Erre mit léptek, kedves vegetáriánusok? Persze a kérdés csak vicc, mindenesetre érdekes dologra bukkantak egy kutatás során.
Ha valaki vagy valami megeszi egy növény levelét, abba még nem hal bele a növény, de attól még nem tetszik neki. Egy új kutatás szerint a növények pontosan tudják, ha valami épp elkezdte megdézsmálni őket, és meg is próbálnak aktívan védekezni ellene.
Az intelligencia érdekes szó, amikor nem emberekre használjuk, hanem állatokra, vagy növényekre, és nagyon nehéz értelmezni. Evolúciós értelemben egy csimpánz nem áll felette egy csirkének, csak mert előbbi képes eszközt használni. Nagyon nehéz összehasonlítani különböző állatokat ilyen szempontból, pláne növényeket állatokkal vagy az emberrel, viszont remek betekintést enged abba, hogy vajon más élőlények hogyan viselkednek, hogyan "gondolkodnak".
Ezt a kísérletet egy Arabidopsis nevű fajon végezték el, magyarul talán zsázsa a pontos neve, vagy lúdfű. Közeli rokonságban áll olyan növényekkel, mint a brokkoli, a fodros kel, a szareptai mustár vagy a káposzta, viszont az itt felsorolt rokonaival ellentétben nem igazán alkalmas emberi fogyasztásra. Gyakran végeznek vele mindenféle kísérleteket, mert az első növények egyike, ahol sikerült megoldani a teljes genom-szekvenálást, így sokkal inkább tudjuk értelmezni a belső folyamatait, mint más növényeknél.
Arra a kérdésre keresték ezzel a kísérlettel a választ, miszerint tudják-e a növények, hogy éppen megeszi őket valami? Ehhez először a kutatóknak szüksége volt egy tökéletes hangfelvételre azokról a hangokról (inkább rezgésekről), amik akkor keletkeznek, amikor egy hernyó megeszik egy levelet. A hipotézis szerint a növények képeset valahogy hallani vagy érzékelni ezeket a rezgéseket. A kísérletet végzők sikeresen leutánozták a semleges természeti vibrációkat is, mint például amit a légmozgások okoznának.
Kiderült, hogy a lúdfű kiválaszt egy bizonyos olajat, hogy elriassza a ragadozókat - az olaj minimális mértékben mérgező, ha megeszik. Amikor "lejátszották" nekik a hernyók hangját, akkor a növény extra adag olajat juttatott a leveleibe. Amikor viszont a semleges zajokat alkalmazták, akkor semmit nem csinált. A növény tehát sokkal dinamikusabban védekezett a környezet veszélyei ellen, mint arra bárki is számított.
Van még mit kutatni, ugyanis senki nem tudja, pontosan mivel, vagy épp hogyan képesek a növények érzékelni azt, hogy veszély közeleg, és mivel a bolygón rengeteg növény van, azt sem tudni pontosan, hogy milyen más védekezési formák vannak jelen a növényvilágban. Hirtelen nem is tűnik olyan butaságnak, amikor valaki beszélget a fikuszához, hogy az nagyobbra nőjön, nem?
Ennek az ipari alkalmazás is érdekes lehet, pl. ha kiderül, hogy a klasszikus zenére jobban nő a búza, akkor biztos, hogy lesz, aki Mozartot nyomat hangszórón egy egész búzamezőnek. Sőt, ha tudjuk, hogy jövő héten már fagy lesz, megpróbálhatjuk arra ösztökélni a növényeket, hogy minél hamarabb teremjenek gyümölcsöt.
A növények azonban nem csak az azonnal veszélyre reagálnak, hanem evolúciós értelemben is képesek alkalmazkodni a környezetükhöz. Afrikában az akáciák egyes elméletek szerint például igen kemény hadviselést folytattak a zsiráfokkal és az antilopokkal: elsőként hatalmas, éles tüskéket növesztettek, mintegy 8 cm hosszúakat. A zsiráfok és antilopok erre adott evolúciós "válasza" a hosszú nyelv volt, amivel ki tudták kerülni a tüskéket. Ezért egy idő után az akáciák újra léptek, és a tüskék mellé elkezdtek csersavat termelni, ami szó szerint megmérgezi az állatokat, és mellé kialakult egy kémiai riadólánc is.
Amikor egy liget egyik fáját elkezdik legelni, akkor etilént bocsát a levegőbe, mire a liget összes fája elkezd fokozottan csersavat termelni, és perceken belül az összes fa mérgezővé válik. Az állatvilág pedig alkalmazkodott ehhez: az antilopok és zsiráfok megtanulták, hogy csak rövid ideig legeljenek egy fáról, mert az aztán mérgező lesz. A szélirányt is kihasználják: ha már ettek egy fáról, csak olyan fára mennek tovább, ami még nem foghatta a többi fa "vészjelzését", és még nem vált mérgezővé.