Tegnap éjjel, nagyon erős rendőri kíséret és duplakordon társságában érkezett meg a Szabadság térre a német megszállási emlékmű egyik fő darabja, amin a birodalmi sas is szerepel. A rendőrség több száz méteres körzetben lezárta a területet, méghozzá nem is…
Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a múlt héten elég durva, sőt, megdöbbentő állításokat fogalmazott meg a színészek, dramaturgok és a színház világára vonatkozóan: egészen lefitymálóan, sőt sértően beszélt sokukról, a ledurvább azonban talán mégis az volt, hogy…
Viktor, há' saját magad ütöd!
Eddig kellett várni az összefogott baloldal első kreatív megmozdulására, kéremszépen. Ez egy ügyes, szépen összerakott videó, jó alapötlet, jó kivitelezés. Pláne nagyon sokat segít, hogy nem hagyják beszélni benne Gordont, akinek a "nagy…
Vannak dolgok ebben az országban, amire az ember csak a fejét tudja csóválni. Ilyen az, hogy két kilométer autópályákat adunk át szalaggal, öt meg tíz évek alatt, és gratulálunk magunknak. Vannak dolgok, amikre csak káromkodni lehet, mint a NAV-botrány körüli teljes töketlenség.…
A tankönyvszakmának már beküldte a Fidesz a meglepit a fa alá, és most a mérnököket is erős fejcsóváló hadműveletre kényszerítette az állam. A tervek szerint ezentúl állami projektekhez állami mérnökök dukálnak. Ezentúl csak állami tervezőirodák tervezhetnének…
Eddig a kiemelkedő súlyú, minimum tizenöt évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél az előzetes letartóztatás maximuma négy év volt. Azonban november 22-én járt volna le az ároktői banda egy újabb tagjánál ez a bizonyos négy év. Ők…
A politika mindenkit érint, de önmagában száraz iparág. Unalmas választási adatok, poros törvények és ásításra késztető kampányok, plakátokról mosolygó félautomata parlamenti gombnyomkodók véget nem érő áradata az egész.
Éppen ezért mi inkább a könnyűzene…
Bajban van a Pető Intézet adták hírül nem is olyan régen több helyen is. Ha nem jutnak pénzhez, akkor hosszabb távon könnyen bezárásra kerülhet a sor. Pedig ez aztán nem olyan "ágazat", ahol versengenének egymással az intézmények. A Pető intézet pedig a mozgássérültek…
"Neked is egy..." - Bálint Sebestyén
Holnap lesz pontosan a hetvenedik napja annak, hogy a kormány élesítette a nemzeti trafiktörvényt, vagyis hogy dohányárut csak és kizárólag az erre érdemes, széles körben vitatott elbírálási eljárású nemzeti dohányboltokban lehessen…