlókat tudok hozzáfűzni: van olyan vidéki rokonom, akinek a kutya egyfajta "szolga", és legkevésbé sem babusgatja, én viszont egy nagyobb vidéki városból származom, ahol ugyanúgy szeretik az ebeket, és a család szerves része. Ettől függetlenül tartom a véleményem, hogy embertelen a pesti betonnegyedekben állatot tartani - aki pedig egyszerre 2-3-4 (!) ebbel indul sétálni, az meg tényleg biztos, hogy valami komplexussal van megáldva.
A "tiszteld a fővárost"-vonallal nem igazán értek egyet. Ez ugyanis alapesetben egy kettős dolog, egyfajta szimbiózis. Egy mikro- vagy makroközösség tagjai ugyanúgy szerves részei a rendszernek, akár hamarabb, akár később kerültek a gépezetbe. Csak tisztázzuk: 130 éve még több német és zsidó lakott a városban, mint magyar ajkú. Például sok tudós és irodalmár költözött a századfordulón a fővárosba, és lásd: őket a főváros is tiszteli, mind a mai napig. (Szerencse, hogy a városvezetők nem úgy gondolkodnak, mint Te, mert akkor körülbelül nem lenne senkinek szobra a Bp-i utcákon :D )

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.09.10. 15:46:24

@gizmo26: Lenne pénzem, de nem akarok kocsit. Amúgy ez elég lényegtelen, továbbra sem értem, mi köze van a tisztességnek az autóval közlekedéshez.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2014.09.11. 11:46:30

Én nem tudok olyat mondani, amit utálnék Budapestben. Sőt, szeretem azt a várost, amikor felkel a nap, amikor vihar közeleg, amikor eső esik. Mindig más és más arcát mutatja felém, és mindig meglep valamivel. Utcákkal, épületekkel, kilátással, Dunával. Ahogyan szeretem a vidéket is, ahol felnőttem, az erdők illatát, a lubickolást, a mezőkön való önfeledt rohanást. És azért szeretem mindkettőt, mert olyan amilyen, és azt várom el tőle, hogy olyan legyen amilyen.

Reactor 2018.06.15. 00:22:03

A legtöbb dologgal egyetértek, sajnos Budapesten ennyire pocsék a helyzet, ennek jórészét amúgy a Demszky-féreg pályafutása okozta, aki engedte a lumpenproli vonalat kibontakozni a liberalizmus jegyében, és mái napig ez a szemlélet az uralkodó. Anno igenis volt egy pozitív hangulata Budapestnek, a klasszikus irodalmi és zenei művekből időnként még vissza is köszön, ma már szinte csak negatívumai vannak a fővárosnak.
A felsorolt problémákhoz hozzáírnám a brutálisan növekvő bűnözést (2010 óta megnégyszereződött az erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények száma, Sintér Sanyika azóta se rakott két hét alatt rendet), százalékos arányban nagyobb, mint Rióban vagy Johannesburgban. Idetartoznak még az elszállt ingatlanárak, a csaló ingatlanosok és lakásmaffiózók tömege, és a vízfej-jelenség, nevezetesen hogy ha meg is akarsz élni a fizetésedből, a fővárosban kell dolgoznod, akkor is, ha 300 kilométerre laksz tőle.

Persze lehet ujjal mutogatni, hogy de bezzeg Nyújorkban meg Delhiben mennyivel rosszabb, de ez meg nettó sorozatgyilkosok érvelése. Jajj bíró bácsi kéremszépen, én olyan jófiú vagyok, csak húsz embert öltem meg, nédda az a másik az százötven embert ölt le, tessék engem elengedni...nagggyon haladó gondolkodásra vall. Még véletlenül se javítsunk semmin, inkább ücsörögjünk tovább derékig a szarban, és örüljünk neki, hogy nem nyakig vagyunk benne, jujj de jó nekünk, whew!

@Phimp: Kivéve amikor 30 fős buckalakó hordák rajcsúroznak a buszon, és az ellenőr nem őket rúgná le, hanem a kisdiákot vegzálja, amiért hiányzik 0,5 mm az igazolványa sarkából. Az utasok kirablása, bszogatása is rendszeres a részükről, igaz, nem géppuskával, "csak" bicskával meg henteskéssel.

@Túrós (törölt): Arra próbált a cikkíró utalni, hogyha mondjuk infarktussal összeesel, nyugaton kisebb a valószínűsége, hogy otthagynak megdögleni az út szélén.

@rexter: Világviszonylatban a legjobb :D Tokióhoz vagy Shanghai-hoz képest úgy 150 év lemaradásban vagyunk.

@gizmo26: KRESZ szerint a kerékpáros előremehet lámpánál, tehát jogszerűen közlekedik.

@Advanced Flight: Ezek mind valódi problémák. Budapest nemcsak a Rózsadombból áll.

@liamtnemunom: Nem is kéri őket erre senki. De akkor ne akadjanak ki azon, ha szidalmazzák őket.

@Gáborom: Ha nem tetszik, ne olvasd, isten veled.

@nayousabi: Rendben, ha ráveszed a cégeket, hogy mondjuk Kelet-Magyarországba települjenek ki, ne a vízfejbe, és vidéken is ugyanolyan bért adjanak, mint a fővárosban, akkor ettől a jelenségtől már meg is lehetne szabadulni. Az ingázók bő 99%-a nem azért hurcolkodik Budapestre, mert ez nekik annyira fúdenagyonnagyon jó.
Ha megvalósítod, pár millió ember örökké hálás lesz neked.

@murray: Aha. Je. Tehát aki nem kapna máshol munkát, csak Pesten, az dögöljön meg. Prímán illik az erkölcsi felfogásod Lézerjanikáéhoz, egyazon fajzat kutyakölykei vagytok. Kongratyülésön.
Gulágosítani esetleg nem akarnád őket? Már csak az hiányzik.

@vmaast: Nem kell kitiltani, a dugódíjak meg az irreális parkolási összegek előbb-utóbb gondoskodnak róla, hogy a felső tízezren kívül eszébe ne jusson senkinek autóval flangálni a városban.
süti beállítások módosítása