Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
43 fotó a múltból és a jelenből, ami rádöbbent minket, hogy mennyit változott a világ

43 fotó a múltból és a jelenből, ami rádöbbent minket, hogy mennyit változott a világ

// írta: Média Panda

5b162f58a1cd1c79c5bcb601e3bf489e_970x.jpg

Egy fénykép többet mond ezer szónál. Két fénykép ugyanarról az eseményről, csak évek, évtizedek elteltével pedig még ennél is többet: ilyenkor döbbenünk rá igazán, hogy mennyire sokat változott a világ, nagyon, nagyon kevés idő alatt. Legyen szó akár a melegek elfogadásáról, a technika döbbenetes fejlődéséről, híres emberek arcán át a metró, vagy éppen Las Vegas a semmiből történő felvirágzásáig.

Az első hivatalos melegfelvonulás Londonban, ahol még rendőrök gyűrűje kíséri a felvonulókat. 2014-ben a Londoni LGBT felvonuláson a felvonulókat már a támogatók végeláthatatlan köre vette körbe.

69c8570929b6c0adba28f04fc9f9f91e_970x.jpg

793d058ac68dc5ac041c39485d673ea8_970x.jpg

Az első Wimbledoni teniszbajnokságot összesen pár tucat jómódú, arisztokrata néző követte 1883-ban. 2014-ben már kicsivel többen kíváncsiak az eseményre.

2e49d419bdd7e2989b6157a865402e53_970x.jpg

ad6160c3443f4b7fed6437aa200aa4b1_970x.jpg

Az első Rockefeller karácsonyfa állítása, az akkor még meg nem épült torony helyén 1931-ben, összehasonlítva a 2013-as fával.

bebf40fe2d93babc2a0f3951ac468c95_970x.jpg

3306b243046f71e4cf73a83be76ceec3_970x.jpg

Az első Glastonbury fesztivál 1970-ben: 1500 ember vett rajta részt, a jegy egy font volt, és ingyen tejet kaptak mellé. 2014-ben 135 ezer ember fizette ki a 225 fontos jegyet (87 ezer forint), tej helyett pedig már sör volt a "kísérő".

8c29c7a494a53a2bf7f3a3246f6a3d18_970x.jpg12df06c8e49850acc1a3ad9bf2f9dc26_970x.jpg

1903, Pittsburgh:  az amerikai Major League Baseball bajnokság első döntőjén az emberek beözönlöttek a pályára, a mérkőzés pedig így folytatódott tovább. 2014-ben már valamivel szervezettek voltak.

548220dcbe52722092b76142936e63f3_970x.jpg

24f7ccd6c68d330e9d4757de05ab8563_970x.jpg

Az első űrből készült fénykép, a fényképezőgépet egy V2 rakétára rögzítve lőtték ki 1946-ban. A második képen az Aurora Australis (Sarki fény, déli félteke) képe, amit a Nemzetközi Űrállomásról készítettek 2013-ban.

ac0c0f80f745677cc6c436aa7980bbea_970x.jpga7fc312864e6037678a4f2444f7104cc_970x.jpg

Az első Paralimpiai Játékok megnyitója 1960-ban, Rómában. 400 atléta volt jelen 23 országból, 8 versenyszámban indultak. 2012-ben, Londonban 4,300 atléta indult, 164 különböző országból világszerte, 20 különböző sportágban - és úgy köszöntötték őket, ahogy azt igazán megérdemlik.

260aed3cc70a95f5b11b38d38dd5fb11_970x.jpg

515aded93f17b5540d8f1bbc90a06789_970x.jpg

Sir Edmund Hillary, a Mount Everest csúcsát megmászó páros egyike (1953). És a második, 2013-ban készült kép szerint már bizony a fejlődő felszerelésnek és technológiának hála konkrét közlekedési dugó van a Mount Everesten.

c028ac5361bac3fb6d41f9d6320ced20_970x.jpg

30bbd6c85ec9a50479421802c64717f4_970x.jpg

Az 1930-as labdarúgó világbajnokság döntője, Uruguay, Montevideo város. Összesen 13 nemzet csapata indult a bajnokságon, mivel akkoriban még nem volt egyszerű eljutni Dél-Afrikába. Uruguay legyőzte Argentinát egy 4-2-es eredménnyel. Az idei brazil labdarúgó világbajnokságon 209 ország indult.

