Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
6 megdöbbentő születési rendellenesség kontra orvostudomány

6 megdöbbentő születési rendellenesség kontra orvostudomány

// írta: Média Panda

untitled-2.jpg

Semmilyen születési rendellenességgel nem könnyű együtt élni. És bár ma már sok ilyen rendellenesség kezelése az orvostudomány fejlődésének hála már rutinműtétnek minősül, előfordulnak olyan súlyos esetek, amik láttán csak komoly beavatkozások sorozatával, vagy még úgy sem tudnak segíteni.

 

Vigyázat, sokkoló képek következnek.

clipboard02.png

Zhang Hongminggal találkozva első ránézésre könnyen azt hihetnék, hogy valamilyen természetfeletti filmhez maszkírozták farkasemberré. A hátán egy nagyon ritka anyajegy-fajta található, ami bár a hátából indul, a testének egy jelentős részét befedi, és sűrű, fekete szőr nő belőle. A Föld teljes lakosságából az emberek alig 3 százaléka születik ilyen anyajeggyel, és még az ő esetükben is ritka, hogy ilyen nagy kiterjedésű legyen a rendellenesség. Azért fordult az orvosokhoz, hogy segítsenek neki eltávolítani a testéről a szőrt.

a98421_birthmark_2-red-nose.jpg

A bohócorr a legtöbb gyereknek mulatság tárgya, de a négy éves Connie Lloyd számára inkább csak bánatot okozott. A rendkívül furcsa jelenség oka az volt, hogy az orrát egy jóindulatú daganat torzította el. A kortársai csúfolták az orra miatt, és eleinte az orvosok azon a véleményen voltak, hogy sajnos nem lehet segíteni az állapotán, de végül egy három és fél órás műtét során a sebészek győzedelmet arattak a "bohócorr" felett - és ahogy Connie fogalmazott, olyan orra lett, "mint anyának".

a98421_birthmark_4-turtle-boy.jpg

Didier Montalvót a szülőfalujában "teknősfiú" néven emlegették a helyiek, mert az egész hátát egy hatalmas anyajegy borította - a jelenséget az orvostudomány Congenital Melanocytic Nevus-néven ismeri, és az újszülöttek alig 1%-nál fordul elő, viszont ekkora méretben az újszülöttek alig 0.002%-nál dokumentálható a jelenség.

A kolumbiai fiút kortársai csúfolták, valamint iskolába sem járhatott- a falu babonásabb lakói pedig meg voltak győződve róla, hogy a gonosz átkozta el a fiút, mert napfogyatkozás alatt fogantatott - bár rejtély, hogy ezt mégis honnan sikerült levezetniük. A fiú anyjának nem állt módjában elvégeztetni a plasztikai műtétet, viszont egy amikor egy londoni orvos, Neil Bulstrode tudomást szerzett a különös esetről, egy csapat sebésszel Kolumbiába utazott, hogy elvégezze a műtétet - aminek során sikerült eltávolítani az óriási anyajegyet, bár többszöri bőrátültető műtétre volt szükség.

a98421_birthmark_6-horn.jpg

Az öt éves George Ashman története bizony nem mindennapi orvosi bravúr. A fiú homlokán születésétől kezdve egy piros, nagy kiterjedésű anyajegy volt található - az édesanyja pedig attól tartott, hogy a fiút egy életen át csúfolnák miatta, szégyenlős, vagy depressziós lenne a későbbiekben. Mivel túl sok bőrt kellett volna eltávolítani az anyajeggyel együtt, ezért a sebészek egy igen különös megoldást választottak: a fiú homlokára két "szarvat" operáltak ideiglenesen, hogy megnyújtsák az egészséges bőrt - és az eltávolított bőrt így később tudják pótolni. A kisfiú négy hónapig viselte az "ördögszarvakat", most már csak egy apró, Harry Potter-féle sebhely emlékezteti őt az esetre.

a98421_birthmark_5-hairy-girl.jpg

 

A hat éves Li Xiaoyuan esete szintén erősen gondolkodóba ejtette az orvosokat, akinek a a hátán kezdetben csak egy apró anyajegy volt, azonban néhány hónap alatt a háta alsó részét és a lábat is szőrt borította be, mostanra már az szinte az egész hátát, valamint a karjait és az arcát is kezdi birtokba venni a szőr. Az esetét vizsgáló sebész szerint egy nagyon ritka genetikai rendellenessége van, és az anyajegy felülete akkora, hogy egyszerűen túl nagy volt a lézerrel való eltávolítás komplikációjának veszélye.

a98421_birthmark_7-face_1.jpg

An Qi nyolc éves volt, amikor műtéti úton eltávolították az arca jobb felét szinte teljesen birtokba vevő anyajegyet. Az anyajegy már születése óta jelent volt a fiú arcán, azonban ahogy idősödött, sűrű, fekete szőr is kezdett nőni belőle. A műtétet végző kórház nem fogadott el pénzt a beavatkozásért - amit négy különböző, kisebb műtétre voltak kénytelenek széttagolni, az anyajegy nagy mérete és a kockázatok miatt.

14 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fénycsepp 2017.04.20. 20:34:56

Ennél sokkal durvábbakat lehet látni a tévében vagy a youtube-on, valóba nehezen emészthető képi tartalommal. Az emberek gondolom csak azért néznek ilyen műsort, hogy borzongjanak és megkönnyebbüljenek, hogy normális, átlagos testtel születtek. Egyébként miért Cro német rapper fotója szerepel a fejlécen?