30f94e92f7731c127ad9e0225724c03f_970x.jpg

02c48140b0ef3dbac665db6f92fdb57a_970x.jpg

Az első fénykép a Holdról (1839), és az első fénykép, a Földről készült a Holdon (1969). A harmadik képen a Hold és a Föld látszik, Kína Chang'e-5TI műholdja készítette 2014-ben. 

deb6e2e931e562072043edc4b88cb032_970x.jpgaba06b716923edb77df4d3dd15efefb8_970x.jpg

dad7e4b27f2e7b0be059a2c0989a6967_970x.jpg

Három férfi versenyez maratonfutás versenyszámban, az első újkori Olimpián (1986). Összesen 16 ország versenyzett. A 2012-es Londoni maratonon 206 ország versenyzői léptek pályára.

4a4fa3124c227552d61d6e7a5c02c410_970x.jpg2792eb2c5f56b02f96cf0767fb4e69a3_970x.jpg

 

Az első neon-reklám felhelyezése Las Vegas-ban, 1941-ben. Manapság a város fényorgiája már messziről elvakítja a Nevada sivatagba érkezőket, annyi a harsány, éles fénnyel kommunikáló reklám és tábla.

75b11f5379fdd5e577ba3f8d3a40be7f_970x.jpg

5b162f58a1cd1c79c5bcb601e3bf489e_970x (1).jpg

Az első újkori Olimpia nézői (1986, Athén) összehasonlítva a Londoni, 2012-es Olimpiai játékok nézőseregével.

9e9461df91f24d408f31600e2fa332be_970x.jpg

effed1eacff09310fefbbd2e8282f7b3_970x.jpg

New York tehetősebb polgárai az első New York-i földalattira "menekülnek" a felszínen mindennapos dugók és nyüzsgés elől - 1904. Manapság a földalatti utazás már nem csak a gazdagok kiváltsága, és pont akkora a forgalom, mint a felszínen.

3d3730a7abfe3e19c71c72f54511a6ac_970x.jpgd49ef48313fc289f8516a7f7e62372ce_970x.jpg

Nyugat-Berlin lakói nézik, ahogy megkezdődnek a berlini fal építési munkálatai 1961-ben. Idén ünnepelték a Berlini fal leomlásának 25. évfordulóját, méghozzá világító gömbökkel.

9af8881898089ba40f504ba4a191738c_970x.jpg

385974_1280x720.jpg

BerlinWall2.jpg

Bill Murray, a David Letterman Show első vendége 1983-ban. 2014-ben ismét egy műsorban szerepeltek, ezúttal azonban már Lady Gaga is jelen volt.

9c321b2d090bca0aa90f1a61d47a9a77_970x.jpeg

b218a9bbdf1042fbab582f58d1d8a380_970x.jpg

A bostoni maraton szervezői megpróbálják megakadályozni Kathrine Switzert, hogy részt vegyen az akkor még csak férfiak számára fenntartott versenyen (1967). 2014-ben már majdnem ugyanannyi nő vett részt a versenyen, mint férfi.

0bc57f7f425994426690c67266571ba5_970x (1).jpg

4feb6d6d8d7b5b7d12b90f77b4f2f223_970x (1).jpg

1903-ban a Wright fivérek azért készítették ezt a fényképet, mert attól tartottak, hogy senki nem hiszi majd el nekik, hogy készítettek egy gépet, ami képes a levegőben maradni 59 másodpercet, és repülni 260 métert.

8e9a625f70a4201b8bd7af40fed9b4cc_970x.jpg

2014-ben egy űrszonda leszállt egy hat és félmilliárd kilométerre levő üstökös felszínén - és mi kérdés nélkül elhisszük.

8b9757d2e87b999b97135e98df3b8dcc_970x.jpg

Egy francia katonára illesztik az új maszkját, mivel az arca megsérült az első világháborúban - 1918.

75d01794dedf82dce8fe650baf7e4f01_970x.jpg

Kevesebb, mint száz évvel később az orvosok végrehajtották az első arcátültetést - a beteg Dallas Wiens volt, akinek az egész arca megsérült egy balesetben.

0aa47f7667347ef506defb2672a75953_970x.jpg

Az évek múlásával az emberiség egyre merészebb is lett: az első képen (1984) Otto Lilienthal éppen végrehajtja a világ első siklórepülését.

f4dcf614ce1ad29e592b7694854f1353_970x.jpg

1901-ben Annie Edson Taylor a világon először "végigzuhanta" a Niagara vízesést egy hordó(!) belsejében.

afaab7bc3f506665c96d49191f8f7913_970x.jpg

És végül íme Felix Baumgartner, aki 2012-ben 39 kilométeres magasságból ugrott egy fejest a sztratoszférába, és zuhanás közben átlépte a hangsebességet is.

3888516_1ed984b8f7cc2b178db49c71a8068535_wm.jpg

Végszó helyett

Nem magamtól voltam ilyen okos, itt a forrás. (Egy helyen cseréltem képet, egy helyen pedig betettem egyet bónusznak).

52 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Foxhound 2014.11.29. 00:17:03

Az évszámoknál rendszeresen fel lett cserélve a 8-as és a 9-es! :-)

Tamas Sasvari 2014.11.29. 00:22:35

Igen, évszámok legalabb 3 helyen 100 evet tévednek!

Nanabogár 2014.11.29. 00:23:03

Az első újkori olimpia 1896-ban volt. :) Egyébként nagyon jó összeállítás! :)

rode 2014.11.29. 00:24:20

Uruguay Dél-Amerikában van ;)

aeidennis 2014.11.29. 00:28:54

Ha jól értem sikerült lefordítanod egy kb. 30 soros angol nyelvű bejegyzést? Bravó.

mestska · http://cities.blog.hu 2014.11.29. 00:32:18

@Foxhound: meg Montevideo sem Dél-Afrikában volt.

A New York-i szöveg meg nem igaz konkrétan. A régi fotó az első New York-i földalatti átadóünnepségét mutatja, illusztris meghívottakkal a City Hall állomáson. Lásd még:

cities.blog.hu/2014/05/26/city_hall_a_legszebb_elveszett_metroallomas

eriela 2014.11.29. 00:44:30

Az első újkori olimpia majdnem 100 évvel korábban volt, 1986 helyett 1896-ban! Tuti, hogy 1986 után születtél, mert ezt kétszer csak az rontja el, akinek 1986 már a születése előtt volt... :-) btw: 1986-ban nem is volt olimpia, hanem akkortájt 1984-ben Los Angelesben volt, amit Magyarország bojkottált, utána meg 1988-ban Szöulban. Darnyi és Egerszegi neve biztos beugrik, ha láttad, meg Vitray közvetítése...

teeszmalac 2014.11.29. 01:19:50

mit akadtok fent apróságokon? legyenek a posztban képek elnyomott melegekről, molesztált nőkről meg némi bazári csillogás-villogás, azt jónapot, meg is van, mehet címlapra a propaganda.

Newtone1 2014.11.29. 01:21:59

Nincs ott egy legalább 8 általánossal rendelkező ember, aki átnézné a "cikket" (ami csak egy sima tartalom lopás) mielőtt publikálod? Egy józan paraszti ésszel megáldott ember is észrevenné ezt a sok elírást, ha már az általános műveltségedbe nem fér bele az, hogy az első újkori Olimpia nem 1986-ban volt, Uruguay sem Afrikában van, ...

Ewet 2014.11.29. 03:38:12

@gbubu13: Mert egy abszolút heteroszexuális emberben a természet törvényei miatt ugyan úgy hányinger lép fel a homoszexualitás elképzelésére, mi több, látványára, mint az abszolút homoszexuálisoknál a heteroszexualitás elképzelésére illetve látványára. Akikben ez nem lép fel, azokban benne van a hajlam az általa nem képviselt szexualitásra is.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.29. 07:11:34

@gbubu13:

A homoszexualitás növekvő elfogadása a romlás egyik jele.

paráznabillegető 2014.11.29. 07:44:09

jónéhány képnél csak a fájlnév van, nem töltődik be.
trehány munka, ahogy írták előttem, szégyeld magad fijam, leülhecc.

odamondó 2014.11.29. 07:49:34

A kérdés inkább a következő mi lesz 2100ban?