Szakyster 2017.04.20. 20:36:16

Ezek a kegyetlen, gyógyszergyárak által lefizetett orvosok! Mindenki tudja, hogy elég lett volna egy-egy szem homeopátiás bogyó!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.20. 22:00:53

@Szakyster: Vagy elég lett volna az asztroshow-ba betelefonálni, hogy levegyék a rontást.

dr. mesterséges színezék 2017.04.20. 22:08:58

"az emberek alig 3 százaléka születik ilyen anyajeggyel"

Vagyis közel minden 30. ember.

Köszönöm a tájékoztatást!

Benedith 2017.04.20. 22:35:47

@dr. mesterséges színezék: Igen, köszönöm, hasonlót kezdtem el írni én is.

Média Panda 2017.04.20. 23:08:05

@dr. mesterséges színezék: @Benedith: sokmindent nem tudok mondani, itt egy cikk a kb. hatból, mindenhol ugyanezt a számot írják

wn.com/chinese_man_looks_like_real_life_werewolf_zhang_hongming_rare_birthmark

az van, hogy születésekor teli volt fekete anyajegyekkel, amikből nőtt ugyan szőr, de nyilván nem ilyen mértékben, aztán a hátán levő kezdett el először így "túlburjánzani". Attól még ez ugyanolyan típusú anyajegy, mint ami van százból három embernek, csak mondjuk közülük is a következő szinten ezerből egy ha lesz ilyen súlyos, mint ez.

@fénycsepp: mert Cro panda maszkban tolja, a blog neve pedig Panda.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2017.04.20. 23:32:10

a "szarv" növesztős ötlet zseniális!

2017.04.20. 23:56:27

@Benedith: @dr. mesterséges színezék: hogy minden harmincadik emberen van ilyen típusú anyajegy, az nem azt jelenti, hogy ekkora kiterjedésű. Hanem mondjuk szövettanilag pont ilyen, csak épp 2 milliméteres átmérőjű.

Skywatcher 2017.04.21. 08:37:03

A 3% kb stimmel is, mert általános iskolában mi 30-an voltunk, és tudtommal csak 1 osztálytársamon volt ilyen, a vállán egy kb 20 forintos méretű szőrös anyajegy. Szegénykém ráadásul lány volt, de gondolom később kezdett vele valamit.
A TLC-n van egyébként mostanában ilyen műsor, néha odatévedek, asszem Bizarr testek a címe, de tényleg nem merül ki a repertoár az ilyen farkasemberes, anyajegyes sztoriknál, vannak elég durva esetek.
Számomra 2 megdöbbentő dolog van ennek kapcsán:
- ezek az esetek 99%-ban a világ legszegényebb részein történnek a riportok, cikkek tanúsága szerint. Vajon miért? A civilizáltabb részről nem érkeznek híradások, vagy mert az elmaradott részeken ilyen mértékű a génhiba? (belterjesség, hiányos terhesdiagnosztika, stb?)
- ha ezek nagy részét génhiba okozza, akkor ezt génsebészettel (?) helyre is lehetne hozni, mint egy hibás programkódot. Miért vagyunk ennyire elmaradva ezen a téren? Már rég megoldott kellene, hogy legyen az ilyen és minden hasonló eset. Nem kell műteni, nem kell levágni, felnyitni, nem muszáj belehalni - egyszerűen ki/bekapcsolnak, megfoltoznak egy-két génszekvenciát, és hurrá, meggyógyultunk. Ha elromlani eltud, akár 30-60 évesen is, akkor megjavítani is meg lehet! Ja, hogy akkor nem keresne rajtunk és a haláltusánkon csilliárdokat a gyógyszeripar?

for-avar 2017.04.21. 10:08:10

@Skywatcher: Ezt a csilliárdokat kerső gyócceripar dumát hanyagold...
Hacsak...hacsak nem folytatod hogy a homeo ezó baromságok, amelyek egyetlen fertőző és terjedő vírust baktériumot járványt nem voltak képesek megállítani, visszaszorítan vagy eltüntetni..cirka +X több pénzt hoznak a konyhára. És nem kell bevizsgálni kutatókat fizetni, mellélhatásoktól mentes terméket kihozni!
A génsebészetnél minden sejtet ki kéne javítani. Az hogy a kacsaszárnyat ráülteted a pontyhátára az nem egészen az. Az hogy ismerjük a géntérképet,nem jelenti hogy tudunk is bennebiztonsággal mozogni

Void Bunkoid 2017.04.21. 13:14:32

No és a híres-neves "elefántember"?

otapi 2017.08.15. 21:27:32

@Skywatcher: génsebészettel helyre lehetne hozni, sőt még az embrió állapot előtt (!) ki lehetne javítani minden ilyen hibát, és még az átlagos képességeket is fel lehetne javítani. Ámde az emberi gének piszkálását kihordandó embriókon tiltja az orvosi etikai kódex, meg a világ 99%-ban a törvények is. Európában még az állatok és növények génsebészete is tabu az élelmiszeriparban.

fátum 2017.08.15. 22:58:11

@Szakyster: "...homeopátiás bogyó! vagy mágneses bigyó. :-)
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De egyébként elég "...minden hétfőn hármat köp(ni) kelet felé egy barna kavicsra" (Rejtő)
süti beállítások módosítása