-London: pedofilok büszkén vonulnak fiatal megértőikkel
-Bionicimpia: műtaggal gyorsított emberek emberfeletti teljesítményei
-"egy űrszonda leszállt egy másik univerzumban ahol értelmes életet talált" és mi elhisszük kérdés nélkül (természetesen az űrszemét miatt addigra egy légypiszok sem tud majd kijutni a Földről)

Nazareus 2014.11.29. 08:03:44

@maxval birca hozzászóló: Nem a romlásé, hanem a túlnépesedésé. Nem elöször van ilyen a történelemben...

zila5 2014.11.29. 08:36:53

@maxval birca hozzászóló:
A férfiak kénytelenek egymást is igénybe venni, mert a világon nincs annyi nő, amennyi ki tudná elégíteni őket. Meg aztán nőknek van egyéb dolguk is. :D

Alick 2014.11.29. 08:40:24

@Ewet: ez az undorodás csak feltételezés... bár tulajdonképpen mindenféle szex undorítóan nyálkás dolog, a jövőben talán máshogy lesz:

www.youtube.com/watch?v=k80UQWWUIYs

ja és mit szóljanak a biszexuálisak..?
:)

zila5 2014.11.29. 09:03:32

@Alick:
Szerintem inkább vicces dolog egymást nyalogatni. de ha elkezdek röhögni szex közben, abból mindig sértődés lesz.

odamondó 2014.11.29. 09:17:46

@Nazareus: @zila5: bocs, de ez hülyeség. A homók előretörése a feminizmusra történő válasz továbbá az agymosás eredménye illetve az hogy ha az embereket szexuálisan eléggé bizonytalanná teszik akkor egy magukba roskadó nulla ellenállásra képes egyénekké válnak. Nem hiába van ma már mindenszexuális... Felsorolni is képtelenség.

zila5 2014.11.29. 09:24:54

@odamondó:
"A homók előretörése a feminizmusra történő válasz"
Erről (is) beszéltem - csak kicsit másképp. :)

Kard 2014.11.29. 09:36:02

@zila5: Ezt a baromságot honnan szedted? Nyilván a majmok is túlnépesednek meg még egy csomó faj akik között ugyanúgy jelen van a homoszexualitás int az emberek között.

zila5 2014.11.29. 09:41:44

@Kard:
Nem értek a majmokhoz meg a túlnépesedéshez sem.
Én csak a saját tapasztalataim alapján szóltam hozzá.

Laci1982 2014.11.29. 09:44:01

@gbubu13: mert egy normális ember ha elképzeli, hogy két férfi izomból tolja egymást s.ggbe, az gyomorforgató.......és szomorú, hogy sokaknak nem......

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.29. 09:56:07

@maxval birca hozzászóló: azért nálad kevés dolog undorítóbb. Vagy attól tartasz, hogy elvész a legundorítóbb féreg címért folyó versenyben az első helyed? :D

------------------------
Évszámokat nem ártana javítani!

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.29. 10:00:44

@Ewet: @Laci1982: a náci mentalitás sem normális, sőt! Inkább a homokosok, mint ti, csökött agyú, féltékenykedő, látens bu zik.

No meg az is elmehet a k u r v a anyjába, aki az automatizált cenzúrát kitalálta.

ezüst utazó 2014.11.29. 10:07:47

Jó a cikk, egy dolgot leszámítva: "Az évek múlásával az emberiség egyre merészebb is lett"
És erre ott van a hordóban a majdnem biztos halálba leugró hölgy alatt Felix Baumgartner "Zsolti" labóratóriumi körülmények között űrruhában végrehajtott ugrása...
Szerintem azért a hordóshoz több bátorság kell.

sebi77 2014.11.29. 10:08:38

@maxval birca hozzászóló: Maxval, te nem ugyanaz vagy aki 20 éve a HIX-en írogatott? Jó újra látni téged te homofób paraszt!

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2014.11.29. 10:34:27

A második kép, ami a Holdat ábrázolja, 1968 karácsony napján készült, és az Apollo 8 űrhajósai (konkrétan Frank Borman) készítette.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.29. 10:41:59

@sebi77:

Én vagyok az. Büszke homofób vagyok, mint Jézus.

László Fodor 2014.11.29. 11:00:42

A cikk igénytelenségét már többen elemezték, itt csak annyit tennék hozzá, hogy az első olimpiai futóversenyen valójában 5 nemzet sportolói versenyeztek, de ennél fontosabb, és igazán idekívánkozott volna, hogy Kellner Gyula harmadik lett, ezzel megszerezve Magyarország azóta is egyetlen olimpiai érmét maratonfutásban.

Ewet 2014.11.29. 11:17:24

@szigetipotyautas: Igazság az, hogy a nácik valóban tűzzel-vassal üldözték (többek között) a melegeket, mely ember ellenes cselekedet, és mint ilyet abszolút elítélem.
Ahogy az is elítélendő, hogy ismeretlenül egyből olyan véleményt alkotsz, mely felér egy fajta rasszizmussal: hiszen egy apró megnyilvánulásból máris olyan fals következtetéseket versz nagydobra (ráadásul meglehetősen személyeskedve, sértőn), aminek következtében teljesen ártatlan embereket sorolsz be egy elítélendő szemlélet pártfogoltjaként, így ők szenvedhetnek kárt, megkülönböztetést.
De kár szétoffolni ezt a blogbejegyzést...

Ewet 2014.11.29. 11:20:55

@Alick: Javaslom, nézd meg a Kaméleon című magyar filmet :) Igaz, nem erről szól, de ott egyértelműen bemutatják, amiről beszélek.
Biszexuálisok: Bennük pont nincs meg ez a fajta gátlóerő. Ha aljas lennék, úgy fogalmaznék, "nekik mindegy kivel, csak valakivel", bár ezzel minden bizonnyal megsérteném számos embertársamat, ami távol álljon tőlem.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.11.29. 11:37:45

Az egész blog szinte a Ritkán látható történelem blog újrahasznosítása...

Alick 2014.11.29. 12:01:17

@Ewet:
"Bennük pont nincs meg ez a fajta gátlóerő."

Azért nem minden biszexuális dugja meg a birkát, kecskét, kutyát, stb. :)

ZON 2014.11.29. 12:10:10

@maxval birca hozzászóló: "Gyomorforgató a homokos kép" - az ilyen hozzászólás ingerel öklendezésre. Ha a magadfajták kedvéért nem lenne feltüntetve, hogy milyen eseményen készült a kép, hanem pl. " A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági tagozata lelkesen köszönti Tömjén Zsolt urat " címmel hoznák, akkor lelkesednél?

Keressél egy olcsó agyturkászt, mert úgy tűnik,nagyon izgat a dolog.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.29. 13:27:34

@ZON:

Ha egy politikai párt eseménye lenne, nem lenne gond.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2014.11.29. 13:46:10

@Laci1982: te ilyenekről szoktál fantáziálni?

sz.s. 2014.11.29. 18:29:19

Biztos, hogy 1986 az olimpiai kép és a maratoni futás? Nem inkább 1896?

Panavision 2014.11.29. 20:53:01

Nem 1986 te nagyon marha kattintas gyujto hanme ezer NYOLCSZAZ 96
de semmi gond,lehet vagy 12 eves

hovatűnt démonhill 2014.11.29. 21:08:15

@Ewet: majdnem, csak pont fordítva. abban kelt hányingert, aki maga is érintett, és ezért ilyen erős eszközökre van szüksége, hogy elnyomja ezeket az érzéseket. egy egészséges heteroszexuális emberben nem kelt semmilyen érzést, mert nem is érdekli.

ZON 2014.11.29. 21:49:39

@hovatűnt démonhill: másrészt: @Ewet vajon honnan ilyen tájékozott arról, hogy az "abszolút homoszexuálisok" miként reagálnak (szerinte undorral!) egy látott, vagy elképzelt hetero aktus látványára ? Bennfentes lehet a tag.

Ewet 2014.11.30. 00:12:25

@Alick: Persze, túlzásokba ne essünk :)

Ewet 2014.11.30. 00:13:15

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: Tudom, ha van rajtam sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az...

Ewet 2014.11.30. 00:42:00

@hovatűnt démonhill: Más az, hogy bárkit érdekel-e másvalakinek bármilyen szexuális hovatartozása (hacsak nem a párjáról van szó), vagy hogy adott szituációra, jelenetre (jelenségre) hogy reagál - olyanokra, melyeket nem tud elkerülni (vagy véletlenül, vagy pont azért, mert a képébe tuszkolják). Abban igazad van, hogy egy egészséges heteroszexuálist nem érdekel a melegek közti kapcsolat. De akkor sem tudja magát elképzelni egy vele megegyező párral.

Ewet 2014.11.30. 00:43:42

@ZON: Annyiban igazad van, hogy számos meleg ismerősöm (mi több jó barátom) van, akikkel nyíltan tudok erről beszélgetni. Az ő beszámolóik alapján írtam le a fentieket.

A város és a csillagok 2022.04.03. 13:18:07

@maxval birca hozzászóló:
Ostoba homofób náci vagy. Mivel antiszemita is vagy, más hsz-eidből kiderült.
süti beállítások módosítása